2012. március 5., 13:46

Jubileumi előadást tart Révkomáromban az erdélyi Osonó Színházműhely

RÉVKOMÁROM. A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának meghívására ma este a városba érkezik a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Az erdélyi társulat századik alkalommal adja elő az „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadást.

A darab bemutatója 2011. május 21-én volt és azóta 22 erdélyi és magyarországi helyszínen játszották. Az Osonó Színházműhely először lép fel Felvidéken, így külön öröm, hogy az ünnepi előadásra a felvidéki magyarok körében kerül sor.

Az Osonó Színházműhely fiatal alkotók színházi kutatásainak, kísérleteinek otthont adó szellemi műhely, amely fiatalok színházi képzésével és előadások létrehozásával foglalkozik. A független társulat állandó tagjai mellett ebben a színházműhelyben próbálhatják ki magukat a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának, a Művészeti Népiskola színészosztályának és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának diákjai is.

„Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva” – tudatták a társulat tagjai. Előadásukban a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját maguk történeteit szőtték színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magukkal, nézőikkel és az Istennel való találkozás lehetőségét.

„Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat” – avatnak be a kulisszatitkokba a szereplők.

A 65 perces előadást, melyet 14 éven felülieknek ajánlanak, Fazakas Misi rendezte. Szereplői,Bartha Lóránd, Daragics Bernadette, Jánosi Vivien, Korodi Janka, Mucha Oszkár és Oláh Eszter Márai Sándortól vett idézettel hirdetik az előadást. „De tudnod kell, hogy van benned is, mint minden emberben, valami halhatatlan. A világ a tiéd is!” – idézik az írót. A technikát Bartha Levente kezeli, a videóvetítés Stibál Róbert munkája.

Az Osonó Színházműhely ma este 17 és 19 órai kezdettel mutatja be produkcióját Révkomáromban, a Danubius kollégium nagytermében – tudta meg portálunk.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.