2021. november 6., 20:40

Konrád József, akit ereje teljében küldtek végleges nyugdíjba

Konrád József. Van-e, aki e nevet még ismeri? Pedig még csak 11 éve hagyott itt bennünket, s most lenne 100 esztendős. Viszont sok színházi emberrel egyetemben elkövette azt a hibát, hogy ideje előtt letette (vagy letetették vele) a lantot. S mivel akkoriban felvidéki színházi előadásokról még nem készültek videófelvételek, neve gyorsan kikopott a köztudatból. Az ötvenes években néhány főszerep, később 60 komáromi, egy kassai rendezés, pár magyar film névtelen szerepe, majd 67 évesen, nyugdíjazásával szinte egy időben elvonult elefántcsonttornyába, vagyis sokadik emeleti lakótelepi lakásába a könyvei közé. Halála előtt pár évvel ugyan örökös tag lett, s a napokban bekerült a Szabó Csilla és Lőrincz Margit által megálmodott emlékparkba is, de vajon hányan vannak még, akik eleven emlékeik között tartják számon egy-egy rendezését?

Konrád József
Médialapozó
Fotó: A komáromi Jókai Színház archívuma

Bár már több mint harminc éve foglalkozom színházzal, jómagam is csupán a búcsúrendezését, a Jókai Mór regénye (Szegény gazdagok) alapján készült Fácia Negrát láttam, amelyet az 1987-es Nőnap estéjén mutattak be, s Konrád József akkor állt utoljára a függöny előtt, hogy fogadja a megérdemelt tapsot. Valószínűleg maga sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó. Hisz tele volt tervekkel, s ahogy Miklósi Péternek nyilatkozta a Hétben 1986-ban: „ígéretet kaptam a további aktív együttműködésre, s emellett továbbra is tagja vagyok a színház művészeti tanácsának”. Ennek a cikknek nem az a feladata, hogy azt kutassa, miért nem történt ez mégsem így, ráadásul a színház akkori igazgatója, Takáts Emőd a közelmúltban szintén az égi társulathoz szerződött. 

Amíg egy író, képzőművész joggal „reménykedhet” abban, hogy bármikor a halála után újra felfedezik, s kiadják egy-egy művét, addig arra egy színésznek (főleg egy kisebbségi színésznek) erre nagyon kevés az esélye, egy rendezőnek pedig még annyi sincs.

Legfeljebb addig élnek, amíg az utolsó néző emlékszik egy-egy alakításukra, egy-egy rendezésükre. Konrád József után is az a pár film marad meg, amelyben játszott. Nem túl sok. Több interjújában is sérelmezte, hogy pár lexikonban öt-hatmondatos szócikk összegzi a munkásságát, de például a Rivalda nélkül című, Enyedi Sándor szerkesztette határon túli színházakat és színházi embereket bemutató egyébként is rendkívül hiányos lexikona nem is ismeri a nevét. Nagy hiányt pótolt Tóth László 2016-ban megjelent ...nagy haszna a Teátromnak című hiánypótló munkája, amelyben külön tanulmányt szentel Konrád József munkásságának.

Szalatnai Rezső diákjaként indult

Munkáscsaládban született Somorján, itt végezte el a polgári iskolát is. A gimnáziumot Pozsonyban kezdte el, mégpedig Szalatnai Rezső osztályában, de jött a müncheni döntés, s így átiratkozott Dunaszerdahelyre, de az érettségi bizonyítványt Léván vehette a kezébe 1943-ban. Katona lesz, de a háborút túléli, ezt követően munkásként dolgozik Somorján, Budapesten, s végül a komáromi hajógyárban.  Somorján alapító tagja a Csemadok helyi alapszervezetének, s már ekkor színpadra lép a helyi amatőr színtársulatban.

1952 nyarán hirdetnek felvételit az akkor alakuló Magyar Területi Színházba (MATESZ), s ő is jelentkezik. Ő is ott van a színpadon, amikor az első bemutatón, 1953 január 31-én a Katolikus Legényegylet színpadán felgördül a függöny.

Urbán Ernő találó című Tűzkeresztség című darabjában, Munk István rendezésében Ható Ignác szerepében lép színpadra. Az alapító tagok egy része az Állami Faluszínház magyar tagozatától érkezik, a többségük, ahogy Konrád is, sikeres felvételi után lesz a társulat tagja. Az alapító tagok közül ma már csak Lőrincz Margit és Ferenczy Anna él.

Noszty - Konrád
Fotó: A komáromi Jókai Színház archívuma
A Noszty fiú esete Tóth Marival

Konrád József az ötvenes években színészként erősíti a társulatot, több főszereppel is megbízzák, ő Tímár Mihály a város szülötte, Jókai Mór Az aranyember című darabjában Martin Gregor rendezésében, von Walter Schiller Ármány és szerelem című tragédiájában Lendvay Ferenc rendezésében, Csendes Imre Dobozy Imre Szélvihar című darabjában Tarics János rendezésében, s egyik utolsó színpadi szerepében Asztrov doktor Csehov Ványa bácsijában, amelyet Juraj Šeregi vitt színre. De ekkor már tudatosan készül a rendezői munkára.

