2019. október 28., 15:29

Ma lenne ötvenéves Benkő Géza

Néhány nappal Halottak napja előtt született, és néhány nappal Halottak napja után ment el. Olyan volt, mint egy üstökös: gyorsan felívelt pályája, de nem lehetett állócsillag, mert a sors másképp akarta. November 19-én lesz két esztendeje, hogy szerződése örökre az égi társulathoz kötötte.

b_benko_geza.jpeg
Fotó: Google

Benkő Géza Bodrogközben, Kiskövesden született, a régió szívében volt középiskolás, hogy azután előbb Prágában, majd Pozsonyban szerezzen szakmai tudást. Igazán tehetséges emberként érkezett közénk, adottságai már az iskola padjaiban kezdtek kibontakozni.

Aki ismerte, tudta, az ilyen isten áldotta emberek nem tudnak elkallódni.

Imádta a hivatását, több társulatnál is megfordult. Humort és  fájdalmat egyaránt képes volt hitelesen tolmácsolni a színpadokon. Folyamatosan úton volt, rengeteget dolgozott, miközben tele volt tervekkel. Közösségi oldalának tanúsága szerint a benne munkáló gondolatokat szívesen írásba is öntötte. Jó lenne kötetbe rendezve  is látni őket! Talán egyszer ennek is elérkezik az ideje…

Ő már nem siet. Elment. Az ő szíve már megpihent, a miénk viszont tovább vérzik. Mert hiányzik!  Mert ma még csak 50 éves lenne! Még mennyi szépet kaphattunk volna Tőle!  

A halál mindig váratlanul jön, az ő esetében ez hatványozottan igaz. De ma a születésnapja van! Az ötvenedik! Isten éltessen új társulatodnál,  Géza!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.