2018. szeptember 22., 08:13

Ma van a Színházak éjszakája

Ma van a Színházak éjszakája, amelynek alkalmával 31 budapesti színház várja többek között nyílt próbákkal, közönségtalálkozókkal, színházi várossétákkal és különleges programokkal az érdeklődőket.

Színházak Éjszakája
Fotó: Facebook

Az idén hetedik alkalommal megvalósuló színházak éjszakája mintegy 200 programot kínál Budapesten. Az idei rendezvény középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll.

A közönségtalálkozók, nyílt próbák és kulisszajárások mellett tánctanítással, színházi karaoke-val, versszínházzal, teljes előadásokkal és produkciókból kimaradt jelenetekkel, műhelytitkokkal, színházi mesterségek bemutatójával, pizsipartival, improvizációoktatással, színészsimogatóval, színházi rapid randival is várják az érdeklődőket.

A színházi városséták alkalmával idén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a KÉK - Kortárs Építészeti Központ szervezésében eredhetnek például az első pesti színtársulat nyomába az érdeklődők. A rendezvény végén afterpartyra várják a közönséget a TRIP Hajón, többek közt a BEKVART zenekarral és noÁrral.

A Katona József Színházban a Behívó színházpedagógiai programjával ismerkedhetnek meg a nézők, továbbá kortárs lengyel darabok láthatók a filmvásznon és a színpadon. Anna Wakulik Aratás című, egy szerelmi háromszöget bemutató művét felolvasószínházi formában játsszák a Kamrában. Az Örkény Színház szervezésében interaktív színházi játszótér várja a közönséget a Madách téren, a színpadon a társulat tagjaival hallhatók beszélgetések, emellett a színház drámapedagógiai programja is bemutatkozik. A Radnóti Színházban többek között színészmesterség-foglalkozást tartanak, a nézők által előre megadott mondatokból a számítógép darabot ír, a színészek pedig eljátsszák. Emellett a Szakértők zenekar is fellép, és a közönség megismerheti a színház ifjúsági műhelyének programját.

A rendezvény mintegy 200 programja, valamint az OSZMI-val és a KÉK-kel szervezett színháztörténeti séták idén is egyetlen karszalaggal látogathatók, amelyet a programban részt vevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, valamint a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet megváltani.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.