2026. április 28., 08:20

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL

Már hat csillag díszíti a komáromi Hírességek sétányát, miután április 27-én, a Komáromi Napok keretében felavatták a 2017. XI. 19-én váratlanul, csupán 48 évesen elhunyt Benkő Géza színművész - rendező csillagát. Munkássága bemutatására a volt színészbarátját, az élete párjával Svédországban élő Tóth Attilát kérték fel, aki az ilyenkor szokványos méltatás helyett humorral színesített rögtönzéssel emlékezett, ekképp megidézve az odafennről vélhetően mosolyogva letekintő tehetséget...

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
A Hírességek sétányának hatodik csillaga Benkő Gézáé
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A Tátra mozi előtt megtartott csillagavató elején Keszegh Béla, Komárom polgármestere szólt arról, hogy a városban ily´ módon is emléket kívánnak állítani a városhoz származásuk és/vagy munkásságuk révén ahhoz kötődő, jeles személyiségeknek. Amikor a komáromiak vagy a városba érkező turisták elsétálnak a mozi előtt, a csillagok egy-egy kérdést, gondolatot, emléket, akár egy filmrészletet is felidézhetnek bennük. Az idei év mozicsillagára csupán egyetlen jelölés érkezett, amit a képviselőtestület jóváhagyott, ezért Benkő Géza nevét ezentúl már nemcsak a Komáromi Jókai Színház 2020 szeptemberében róla elnevezett stúdiószínpada, hanem az új mozicsillag is viseli.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Az év mozicsillagára csupán egyetlen jelölés érkezett, amit a képviselőtestület jóváhagyott
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mint mondta: Géza egy erős egyéniségként, tehetséges művészként marad(t) meg sokak emlékezetében, feledhetetlenek a színházi alakításai, játéka több monodrámában és nem utolsó sorban a filmszerepei. „Ezentúl csillag formájában is velünk lesz, akivel találkozhatunk a belvárosi sétáink során. Összekacsint velünk, ha erre jövünk, s visszahozza a vele kapcsolatos kellemes emlékeinket, poénjait...” – fejtett ki a városvezető. Egyúttal mindenkit arra sarkallt, hogy látogassák a Rýšavý Boldizsár vállalkozó által vezetett mozit, amelynek a névváltoztatását is fontolgatják, hiszen a Tátra messze van... Rámutatott: annak nézőterén több sort a csillagok tulajdonosairól: Ivan Reitmanról, Kaszás Attiláról, Mokos Attiláról, Bandor Éváról, Boráros Heinrichről és Benkő Gézáról nevezték el, s akik közülük még élnek, örökös, ingyenes mozibérletet kapnak.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Megkaptad a csillagodat, Géza! Mit akarsz még, moziba ne vigyelek...?!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd átadta a szót Tóth Attilának, aki leszögezte: „Nagy öröm azt látni, hogy Benkő Gézát ennyire szereti ez a város, mert ő is nagyon szerette Komáromot”. Hozzátette: régebben az általa legműveltebb és legokosabb jóbarátjának, illetve a „szóviccbűnözés pápájának” tartott Gézával is gyakran jártak ezen az utcán, s ha akkor ő csillagot választhatott volna magának, ilyesmit szeretett volna, s a maga módján most nagyon örülne ennek...”.  Azután Molnár Ferenc Richárd kabátja című újságcikkét idézte fel, melyben a Fészek klubot gyakran látogatott, nevezett aranyifjú az öngyilkossága előtt a klub ruhatárában hagyta a kabátját. Bár ő azért már sosem tért vissza, ám a kabátját később többen kikölcsönözték, a hidegben hasznát vették, majd visszavitték. Hangsúlyozta: valahol ez a lényeg: amikor egy ember eltávozik, rengeteg dolog marad utána, ami talán mások életén javíthat, változtathat.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
A csillagavató ünnepség egyik pillanata
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A tanulság az, hogy jónak kell lenni, „kabátokat” kell magunk után hagyni, melyekkel meleget adhatunk másoknak, nem tövispalánkokat. Nos, Géza egész „gardróbokat” hagyott szerteszét az egész országban: emlékeket, poénokat, történeteket, humoros helyzeteket, emberi meleget, ezért is gondoljunk rá szeretettel! Megkaptad a csillagodat, Géza! Mit akarsz még, moziba ne vigyelek...?!” – zárult a rendhagyó, kacajt is fakasztó emlékezés.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Géza mozicsillaga a felavatása előtt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az esemény fénypontjaként a méltató Géza özvegyével, Annamáriával és a kortárs költőként is bizonyító Máté fiával együtt leplezte le a gránitcsillagot, amit közös fotózkodás követett. Az égi társulatban játszó aktor Rebeka lánya külföldi munkavégzése miatt nem tudott megjelenni a csillagavatón, több rokona azonban jelen volt.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
A méltató Géza özvegyével és Máté fiával együtt leplezte le a gránitcsillagot
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azt megelőzően a moziban Tóth Attila Mindennapi tenyerünket című, ingyenes színházi előadását, Telihay Péter rendezésében, Gubík Ági, Rancsó Dezső és Nádasdy Péter szereplésével láthatták az érdeklődők. E darab Benkő Géza emlékére íródott, s azt halálának 5. évfordulóján, 2022-ben mutatták be a KJSZ Benkő Géza Stúdiószínpadon.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A szerző a Ma7-nek elmondta: harminc évvel ezelőtt a színházban barátkoztak össze Gézával, majd ő huszonegy évvel ezelőtt Svédországba költözött, de kapcsolatban maradtak egymással. Azóta a vendéglátásban dolgozik, a színészélettel szakított. Akárcsak a tollforgatással (pedig szépreményű diákköltő volt a Pegazus-találkozóinkon), de olvasni továbbra is szeret.