Amíg egy színész kizárólag a saját figurájára koncentrál, addig egy rendező az egész előadásra. Ladislav Mňačko kortárs szlovák író Hídépítők című darabját próbálják, a rendező Munk István megbetegszik, s mivel a helyettesítésére kijelölt Ľubomír Smrčok sem tud kellő mértékben a próbafolyamat rendelkezésére állni, Konrád József rántja össze az előadást. Ezt követően egy mesejátékban (Egy lusta méhecske), valamint A kertész kutyájában és Vladimír Sýkora Boldogultak bálja című darabjaiban is segédrendezőként működött már közre.

S eljön 1960 április 22-ike, amikor már rendezőként hajolhat meg a komáromi közönség előtt. Peter Karvaš Éjféli miséjét rendezi, s a nézők mellett a kritikusok is lelkesednek,

Gály Iván például összevetve a darab prágai és pozsonyi előadásaival, a komáromi előadást abszolút versenyképesnek ítélte. S itt jegyezzük meg, bár az írás elején megemlítettük, a rendező csak addig él, amíg egyes előadásának a nézői élnek, akkoriban még voltak színikritikusok (Egri Viktor, Bábi Tibor, Szilvássy József, Miklósi Péter, Bodnár Gyula, Gály Iván, Monoszlóy Dezső, Szuchy M. Emil, Dusza István), akik nemcsak beszámoltak egy-egy előadásról, nem egy alkalommal hossza szakmai vita bontakozott ki egyes lapok (Új Szó, Irodalmi Szemle, Hét) hasábjain.

Rendezőként, társulatvezetőként és igazgatóként

A hatvanas évek elején (Munk Istvánnal és Tarics Jánossal triumvirátusban), majd a hetvenes évek második felében két alkalommal megbízott igazgatóként irányította is a színházat, de ahogy többször is nyilatkozta, nem az igazgatást tartotta élete fő céljának, s ahogy lehetett, meg is szabadult az igazgatói irodától. Ahogy a színészi pályát is félretette, bár a hatvanas években több magyar filmben is vállalt apró-cseprő szerepeket. A lexikon 11 filmben említi név szerint, ezek közül az első Fehér Imre kosztümös, a Rákóczi-féle szabadságharc idején játszódó Kard és kocka című filmje, de szerepelt a Légy jó mindhalálig, Szegény gazdagok, Aranysárkány című klasszikusokban is, de csak az 1970-es Érik a fény című Szemes Mihály film tünteti fel tényleges szerepét, amelyben Gosztonyi Jánossal és Zentai Ferenccel egyetemben osztrák ügyfelet alakít. De ha jól odafigyelünk, három Jancsó Miklós-filmben (Szegénylegények, Csend és kiáltás, Sirokkó) felfedezhetjük. Komáromban viszont a társulat első számú rendezőjévé lép elő. A közel harminc év alatt 60 előadást állít színpadra, s nyugodtan elmondhatjuk, mindenevő.

Szent Péter - Konrád
Fotó: A komáromi Jókai Színház archívuma
Szent Péter esernyője

A klasszikusoktól kezdve nagyon sok kortárs magyar drámát, köztük szlovákiai magyart is színpadra állít, ahogy kiemelten fontosnak tartja a Mikszáth és Jókai regényeiből készült színpadi adaptációk színrevitelét is. Soha nem titkolja, hogy közönségcentrikus, de sosem megy egy bizonyos szint alá. Igazi népszínházban gondolkodott, amelyben a klasszikusok mellett nagyon fontos szerepe volt a regionális értékeknek (lásd. a már említett Mikszáth és Jókai), ahogy dramaturgjaival (Klimits Lajos, majd Kmeczkó Mihály) próbálta ösztönözni a szlovákiai magyar írókat is, írjanak drámákat is, s ezeket be is mutatta. Így lett a MATESZ házi szerzője Dávid Teréz (Vidor család, Az asszony és a halál, Időzített boldogság, Dódi, Bölcs Johanna), de az állandó szerzők közé tartozott Egri Viktor (Ének a romok felett, Szarkafészek, Gedeon-ház), a Komáromban élő Batta György (Kakastánc, Töklámpás, Fürjtojás), de Szabó Béla Menyasszony című regényének színpadi változatát és Felkai Ferenc Madách című drámáját is bemutatták. Többnyire az ő rendezéseiben. De a kortárs magyar irodalom legjobb drámaírói (Gyárfás Miklós, Sütő András, Darvas József, Kertész Ákos, Görgey Gábor) is megjelentek a MATESZ színpadán. 

