2012. szeptember 5., 11:51

Javában tart a bérletvásár a Jókai Színházban

RÉVKOMÁROM. A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő Jókai Színház az ünnephez méltó produkciókkal: a magyar és külföldi drámairodalom "örökzöldjeivel" várja a közönséget.

 
Skronka Tibor, a színház szervezési osztályának munkatársa részletesen tájékoztatta portálunkat. Elmondta, hogy elsőként október 12-én Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból című komédiáját (rendezi: Verebes István m. v.) mutatják be. A darabbeli, tisztességben megőszült, hírneves orvostanár egyszer az életben valami őrültségre határozza el magát. Engedve kollégája unszolásának, engedélyez magának egy görbe estét. A lazítás színhelyéül a jó öreg Maximot jelölik ki. Az első pohár Pompadour után nincs többé megállás, s a történtek következményeit másnap is viselnie kell...

A közönség másodikként, november 30-tól Spiró György Príma környék című komédiáját láthatja, amely az öregek, az elhagyatottak, a „feleslegessé váló” családtagok problémájával foglalkozik – a szokásos spirói metsző pontossággal, társadalmi érzékenységgel és pengeéles humorral. Spiró György, az egyik „legjobb szemű” drámaírónk, most is görbe tükröt tart elénk és kis magyar hazugságaink elé. Furcsa dolgok történnek egy vadászterület közepén fekvő öregek otthonában... A darab rendezője Valló Péter m.v.

A jubileumi évad harmadik, ünnepi bemutatója William Shakespeare: III. Richárd című királydrámája február 8-tól tekinthető meg. Shakespeare egyik legismertebb művét Martin Huba m.v. rendezi. Ármány, vér, könny, gyilkosságok és frigyek egyaránt találhatók a drámában. A polgárháború után IV. Edward, a beteg király feleségével, Elisabethel uralkodik, és nevelik gyermekeiket. Ügy tűnik, örökösben nem lesz hiány, ám Richárdnak, Edward öccsének is fáj a foga a trónra. Ezért gátlástalanul és alattomosan minden útjában álló trónörökös életére tör...

A bemutatók sorát április 12-én Tasnádi István: Magyar zombi című komédiája követi, Bagó Bertalan m.v. rendezésében. Egy negyvennégy éves, nagyábrándi lakos elvesztvén munkáját és életkedvét, bezárkózik a kerti budiba, és öngyilkosságot tervez. Környezete nem is igyekszik lebeszélni tettéről. Úgy gondolják, hogy a halálából hasznot húzhatnak. Felbolydul a falu: az öngyilkosjelöltnél tolong mindenki: a szomszéd, a rendőr, a riporter, no meg az anyós! Amikor aztán betoppan a közismert médiaszemélyiség is, hogy élő adásban közvetítse az öngyilkosságot, végképp eluralkodik a káosz…

Az ünnepi évadot Fenyő Miklós – Tasnádi István: Made in Hungária című zenés vígjátéka zárja, melyet a színház főrendezője, Méhes László rendez. A hatvanas évek elején a magyar fiatalokat elbűvölte Amerika: a rágógumi, a kóla és a rock and roll. Mindenki arról álmodozott, hogy disszidálni fog. Miki viszont visszatér Budapestre, hogy megvalósítsa álmát, és ő legyen az új Jerry Lee Lewis. A régi barátai azonban elfordulnak tőle, s inkább az új vezért, Rönét, a csókkirályt követik. A szerelme, Vera is új fiúval jár. Miki benevez a tehetségkutató versenyre, a Ki-Mit-Tudra. A mindent elsöprő zenéjével óriási sikert arat, s az elveszett szerelmét és barátait is sikerül visszahódítania. A Fenyő Miklós életét feldolgozó darabban a Hungária együttes legnépszerűbb számai csendülnek fel.

Skronka Tibor azt is elmondta, hogy a bérletek hétfőtől péntekig 9 és 12, illetve 13 és 15 (szeptemberben péntekenként 17) óra között, valamint az előadások kezdete előtt egy órával vásárolhatók meg. Legdrágább, azaz 60 euróba kerül a premierbérlet, a nyugdíjasbérletet 30, a diákoknak ajánlott ifjúsági bérletet pedig csupán 18 euróért kínálják. Skronka hangsúlyozta, hogy érdemes gyorsan vásárolni, mert szeptemberben az első 60 bérletvásárló ajándékot kap! „Ünnepeljenek velünk és támogassák a 60 éves szlovákiai magyar színjátszást bérletvásárlással!” – fűzte az elmondottakhoz.

A 2012-2013-as színházi évad bérleteiről és a kísérőrendezvényekről bővebb információt találnak a színház honlapján, továbbá ez ügyben hívható a 035- 7908 150-es telefonszám is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.