2017. augusztus 31., 12:14

Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját

NYíREGYHÁZA. Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező kapta a 16. Vidor Fesztivál életműdíját - közölte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.
201708311140200.jordan.jpg

Közleményük szerint Jordán Tamás a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást. Ennek végén, a közönség jelenlétében adta át a fesztivál legnagyobb elismerésnek számító Hyppolyt-díjat Benedek Miklós, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a színművésznek.   

Jordán Tamást nem először ismerte el a Vidor zsűrije: 2012-ben a Széllel szembe - poénok és poémák című stand up estjét a példaértékű műfaji újításért különdíjjal jutalmazták.   

A Hyppolyt-díjat 2016-ban az azóta elhunyt Józsa Imre színművész kapta meg, a korábbi évek díjazottjai között volt Szacsvay László, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Kern András, Harkányi Endre és Bodrogi Gyula is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.