Kezdetét vette a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál: Juhász Dósa János kapta a fesztiváldíjat
Kezdetét vette Szepsiben a XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál, amely idei évfolyamának díját Juhász Dósa János újságíró, színházi szakember, a fesztivál egyik alapítója kapta.
A rendezvény már hagyományosan a fesztivál névadójának, Egressy Béninek a helyi római katolikus templom előtti téren található szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét. Czajlik József, az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő kassai Thália Színház igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, Egressy Bénit rengeteg szál köti Kassához és Szepsihez, a Thália Színház pedig mindig szívesen gondol az utóbbi városra, mert nagyszerű közönsége van, amely mindig nagy szeretettel fogadja a színészeket.
– mondta.
A fesztivál ünnepélyes megnyitójának a városi művelődési központ adott otthont, ahol Krušinský Norbert, Szepsi alpolgármestere, Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány elnöke és Czajlik József köszöntötte a résztvevőket. Krušinský Norbert sok élményt kívánt nekik, illetve azt, hogy még sok éven keresztül visszatérhessenek erre a rendezvényre.
Czajlik József úgy fogalmazott, a profi színészeknek is nagyon fontos, mi történik az amatőr mozgalomban, mert sokan onnan indultak, onnan származik a világlátásuk, s onnan merítenek erőt.
„A másik dolog, hogy sokszor friss szemmel nézitek az eseményeket, nem féltek kipróbálni új dolgokat, újfajta eszközökkel éltek, ami inspirál minket is” – húzta alá. Csoltkó Jenő köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy megvalósulhasson a fesztivál idei évfolyama. Hozzátette, ez egyre nagyobb kihívás, hisz az idén a szlovák kulturális alaptól érkező támogatás mintegy 30 százalékkal csökkent.
„Azt mondják, ha csökken a támogatás, nő a színvonal, de megígérhetem, ha emelik a támogatásunkat, itt nem fog csökkenni a színvonal” – jegyezte meg.
A megnyitó keretében átvették elismerésüket a Hétköznapi hősök pályázat során díjazott szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai, akik Remák Béla életét és tevékenységét mutatták be kisfilmjükben. A pályázat célja az volt, hogy a diákok feltérképezzék lakóhelyük történelmét, a saját közösségükért felelősséget érző, annak érdekeit szem előtt tartó és ilyen szellemben cselekvő személyek tetteit feldolgozzák és közkinccsé tegyék. Munkájuk ITT érhető el.
Ezt követően átadták az idei Egressy Béni Fesztivál-díjat, amelyet Juhász Dósa János vehetett át.
A díjazott felidézte, a húsz évvel ezelőtti ködös ősz két okból jelentős számára, ezek egyike a Gömörország című lap életre hívása, a másik pedig ennek a fesztiválnak a létrejötte. Köszönetet mondott azoknak, akik nélkül most nem kaphatta volna meg ezt az elismerést, akikkel két évtizeddel ezelőtt elkezdték a fesztivált megvalósítani, és hangsúlyozta, hosszan lehetne sorolni, kiket illet ezért köszönet. „Azt hiszem, ez a díj nem csak az enyém, hanem mindannyiunké” – mondta.