2022. május 27., 19:01

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség

A Jókai Színház alapításának közelgő 70. évfordulója alkalmából, Komárom város jóvoltából, e napokban hangulatos virágoskertté alakítják át a székhelye előtti térséget. A járókelők kíváncsian szemlélgetik a színpompás virágágyasokat, amelyeken kívül padok és szeméttárolók szintén találhatók az újabb közösségi térben. Az is örvendetes, hogy a végéhez közeledik a megyei támogatással megvalósuló épület-korszerűsítés. Minderről Gál Tamás színházigazgatót kérdeztük.

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség
Galéria
+7 kép a galériában
Színházi maszkot formázó virágágyas
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„Június 10-én 19 órától tartjuk a 69. évadunk utolsó nagyszínpadi bemutatóját, Örkény István Tóthék című drámáját, amit Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendez. A premier előtt fél 7-től pedig méltó módon adjuk át a színház előtti virágoskertet, Komárom város 70. születésnapunkra szánt ajándékát. Szemgyönyörködtető virágágyasok, bokrok, díszkövek fogadják majd a nézőket, akiken kívül bárki megpihenhet a székhelyünk elé kihelyezett padokon. A szép kert karbantartásáról, öntözéséről majd az intézményünk gondoskodik” – tudtuk meg Gál Tamás Jászai Mari- és Deszka-díjas színművész - direktortól.

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség
Piros - fehér - zöld színű fogadtatás e főbejárat előtt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mivel az épület körül pár helyen még láthatók az építkezési állványok, ezért arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor zárul a Nyitra megye támogatásával jóideje tartó épület-felújítás.

„Bár a több mint fél millió euróba kerülő munkálatok végzését korábban vállaló cég némileg késik a felújítás befejezésével, de már a fenntartónk, Nyitra megye orvosolja a problémát. Mivel a nyílászárók teljeskörű cseréje, illetve a márványburkolat eltávolítása és a kisebb kőműves munkálatok kapcsán hibákat fedeztünk fel, azokat a szakembereknek korrigálniuk kell. Május 31-én a munkálatokat felügyelő bizottság és Nyitra megye illetékeseivel, valamint a saját gondnokunkkal együtt alaposan ellenőrizzük a felújított épületrészeket. Ha ez a tízfős csapat már több hibát nem talál, akkor befejezettnek nyilvánul a felújítás, s az épületünkről lekerülhetnek az építkezési állványok, valamint újra fényesen ragyoghat a lemosott márványburkolat” – magyarázta a direktor.

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség
Rózsák illatozzatok, letépni vétek virágotok...!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette: időközben egy váratlan beázás következtében a nézőtéri bejárat előtt lehullott a mennyezetvakolat, s a homlokzaton is kell kisebb javításokat végeztetni.„A jövő hét folyamán egy általunk már kiválasztott cég hárítja el a beázás következményeit, s végzi el a homlokzati javításokat. A váratlan költségek árát a Nyitra megyétől kapott gyorssegélyből fedezzük” – árulta el.

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség
Bokrok és tuják is díszítik a színházépület előtti térséget
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Persze, a mutatós formához megfelelő tartalom illik: már állítják össze a 70. jubileumi évad repertoárját.

„Az évforduló alkalmából a budapesti József Attila Színházat és a székesfehérvári Vörösmarty Színház egy-egy vendégelőadását hívtuk meg Komáromba, s a játékukat a társulatunk saját produkciókkal fizeti meg. Mi tagadás, a nehéz covidos időszak rányomta bélyegét az anyagi helyzetünkre, s pályázati támogatásokkal igyekeztünk legalább részben pótolni a kényszerű bezárások miatti bevétel-kiesésünket, ami éppen az ünnepi évadon csapódik le. Ahogy mi is, úgy a legtöbb színház a következő évadban csak három saját bemutatót fog tartani, s az említett csereelőadásokkal próbálunk meg egymáson segíteni, illetve kárpótolni a szeretett közönségünket” – zárta tájékoztatását Gál Tamás igazgató, aki a részletes jubileumi repertoárról a július elsejei évadzáró sajtótájékoztatón számol be az újságíróknak. 

Jubileumi előzönge: megszépült a Jókai Színház előtti térség
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.