2015. július 10., 09:39

Kapolcs és Verona az Ifjú Szivek nyári programján

POZSONY. Három ország művészeti fesztiválján lép színpadra a nyár folyamán az Ifjú Szivek Táncszínház. Szlovákia mellett, Magyarország és Olaszország van a táncszínház műsornaptárában. A kapolcsi Művészetek Völgyébe tíz év után tér vissza a Felföldi levelekkel.
201507091817100.isz01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Június végén a Hornonitrianské folklórne slávnosti fesztiválon kezdték nyári fellépéssorozatukat, ahol az esemény fő vendégeként szerepeltek. “A Kakukktojás című koreográfiájukat adták elő, és óriási sikert arattak, a közönség állva és ujjongva tapsolta vissza több ízben is a táncosokat. Az előadás méltó befejezése volt a 30. jubileumát ünneplő rendezvénynek“ ­ – írta a fesztivál összefoglalójában Martina Ďurèeková, a privigyei regionális kultúrközpont menedzsere.

Magyarország egyik legjelentősebb művészeti fesztiválján, a kapolcsi Művészetek völgyén már visszatérő vendégként szerepel az Ifjú Szivek. Az idei részvétel több szempontból is különleges, hiszen itt mutatják be először Hégli Dusan Felföldi levelek koreográfiájának új feldolgozását, illetve a már emlegetett Kakukktojást is láthatja a Művészetek Völgyének közönsége július 28-­án a Muharay udvarban.

Augusztusban sincs szünet a táncszínháznál. Az Olaszországban közkedvelt nyári folklórfesztiválok közül Veronába fogadta el a felkérést a táncszínház. Ez lesz a Felföldi levelek másodbemutatója. Ezt követően egyenesen Székesfehérvárra utaznak, ahol augusztus 20­-án a Királyi Napokon lépnek színpadra.

201507091817100.isz01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.