Máli néni elintézi
Aki azt hiszi, most véletlenül összekevertem két mű címét, az téved. Lengyel Menyhértnek tényleg volt egy Róza néni elintézi című könnyed komédiája, amelyet még 1913-ban vetett papírra (a belőle készült tévéjátékban Tolnay Klári remekelt), míg a Máli néni című tragibohózatot Füst Milán mintegy húsz évvel később (bár a mű keletkezésének pontos időpontját nem is tudjuk) írta, majd a sok-sok csalódás után elsüllyesztette az íróasztala fiókjába.
1984-ig kellett várni, amíg Bárdos Pál jóvoltából végre előkerült, s a Játékszín Verebes István rendezésében frenetikus sikerrel bemutatta. Most Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója húzta elő, s mivel címszereplőt is talált hozzá Kerekes Éva személyében, remek kis előadást kerekített belőle.
„A magyar irodalom legnagyobb monománja volt, a legjelentősebb magyar hipochonder. Örökké kimerült, állandóan beteg, már ifjúként aggastyán, ő már csak a kegyes halálra vár. Élete végére sikerült csak tolókocsiba kerülnie, de akkor aztán trónként használta.” – Nádas Péter írja ezeket a sorokat a 20. századi magyar irodalom egyik különcéről, akinek írói tehetségét kora nem nagyon ismerte fel, így a korszakos tanárember egy idő után saját elefántcsonttornyába zárkózott, s voltak szép számmal olyan művei, amelyek kéziratban vészelték át írójuk halálát.
Csak hogy betájoljuk, Füst Milán 1888-ban született zsidó családban, s bár a holokausztot túlélte, a művei (legyen szó drámáiról vagy például a ma már világhírű A feleségem története című regényéről, amelynek kapcsán még a Nobel-díjjal is hírbe hozták, s amelyből pár éve Enyedi Ildikó forgatott filmet) keletkezésük idején nem hozták lázba se az olvasóközönséget, se a kritikusokat. Megelőzte volna a korát? Lehet. Hiába vitte ki több drámáját is német nyelvterületre, a Boldogtalanoknak a nagy háború tett keresztbe, míg a IV. Henriknek Hitler hatalomra jutása.
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy drámáit is eltemesse magával, de szerencséjére jött Pártos Géza, a budapesti Madách Színház rendezője, s megrendezte a Boldogtalanokat, a IV. Henriket és a Catullust, kései elégtételt szolgálva Füst Milánnak.
Évtizedekkel később az akkor alakult Katona József Színház mutatta be a Boldogtalanokat és a Catullust, megalapozva ezzel az új színház későbbi világhírnevét.
Már Füst halála után 1974-ben Osztovits Levente szerkesztésében a Magvető megjelentetett egy antológiát Az oroszlán torka címmel 20. századi magyar drámaírók egyfelvonásosaiból. Közölte Füst Milán A lázadó című darabját is, amelyet majd a Pesti Színház mutat be, de 1984-ig kell várni, amíg a Magyar Rádió dramaturgja, Bárdos Pál kezdeményezésére a hagyatékot őrző Somlyó György kiadja kezéből a Máli nénit.
Könnyed, helyzetkomikumokra építő francia bohózat, amellyel teli van a tízes-húszas-harmincas évek magyar színpada? Vagy amelyek a harmincas években létrejövő magyar hangosfilm többségének biztos alapját képezik? De a Máli néni hiába viseli itt-ott ezek semmitmondó könnyedségének a jeleit, Füst (ahogy Szomory Dezső is), darabjában komoly társadalom- és jellemrajzot is kínál az eleve kissé túlbonyolított cselekmény mellé, amivel komoly harci feladat elé állítja a dramaturgot is, hogy a cselekmény végig érthető maradjon.
Az 1984-es ősbemutatót a Játékszín parányi színpadán Verebes István rendezte, aki ezzel alapozta meg rendezői karrierjét (pár évvel később ugyanitt viszi színre az egyik első magyar hangosfilm alapján készült Hyppolit, a lakájt).
Az ősbemutató címszerepét Margitai Ági játszotta, s a későbbi színrevitelek alkalmával is remek jutalomjátékot kínált Csomós Marinak (a Radnóti Színház előadását Jordán Tamás rendezte), majd a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Kiss Marinak (Koltai Róbert rendezésében). Nincs ez másképp most sem, a kassai Thália Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciójában, ahol a címszerepet Kerekes Éva kapta meg. S hálásan köszönte, el is vitte hátán az előadást.
„Az ember, ha meg van halva, még rosszabb, mintha nincs meghalva” – hangoztatja nem túl szívderítő életfilozófiáját Máli néni, aki önhibájából (is) kerül padlóra (ne feledjük, a nagy gazdasági válság idején vagyunk), de sokakkal ellentétben (is) ő nem adja fel, s jó pénzért elvállalja, hogy rendet teremt távoli rokona, egy vezérigazgató háza táján, ahol dúl a lelki és szerelmi vihar, hiszen a titkárnő (Lax Judit) kegyeiért hárman is versengenek. A vezérigazgató (Őze Áron), a már harmincas éveit taposó fia, Alfonz (Ollé Erik) és egy, a húszas évei elején járó, cégbeli könyvelő, Horváth Laci (Jerger Balázs). Már ez elégséges ok lenne a vérbeli bonyodalomra, de a vezérnek van egy szintén harmincas éveit taposó lánya, Tilda (Varga Lívia), aki viszont évek óta egy festőt (ő nem is jelenik meg a színen) szeret, tőle van egy fia (Dubai Bertalan), aki több anyukához is odacsapódik, s csak a végén derül ki, ki is az igazi mamája. Vagy akkor sem.
Mint mondtam, kemény feladat a dramaturgnak, hogy a sokszor egymás mellett is elbeszélő figurákat végig életben, vagyis játékban tartsa. Forgács Miklósnak és a rendező Czajlik Józsefnek ez maximálisan sikerül, amelyre a legjobb bizonyíték az általam látott diákelőadás, amelyen a kamaszközönség végig veszi a lapot, bár egyikük mellettem megjegyzi, egy-két alkalommal sikeresen elveszítette a játék fonalát. De ez nem is csoda, hisz’ maguk a játszók is azt játsszák, sokszor fogalmuk sincs arról, ki kicsoda. De dicséretükre legyen mondva, mindegyikük egyénített figurát hoz, mégpedig az átlagbohózatokkal ellentétben igazi jellemfigurákat, aminek köszönhetően gyorsan beszippant minket a fergeteges őrület.
Csak dicsérhetjük a látványtervező Őry Kati munkáját is, aki szellemesen oldja meg, hogy bár az öt kép nem egy helyszínen játszódik, a fényűző céges iroda egy spanyolfal segítségével gyorsan átalakul Máli néni kopottas lakásává, amely mögött Máli néni kissé szenilis férje (Kiss Attila) rejtőzködik és hallgatózik. Ahogy szemet gyönyörködtetőek a szereplőkre aggatott ruhák is, amelyek itt-ott már elveszik figyelmünket a játszó személyről.
A kassai Thália Színháznak nagyon jót tett az együttműködés a dunaújvárosi társulattal, amelynek remélhetőleg lesz mielőbbi folytatása is. Füst Milánnak pedig újabb csattanós elégtétel, ha már életében nem (annyira) ismerték fel drámaírói nagyságát.
Megjelent a Magyar7 2024/11. számában.
