Már nem vonz a rivaldafény – Árva Viktória balett-táncossal beszélgettünk
Alig több, mint háromévesen került a tánc bűvkörébe. Karácsony táján Csajkovszkij csodaszép balettje, a Diótörő ment a tévében, a kislány pedig elbűvölten állt a képernyő előtt, majd lábujjhegyre emelkedve próbálgatni kezdte a piruetteket. Előkerült a pörgős szoknya, a tütü, majd a balettcipő, és hovatovább a kis balerina csak táncot lejtve közlekedett a lakásban. Ezek után már nem is volt kérdés, mi lesz a gyerekből… Árva Viktória huszonkét évig táncolt a Szlovák Nemzeti Színház Balett-társulatában. Ám a táncművészet korhatáros műfaj. Aránylag fiatalon kell megválni a balettcipőtől. Ma már tanítónéniként, mint szép emlékre tekint vissza balett-táncosi múltjára.
A pozsonyi Duna utcai Magyar Alapiskolából indult. A negyedik évfolyam befejeztével Pozsonyban Eva Jaczová Tánckonzervatóriumában tanulta a tánc alapjait. A negyedik évfolyam után szakirányt választott, további négy éven át a Győri Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskola tánctagozatán klasszikus balettet tanult.
A balettlegenda Markó Iván által alapított balettiskolában szerzett oklevél önmagában is jó ajánlólevél volt. Hiszen a neves intézményben tett érettségi- és szakvizsga követelményei közt az általános műveltségen felül a magas szintű mozgáskultúra, tánctechnikai tudás és előadói képesség egyaránt szerepelt.
Így az iskola elvégzése után 2000-ben a Szlovák Nemzeti Színház Balettkarában kezdhette el balett-táncosi pályáját. Vajon hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?
– mondja.
Nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Rafael Avnyikjan, Vaszilij Medvegyev, Youri Vamos – Vámos György, Jiří Kylián, idősebb Jozef Dolinský és mások. Kartáncosként a balett és az opera színpadán estéről-estére megélhette az egymásra hangolódás, az egymásra figyelés gyönyörű élményét.
Ezeket az alakításait, de a Niels Kehlet rendezte Szilfidben, a Madge, a boszorkány szerepében nyújtott teljesítményét az aktuális kritikák is kiemelték. Mint írták, a boszorkány markánsan negatív figurájában a másodszereppel ellentétben neki sikerült háttérbe szorítani a démoni vonást, és inkább a mesebeli varázsló kicsit szerethetőbb alakja domborodik ki.
A kevésbé táncigényes karakterszerepekben színészi tehetségét villantotta meg. Gondolunk itt a korábbi, Massimo Moricone koreográfiájában előadott Rómeó és Júlia dadájára, a Daniel de Andrade Nyizsinszkij, a táncfejedelem életét bemutató koreográfiájának Anne nővérére, a Giselle Berthájára, a Bogárka született című mesebalett szentjánosbogárkájára, a Hófehérke és a hét motoros táncmusical boszijára, és sorolhatnánk.
– idézi fel emlékeit Viktória.
„De a felnőtt közönségnek is köszönöm az estéről estére közösen megélt varázslatot.”
Ám a varázslatnak ára van. Hogy milyen a balett-táncosok élete a színfalak mögött? Önfegyelem, kitartó munka, órákon át tartó próbák, sokszor véresre táncolt balettcipők… Ráadásul, mint mondta, kevés idő jut a családra, nagyon ritkán adódott alkalom a közös családi hétvégére vagy együtt töltött ünnepekre.
– jegyzi meg mosolyogva Viki.
„A mai szűkös pénzügyi keretek közt nem volt könnyű korszerűbb körülményeket „kibokszolni” a társulat számára. A színház vezetésével való hosszas tárgyalások árán sikerült modernebb, egészségkímélőbb változatra cserélni a próbaterem elavult, balesetveszélyes padlózatát, ésszerűsíteni a próbák szervezését, összehangolni a terminusokat.
Annak idején közösségi oldalán több kollégája, köztük Viola Mariner, a társulat ismert szólótáncosa is nagyon bensőséges hangon vett búcsút Vikitől.
Adódik a kérdés: balerinaként ennyi színpadon töltött csodálatos év után fel sem merült, hogy a színház kötelékében marad, esetleg más beosztásban?
Utólag is nosztalgiával vegyes hálával gondolok a tüneményes közönségre, végtére is érte volt minden! Teljesült életem álma, de három éve lezárult egy fejezet, és egy új vette kezdetét. Az elmúlt években pedagógiai képesítést szereztem, és a féli Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában nevelő pedagógusként dolgozom. Úgy érzem, megtaláltam a helyem, a gyerekek világa nagyon izgalmas. Persze az oktatás és nevelés felelősségteljes feladat, de nagy örömöm telik benne” – zárja beszélgetésünket Viktória.
