2026. július 3., 17:20

Már a katonai szakképzettsége is színész volt – Szilágyi Tibor emlékére

Az utolsó nagy bölények közé tartozott, aki még a hatvanas-nyolcvanas években alapozta meg a halhatatlanságát. Alig 45 éves, amikor Csáki Judit életrajzi könyvet ír róla 1 420828 00 címmel. Ez ugye a művész személyi számát takarta. Bár nem volt könnyű ember, s elég gyakran váltogatta a társulatokat, mégis osztatlan nézői és (többnyire) kritikusi szeretetnek örvendett. Ő maga nagyon boldog és szerencsés embernek vallotta magát, hisz szinte élete utolsó pillanatáig a színpadon állt, de a televízió, a rádió, a szinkron és olykor-olykor a film is foglalkoztatta. Közel 84 évesen egyik utolsó nagy színpadi hőséhez, Bocca Liberóhoz hasonlóan most ő is végleg itt hagyott bennünket. 

Szilágyi Tibor
Fotó: Archív felvétel

Megvallom, bár a kilencvenes években Budapesten éltem, többször láttam őt nézőként mint színészként, ugyanis azon kevesek közé tartozott, aki, ha nem játszott, akkor érdeklődéssel nézte a színésztársait, s alig volt olyan előadás, amit ne látott volna. S nemcsak Budapesten, gyakran vidéken is feltűnt.

Hisz a színészi pályáját is vidéken kezdte, mégpedig Kecskeméten, Radó Vilmos igazgatása alatt. Itt kapta meg ikonikus szerepét, Petruchiót Shakespeare A makrancos hölgyében, amelyet jó évtizeddel később Budapesten, a József Attila Színházban is eljátszhatott, s amelyről még tévéfelvétel is készült. Kecskeméten Szegedi Erika és Moór Marianna volt a Katája, Budapesten pedig Bánsági Ildikó és Margitai Ági. Nemcsak Petruchio szerepében volt vad és fékezhetetlen, hanem állítólag a magánéletben is.

Színház
Fotó:  Archív felvétel

„Az volt a mániám, hogy próbáltam minél jobb színész lenni” – mondta egy beszélgetés során Bóta Gábor újságírónak. S ha úgy érezte, hogy az adott társulatban felkínált szerepek nem viszik előre, akkor haladéktalanul odébbállt. Bár Kecskeméten ugyancsak elkényeztették szerepekkel, volt Mosca, Mózes és Stanley is, hiányolta a karakteresebb rendezőket, így Veszprémbe költözött, ahol akkoriban a Vígszínház későbbi legendás igazgatója, Horvai István várta tárt karokkal, Egyik első főszerepe Németh László Apáczai című darabjának a címszerepe volt, de eljátszhatta Oresztészt, Norrisont, Turait és Hyppolitot is.

Ekkor már felfigyel rá Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója is, de mivel nem ígér konkrét szerepeket, Szilágyi el sem foglalja a felkínált öltözőjét Avar István mellett. Inkább a Thália Színházat és Kazimír Károlyt választja, s nem bánja meg. Itt ismerkedik meg Csurka Istvánnal, a Ki lesz a bálanya? átütő siker (később játszik benne a Pesti Színházban is), de miután Kazimír egyre inkább erőlteti az ún. világszínházát, s képes még a telefonkönyvet is színpadra vinni, az inkább színészközpontú színházra vágyó Szilágyi innen az angyalföldi József Attila Színházba teszi át a székhelyét, ahol ismét megkínálják Petruchio szerepével. De ő Móricz Rokonokjának a Polgármestere, Az úrhatnám polgár Jourdain ura, a Svejkben Katz, a részeges tábori lelkész, s Nagelschmidt az Egy lócsiszár virágvasárnapja című Sütő-tragédiában.

Színház
Fotó:  Archív felvétel
De Major Tamás hívását már nem utasítja el, mégiscsak leszerződik a Nemzetibe, de ekkor jön az a bizonyos vidéki fiatalítás, a Székely-Zsámbéki korszak, s amíg ebbe sokan belerokkannak, ő átszerződik a Vígszínházba. 11 évet bír ki itt, meghatározó szerepek sokasága várja, ismét találkozik Csurkával, a Deficit kirobbanó siker, a rendszer egyszerre kezeli a tiltott-tűrt-támogatott kategóriában, de a lényeg, hogy a korkritikus előadás Horvai István rendezésében 387 előadást él meg. De itt játssza el, vagyis a Pestiben Mrożek Tangójának Edekét, s bár a kritika ugyancsak fanyalog a Kapás Dezső rendezte előadáson, a közönség nagyon is szereti, ahogy Szilágyi is, hisz olyan legendák mellett létezhet, mint Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger Antal és Gobbi Hilda, s itt bontogatja szárnyait Gálffi László és Eszenyi Enikő is. Szinetár Miklós vendégként rendezi meg Schiller Don Carlosát, Hegedűs D. Géza címszerepe mellett az ő Fülöp királya lesz élete másik ikonikus szerepe.

Ekkor látom őt életemben először élőben, Gyurkovics Fekvőtámaszánban, ahol Tordy Gézával és Szombathy Gyulával gáláznak. De a rendszerváltás tájékán a Víget is „cserbenhagyja”, s innentől kezdve több társulatnak is dolgozik, egy ideig a Székely Gábor vezette, rövid életű Új Színháznál, ő az Üvegcipő Sipos ura, a Koldusopera Tigris Brownja, s a Cseresznyéskert Gajevje is. De találkozhatunk vele az erőszakosan felszámolt Budapesti Kamaraszínházban is, párhuzamosan művészeti igazgató az akkoriban alakult Soproni Petőfi Színháznak, s amíg csak az egészsége engedi, rendületlenül ingázik városról városra. 

Színház
Fotó:  Archív felvétel

S bár vidéken kezdi a pályáját, a filmesek is felfedezik, Kovács András rábízza 1966-ban a Hideg napok egyik főszerepét, s amikor megtudja, hogy Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Szirtes Ádám mellett ő a negyedik főszereplő, tettetett vagánysága ellenére is meghűl benne a vér. S bár kap még életében pár kisebb-nagyobb filmes szerepet, a Hideg napok Pozdor zászlósát nem tudja überolni. Ne feledjük azért a Kántor sorozatot, ahol Madaras Józseffel és a peredi Horváth Sándorral alkotnak feledhetetlen triót, de tévés és rádiós, valamint szinkronszerepeinek is se szeri, se száma. S nemcsak a magánéletben tiszteli a kollégáit, a televízióban például ő vezeti az évekig nagy sikerrel futó Üdítő című sorozatot, amelyben legendás játszótársak vidám jeleneteit gyűjti csokorba. Igaz, ő maga is szívesen mutatkozik kabarétréfákban, s még jól is áll neki. De olykor-olykor rendez és ír is. Verseket, de Csáki Judit könyve után szabadon folytatja élettörténete felsorolását is. Könyvei igazi színháztörténeti ínyencségeknek számítanak.

Amíg egészsége engedi, színpadra lép, Sopronban, egykori igazgatóskodása helyszínén Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című, kevésbé ismert darabjában, míg Veszprémben Aldo Nicolai Hárman a padon című sikerdarabjában szerepel Bálint András és Oszvald Marika társaságában megörökölve Bilicsi Tivadar egykori ziccerszerepét. Az előadásban csak a színpadon halt meg, most az életből is átlépett az égi társulatba. 


 

Megosztás
Címkék