„Nagyon örültem annak, hogy Géza itteni baráti köre felkért az ő méltatására. Én elsősorban a jóbarátomat veszítettem el, ezért választottam a személyes hangú megemlékezést. Ha itt lehetett volna a csillagavatón, talán borzalmas szóviccekkel leplezte volna, hogy kissé feszeng, de közben biztos nagyon örült volna e megtiszteltetésnek...” – nyilatkozta Attila.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Részlet Tóth Attila Mindennapi tenyerünket című színházi előadásából
Fotó:  Facebook

A csillagavatás után a moziban ingyen levetítették Molnár Csaba, hazai magyar rendező A rendes ember című kisjátékfilmjét, melyben Gézán kívül Dráfi Mátyás, Bandor Éva, Mokos Attila, Jakubecz László, Olasz István és Bárdos Judit színművész is látható. Ez egy határmenti kisváros lakóinak története, szlovák-magyar mese a gyökerek kereséséről, a sérelmek feldolgozásáról, az elvágyódásról és a boldogulásról. Aki ott volt, elmondhatja: tartalmasan telt április utolsó hétfője...

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Közös fotózkodás Géza csillagánál
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Benkő Géza 1969. október 28-án született Kiskövesden, 2017. november 19-én váratlanul, próba közben hunyt el Szerencsen. Királyhelmecen érettségizett, majd színészdiplomát szerzett Pozsonyban. A hazai magyar színházak, így a Komáromi Jókai Színház, a Kassai Thália Színház és a SZEVASZ Színház mellett játszott Győrben, Nagyszombatban és más társulatoknál, valamint szabadúszóként független produkciókban is. Több szlovák filmben kapott nagyobb szerepeket is. Beckett Godot-ra várva című abszurdjában nyújtott teljesítményéért a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb alakítás díját, majd a legjobb férfi mellékszereplőjét kapta meg a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház Bányavakság című előadásában nyújtott alakításáért.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Benkő Géza 1969. október 28-án született Kiskövesden, 2017. november 19-én próba közben hunyt el Szerencsen
Fotó:  Archívumi felvétel

Filmszerepei: 2017 - Čiara, 2016 - A király halála, 2015 - Eva Nová,

2014 - Láska na vlásku, 2014 – Mirage, 2013 - Dobrý človek (vizsgafilm),

2011 - Filmoviedky: Nočný trezor TV film, 2009 - Pokoj v duši,

2000 - Krajinka, 1995 - Albert, 1994 - Baščovanksý a zať, Spoveď,

1993 - Na Bukvovom dvore, 1991 - Neha, 1979 – Kentauři.

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Molnár Csaba, A rendes ember című kisjátékfilm rendezője is jelen volt a csillagavatón
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Filmsorozatok: 2017 - Pravá tvár, Prebudenie, Začiatok, Prekvapenie, 2016 - Za sklom, 2015 - Divoké kone, 2014 – Vdova, 2013 - Pravé príbehy s Katkou Brychtovou, 2012 - Doktor dokonalý, Miesto tiaňov, Vražedná sieť, 2009 - Ako som prežil, Bez východiska, Rádio, 2008 - Kutyl s.r.o., Panelák, 2005 - Jóban Rosszban, 2000 - Színház az egész, 1996 - Koniec veľkých prázdnin, Straty a nálezy, Veľká brána do šíreho sveta.

Dokumentumfilmek: 2015 - A jó pásztor Tours-i Szent Márton élete, 2013 - Fekete krónika.

Rövidfilmek: 2014 - Živé žraloky, 2013 - Žena z minulosti (vizsgafilmek).

Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
A két jóbarát, Attila és Géza a svédországi Uppsalában
Fotó:  Facebook
Jónak kell lenni, kabátokat magunk után hagyni, nem tövispalánkokat – felavatták Benkő Géza mozicsillagát – KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék