2022. március 28., 12:51

Márfi Márk élettérképe – Huszonhat év, egy órában

Márfi Márk színész két éve végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az SZFE modellváltás előtti utolsó évfolyamában, a 2019 szeptemberében elhunyt Marton László, valamint Forgács Péter és Hegedűs D. Géza osztályában. Szakdolgozatából készítette alkotótársaival, Tóth Péter rendezésében, a Telik – egy óra az életedből című monodrámát, amelyet az Event nonprofit szervezet Kamarapont elnevezésű projektje jóvoltából, a Kultminor Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával, március 26-án, szombaton, a Színházi világnap előestéjén tekinthetett meg a közönség a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.

Márfi Márk
Fotó: Botár Gergely

A monodráma az előadó első 26 évéről szól, amelyből 14 évet töltött otthon, 12 éve már, ahogy elmondja, csak hazajár. Minimális kellékekkel, hat szalmabála között hangzanak el a színész vallomásai szüleiről, bátyjáról, diákéveiről, budapesti életéről, az egyetemről, volt osztályfőnökéről.

„Vas megyéből, egy pulykafarmról jövök. A szüleim agrármérnökök, hatalmas gazdaságot üzemeltetnek, ami európai szintű mintafarmként van nyilvántartva, és, ami akár több mint 40 000 pulyka befogadására és nevelésére képes turnusról turnusra. Nemrég pedig csatlakozott hozzájuk segítségül a bátyám is. Büszke vagyok rájuk és arra is, hogy hiába jöttem el otthonról, végleg elszakadni nem tudok, és persze, nem is szeretnék. Sokan kérdezik, hogy mik azok a figyelő pulykák a facebook borítóképemen. Hát azok nem mások, mint figyelő pulykák. Szimbolizálva a "honnan jöttem"séget és a háttértámogatást” – fejtette ki portálunknak a színész, aki nézőként hat éve járt a Komáromi Jókai Színházban. Akkor rendezte Forgács Péter Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját, és az egész osztály eljött megnézni a premiert.

Tóth Péter és Márfi Márk
Tóth Péter rendező és Márfi Márk.
Fotó:  Bánszegi Rebeka

A Telik – egy óra az életedből ősbemutatója tavaly nyáron, Szegeden, a Thealter Fesztiválon volt, majd meghívták az előadást Debrecenbe. A budapesti bemutatónak a Lóvasút felújított épülete adott otthont, ahol azóta is havonta kétszer sikerül műsorra tűzniük az előadást. Így lesz ez áprilisban is. A komáromi előadás az egy híján huszadik volt a sorban.

Tóth Péter, Márk egyik alkotótársa, az Örkény István Színház produkciós vezetője szólt, hogy lesz ez az előadás. Elmentem, megnéztem, és azt mondtam, elhoznánk. Számomra terápia volt a Telik – egy óra az életedből, a gyermekkoromban megélt események továbbvitele. Számos emlékem előjött, miközben néztem

– vette át a szót Szabó Csilla drámapedagógus, az Event nonprofit szervezet vezetője.

Márfi Márk
Fotó:  Szabó Rebeke

Elmondta, a Kamarapont projekt keretében olyan produkciók érkezhetnek a Felvidékre, amelyek egyébként nem kerülnének az itteni közönség elé. „Áprilisban láthatják a nézők Komáromban a budapesti Katona József Színház Az átnevelhetetlen című, ősszel elmaradt előadását, és még az évadban érkezik a Terminal Workhouse Szeretett vezérünk című abszurd show-ja. Megtekinthetik majd a királyhelmeci származású, az itteni színjátszó táborok állandó résztvevőjeként kitűnt Dino Benjamin színművész első vígszínházi rendezését, a Szélvész után is szép vagy című előadást, Gubík Ági színművésznő Szerelmünk, Sisi című monodrámáját, valamint Dobri Dániel kortárs zeneszerző Egy másik Róma című kamaraoperáját” – sorolta a kultúraszervező.

Márfi Márk a Telik után új darab megírására készül.

A héten közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum az idei Örkény István Ösztöndíjasok névsorát. Megtiszteltetés, hogy közéjük tartozhatok. Nagy elismerés ez a drámaírói ösztöndíj. Eddig még sosem bátorkodtam párbeszédes formában hosszan írni, s talán most eljött az ideje. Persze, lesz segítségem is ebben, Radnóti Zsuzsa lesz a mentorom. Én nem vagyok író. Én színész vagyok, aki kacérkodik az írással, és a környezete úgy ítéli meg, hogy ezt nagyon is jól teszi. Csatlakoznék kicsit Csillához: a Telik nekem is terápia, ahogy sok nézői visszajelzésből úgy tűnik, hogy másoknak is az. Ám míg a Telikben vajmi kevéssé mertem elrugaszkodni a valóságtól, hiszen emlékeket elemeztem benne, megtörtént dolgokat, addig a következő írásomban igyekszem merészebben használni a fikciót. Azt hiszem, ez lesz számomra a legnagyobb kihívás”.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.