Az adott kor követelményeként nem hiányozhattak a kortárs szlovák és szovjet irodalom drámai próbálkozásai sem, s így utólag végigtekintve a listán, nem voltak ezek mind eleve kidobandó próbálkozások.

S itt említsük meg fordítói tevékenységét, hisz nem egy szlovák színdarabot ültetett át magyar nyelvre (Lahola, Bukovčan, Solovič). Mégis Konrád védjegyévé a Mikszáth- és Jókai-adaptációk váltak, a Különös házasságtól kezdve (ezt gyárfás Miklós és Örkény István adaptálásában vitte színre) utolsó rendezéséig, a Fácia Negráig, amelyet Kemczkó Mihály segített színpadra. Konrád nagyon szeretett együtt dolgozni hazai képzőművészeinkkel, így nem egy előadásához Platzner Tibor és Kopócs Tibor  tervezte a díszletet és a jelmezeket is.

"Az én feladatom felmutatni a szerzői gondolatot és a darab társadalmi üzenetét” – vallotta mintegy ars poeticajaként. De ugyanő nyilatkozta rendezési elveiről azt is, hogy elsődleges feladata „a kiválasztott művet hiteles ábrázolásban, mondanivalóját a művészi realista alkotás szellemében tolmácsolni”. 1979-ben megkapta az Érdemes Művész címet is, majd színháza pár évvel a halála előtt örökös tagjává választotta.

„Igazán visszahívhatták volna egy-két rendezésre”

Tóth László írja: „Konrád Józsefnek, a(z egykori) színésznek, rendezőnek, társulatvezetőnek és színházigazgatónak alapvető szerepe volt a szlovákiai magyarság színházi életének, színészetének és (köz)művelődésének mai eredményeihez vezető út kiépítésében. Azaz abban a máig érő közösségi és (színház)művészeti értékszervező küzdelemben és folytonosságban, melynek munkásságával, művészetével három és fél évtizeden keresztül maga is része(se), mi több, egyik kulcsszereplője volt”.

Ványa bácsi - Konrád
Fotó: A komáromi Jókai Színház archívuma
Ványa bácsi

Benes Ildikó így  emlékszik rá: Drága Jóska bátyám, az én emlékezetemben, örökre így marad. 197-ben kerültem a színházhoz. Olyan darabokban kaptam tőle szerepeket, amelyekben, nem is voltam a hivatalos szereposztásban. Mindig kitalált nekem valami ziccerszerepet. Így volt ez A cigányban is, nem is volt benne  Klaudia, ő rám osztotta, s egyszer csak majdnem a főszereplője lettem a darabnak.

Tiszteltem öt, és sokat köszönhetek neki. Már akkor olyan rendező volt, aki elvont, modern dolgokat vitt a színpadra. Sokan megmosolyogták ezért, de a közönség szerette. Fanyar humora volt, amit az előadásaiban  kamatoztatott.

Olyan jóindulatú ember volt, akihez, bármiféle problémával lehetett fordulni. Nekünk fiataloknak, általában, nem volt pénzünk, tőle kértünk, s amikor meg akartuk adni (híres volt a feledékenységéről, vagy inkább szórakozottságáról), elcsodálkozott: »Én adtam volna neked pénzt? Tudod mit Ildi, vegyél rajta hosszabb szoknyát!« Több szép szerepet köszönhetek neki. Amikor kórházba került, azon kevesek közé tartoztam, akik meglátogatták öt, majd amikor hazament, akkor is. Amikor nyugdíjba ment, nagyon hiányoltam őt, még rendezhetett volna. Igazán visszahívhatták volna egy-két rendezésre, de a színház, már csak, ilyen. Több tiszteletet és megbecsülést érdemelt volna, hisz ő, egy értékes, modern gondolkodású ember volt. Örökké hálás leszek neki, és szép emlékekkel gondolok rá.

Nincs kényszerpályán, nem a nyugdíjasok társadalmi státuszában él, nem pihen”

– ezt már Dusza István állapítja meg róla írt cikkében. S amikor nyugdíjba megy, ő maga is így gondolja. Az 1986/87-es évadban még két rendezésének (A négy kalap, Fácia Negra) örülhet a közönség, s ahogy  Miklósi Péternek nyilatkozta reménykedve, nagyon várta az újabb feladatokat.

Nem kapott. Ereje teljében, szakmai tudása csúcsán száműzték a MATESZ-ból. Pedig a Sors még több mint húsz évet adott a számára, hisz 88 évesen, 2010-ben halt meg. „Életszereteted, színházhited és szolgálatod öröksége ránk maradt. Őrizzük, Jóska!” – búcsúzott tőle nekrológjában Miklósi Péter az Új Szóban. Tényleg őrizzük?

Konrád József
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék