Kövesdi Szabó Mária még mindig csak 70!
Nem véletlen ez a viszonylag furcsa cím. A kassai Thália Színház alapító tagja évek óta kertészkedik, állatot etet, s alkalomadtán férjével, Pólos Árpáddal iskolákat látogat irodalmi összeállításaikkal. Az a bizonyos függöny viszont egyre kevesebbet gördül fel a számukra. Bűnös vétség – mondhatnánk, s mondjuk is.
Egy színész addig él, amíg színpadon van, sokszorosan igaz ez egy kisebbségi színészre, hisz Kassán alig van egyéb színészi megmutatkozási lehetőség, rádióról vagy tévéről inkább csak álmodhat az, aki itt színjátszásra adta a fejét.
Kövesdi Szabó Mária jókor volt jó helyen. Amikor 1968-ban érettségizett, ő maga sem gondolta volna, hogy a színészi pályán köt ki, s alapítótagja lehet a második magyar társulatnak. Kiskövesden született (a környék olyan színészekkel ajándékozott meg bennünket mint Benkő Géza, Tóth Tibor, Kassai Csongor vagy Tóbiás Szidi), s bár pedagógiai pályára készült, s Nyitrára jelentkezett (számunkra „szerencsére” sikertelenül), Szomotoron helyezkedett el nevelőként, nem is sejtve, hogy a falu kultúrmindenese, Kassai Béla beadta a jelentkezését a MATESZ-ba (Magyar Területi Színház).
Beke Sándorral, Gál Sándorral, Várady Bélával, Lengyel Ferenccel, Gombos Ilonával, Gyurkovics Mihállyal, Érsek Györggyel, Csendes Lászlóval lehetett a Vox Humana Színháznak induló, Thália Színpadként bejegyzett kassai társulat alapító tagja. S rögtön be is dobták a mély vízbe. Legendás előadások meghatározó szereplője, csak pár szerepet emeljek ki hosszas felsorolás helyett: Madeleine a Rettenetes szülőkben, a Mirandolina címszerepe, Éjkirálynő a Csongor és Tündében, Rozáli a Vitéz lélekben, Vivie a Warrenné mesterségében, Dorine, a cserfes szolgáló a Tartuffe-ben, s már a rendszerváltás után Blanche a visszatért Beke által rendezett A vágy villamosában, Gertrudis Verebes István nagy vihart kavaró Bánk bánjában, Gizella királyné Ratkó Segítsd a királyt című darabjában, Usztics Mátyás rábízza a Dajka szerepét a társulat első Shakespeare előadásában, a Rómeó és Júliában, s ötvenévesen Árkosi Árpád rendezésében eljátssza Örkény István Macskajáték című darabjában Orbánné szerepét.
A bemutató után Dusza Istvánnal beszélgettünk az előadásról, aki megjegyezte, hogy Orbánné szerepe általában jutalomjáték egy már korosodó, de még életenergiákkal teli színésznőnek, s általában úgy hatvan felett aktuális. Ezt csak felerősítette Gombos Ilona visszafogott, méltóságteljes Gizája is, aki Kövesdi Szabó Máriához képest inkább tűnt sokat tapasztalt, élemedett nagynéninek, mint Erzsi nővérének. Duszának valahol igaza is lett, a rá következő években még jutottak ugyan fontosabb szerepek, de Kolár Péter távozásával a társulat idősebb tagjai kikoptak a kassai színpadról.
65 évesen nyugdíjba megy, s ekkor nyilatkozza az Új Szónak: „Bizakodom. Hogy a színész színpadi élete nem akkor ér véget, amikor nyugdíjazzák. Ez a reménykedés a jó hír, a kevésbé jó, hogy úgy látom, a társulat vezetése egyelőre nem számol velem különösebben.”
A nyilatkozat nem igazán érintette meg a társulat vezetését, s ilyenkor mihez kezdhet egy vidéki színész. Rosszabb esetben begubózik, vagy próbál más megmutatkozási lehetőséget találni magának. Kövesdi Szabó Mária ilyen szempontból szerencsés helyzetben van, hisz sok színésznővel ellentétben vállalt gyermeket is, s mivel Pólos Árpád személyében a férje is (az utóbbi időben szintén elhanyagolt) színész, járják a határon inneni és túli magyar iskolákat előadóestjükkel. Radnóti Miklós, József Attila, Ady Endre, Illyés Gyula verseit tolmácsolják, ami sokkal felelősségteljesebb feladat, mint színpadra lépni, hisz az irodalmat, az olvasást kell megszerettetni, ami manapság egyre lehetetlenebb feladatnak tűnik.
Februárban a Thália a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot mutatta be egy nem túl izmos előadásban. Mégis örültem, hogy jelen lehettem, mert ha egy teljesen lényegtelen szerepben is, hosszú évek után ismét színpadon láthattam a még mindig energiabomba Kövesdi Szabó Máriát.
Férje – aki az utóbbi években a Légy jó mindhalálig-gal és a Portugállal járja a magyarlakta területeket –, szokta ugratni: „Marika, hány éve is volt neked utoljára állótapsod?”
„Egy igazi színész élete végéig játszani szeretne” – nyilatkozta pár éve, s nagyon jó lenne, ha végre meghallaná ezt a színház vezetése is, hisz sok-sok eljátszandó szerep vár(na) még rá...
De addig is Isten éltesse!
(Fotók: T. Nagy Imre és archív)
