2013. május 17., 19:59

Klónozással emberi őssejteket hoztak létre

OREGON. Tizenöt évnyi próbálkozás után először sikerült emberi őssejteket létrehozni klónozással amerikai kutatóknak.
Az Oregoni Tudományegyetem és az Oregoni Nemzeti Kutatóközpont tudósai ugyanazzal a technológiával dolgoztak, mint amelyet az első klónozott állat, Dolly bárány életre hívásakor alkalmaztak 1996-ban az edinburghi Roslin Intézet szakemberei: egy felnőtt sejtjének genetikai anyagát ültették át emberi petesejtbe, amelynek saját DNS-ét eltávolították. Az eredmény egy emberi embrionális őssejt lett.

Az őssejtek a test mestersejtjei, amelyekből összes más sejtünk létrejön, felhasználásuk új utat kínál olyan betegségek gyógyítására, mint a cukorbetegség, a szívroham utáni izomelhalás vagy a Parkinson-kór. Az őssejtek legtöbb irányban hasznosítható fajtája az omnipotens embrionális őssejt, amely még bármilyen irányú átalakulásra képes. Ezeket a sejteket azonban humán embriókból nyerték, ezért alkalmazásuk etikai vitákat váltott ki. A felnőtt sejtekből átprogramozással létrehozott őssejtek, az úgynevezett indukált pluripotens őssejtek (iPS) használata kevéssé vitatott, ám rugalmasságuk, átalakulási képességük is jóval kisebb.

A Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban Shoukhrat Mitalipov, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy a létrehozott sejtek úgy viselkednek, mint a valódi őssejtek, amelyek képesek máj-, szív- vagy idegsejtekké alakulni.

Mitalipov csoportja eltávolította egy bőrsejt sejtmagját, amely egy beteg genetikai örökítőanyagát tartalmazza, és azt egy emberi petesejtbe ültette, amelynek a sejtmagját előzőleg szintén eltávolították. A megtermékenyítetlen petesejt elkezdett embrióvá fejlődni és őssejtet termelni. Mivel hordozza a beteg genetikai kódját, a sejteket be lehet ültetni a beteg szervezetébe annak kockázata nélkül, hogy az immunrendszer kilökné őket.

A technológia már sikeresnek bizonyult majmokon, az embereken végzett korábbi próbálkozások azonban rendre csődöt mondtak, mert a petesejt igen sérülékeny. Az új technológia a szakemberek szerint etikailag jóval életképesebb, mint a korábbi klónozási módszerek, mivel nem használnak fel hozzá megtermékenyített emberi embriókat. Ennek ellenére az áttörés minden bizonnyal újra felkavarja a vitákat a reprodukciós klónozásról, mivel a módszer elméletben megteremti az alapot ahhoz, hogy a jövőben embert hozzanak létre. Mitalipov annak a reményének adott hangot, felfedezésük nem fog elvezetni ahhoz, hogy bármely más kutató megpróbáljon embert klónozni.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.