2024. július 3., 15:14

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL

Az ÉS?! Polgári Társulás július 5-6-án immár tizenkettedszer tartja meg az összefogás ékes példájának is számító Ekhós-szekér Fesztivált Komárom-Örsújfalu kultúrházában. Pénteken 18 órától a csallóközaranyosi születésű, Budapesten élő Molnár Gusztáv színművész mutatja be Szerelemfüzet című önálló estjét. Szombaton fél háromtól estig pedig a műkedvelő színjátszók produkcióit élvezhetik a nézők, akik végül közösen vacsorázhatnak, ismerkedhetnek a lelkes csoporttagokkal.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Budapesti AHA Színpad
Fotó: ÉS?! Színház albuma

„Az ÉS?! Színházunk egy véletlen szerencse folytán, 2011-ben meghívást kapott az erdélyi Ekhós-szekér Fesztiválra, amelyet éppen Rugónfalván tartottak. Az arról szól, hogy 12 község színjátszó csoportjai minden évben más-más faluban jönnek össze, és örömszínházat csinálnak. Tehát zsűri nélkül, egymásnak játszanak, majd az előadásaikat közösen megvitatják. Ott ugyanolyan kicsi, félig romos állapotban levő kultúrházzal szembesültünk, mint amilyen akkoriban a mi székhelyünk volt Örsújfalun. Egyre jobban megismertük a szervezőket, s nagyra értékeltük az igyekezetüket, hogy szinte a semmiből, pályázati támogatások nélkül, a saját ételüket-italukat is beleadva a közösbe, rakták össze a fesztivált. Nagyon jó hangulatban játszottunk, ismerkedtünk, beszélgettünk egymással" - idézte fel az előzményeket Várady Kornélia, az ÉS?! Polgári Társulás elnöke.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Rugónfalvai Vadrózsák színjátszó csoport
Fotó:  ÉS?! Színház albuma

Az erdélyi pozitív tapasztalatok a felvidéki vendégeket arra sarkallták, hogy idehaza is megrendezzenek egy olyan színházi hétvégét, amikor a saját és mások örömére, versenydrukk nélkül léphetnek fel, s egymás véleményéből tanulhatnak is.

„Ezért 2012-ben Örsújfalun, három erdélyi és két felvidéki felnőtt csoport, valamint a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola Duna Menti Tavaszon sikeresen szerepelt bábcsoportjának részvételével megrendeztük az I. Ekhós-szekér Fesztiválunkat. Majd minden év július első hétvégéjén következett a folytatás, ami csak 2020-ban a Covid-pandémia miatt maradt el. Az nemzetközivé vált, hiszen a hazaiakon kívül mindig érkeznek hozzánk erdélyi és magyarországi színjátszók is. Jövőre pedig az újabb barátainkat, a szlovéniai magyar színjátszókat is meghívjuk.

Hat évvel ezelőtt, 2018-ban az eredetileg egynapos fesztiválunkat kétnaposra bővítettük, s annak keretében Örsújfalu megalakulásának 800. évfordulójáról a helyi emlékmű koszorúzásával és az akkor még alpolgármester Keszegh Béla ünnepi beszédével emlékeztünk meg"

– ecsetelte az időközben bekövetkező változást.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Füleki MeseFigurák bábszínház
Fotó:  ÉS?! Színház albuma

Hozzátette: mivel azóta a csoportok már péntekenként napközben megérkeznek, ezért aznap este mindig profi színházi előadással örvendeztetik meg őket.

Arra is fókuszálunk, hogy a tájainkról származó, ám magyarországi színházban játszó művészeinket is meghívjuk egy-egy önálló produkciójukkal. Már fellépett nálunk Ficza István, Jókai Ági, Lajos András, pénteken pedig a csallóközaranyosi születésű, Budapesten élő Molnár Gusztáv színművész mutatja be a Szerelemfüzet című önálló estjét, aki a származása révén kötődik a fesztiválozóknak szállást adó településhez.

Ő korábban a Nézőművészeti Kft. által a kultúrházunkban bemutatott A kézmosás fontosságáról című produkcióban is szerepelt. Egyébként a vendégjátékokat mindig társulásunk egyik oszlopos tagja, Szabó Csilla szokta elhozni a fesztiválunkra” – tudtam meg a továbbiakban.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Rétei Révisz Vidám Színpad
Fotó:  ÉS?! Színház albuma

A Kultminor, Komárom város és Csallóközaranyos támogatásával immár a 12. fesztivál kezdődik pénteken hat órakor.

„Ez alkalommal fellép a budapesti hajléktalanokból alakult AHA Színpad, a füleki MeseFigurák bábszínház, a márkói KamaraTehátRum, a Körmendi Kastélyszínház Társulat, a rétei Révisz Vidám Színpad, a rugónfalvai Vadrózsák színjátszó csoport és a vasvári Üss a Hasadra Színpad. Sajnos, a szintén meghívott Farkaslaki Amatőr Színjátszó Csoport időközben visszamondta az idei szereplését.

Mindnyájan 25-30 perces, általában a jó hangulatot megteremtő, vidám előadást mutatnak be. Panyi Zoltán, az ÉS?! Színház alapító tagja pedig egy eddig nem ismert, új oldalát villantja majd fel a meglepetés előadásában”

– ismertette a várható programot a főszervező.  

Megjegyezte: az általuk korábban Vasváron megismert és már másodízben meghívott AHA Színpadot ősszel majd a maguk írt és rendezett, komoly hangvételű, hosszabb produkciójukkal várják vissza. Azt is örvendetesnek tartja, hogy minden évben különféleképpen, többen támogatják a már hagyományos fesztiváljukat.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Körmendi Kastélyszínház Társulat
Fotó:  ÉS?! Színház albuma
Most is kapunk pénzbeli támogatást Komárom város kulturális alapjától és a Kultminortól, a szomszédos Csallóközaranyos község jóvoltából pedig az ottani sportcsarnokban és alapiskolában ingyen szállásolhatjuk el a szereplőket, akiknek az ottlétük alatt az iskolakonyha szakácsai főznek. Továbbá minden tavasszal csinálunk egy disznóvágást, s a finomságok java részéből megvendégeljük a fesztiválozókat. A süteményeket pedig a nekünk mindig szívesen segítő, helyi asszonyokkal együtt magunk készítjük el.

Az előadások közti szünetekben, az udvaron felállított, étellel, itallal teli asztalnál lehet közösen falatozni, ismerkedni egymással, akárcsak a szombat esti záró gulyáspartin. A csoportok egy kivételével maguk fedezik a saját útiköltségüket, ám a 750 kilométeres távolságból érkező erdélyiek buszköltségéhez a pályázati támogatásunkból ez alkalommal is hozzájárulunk. Mivel sosem lehet előre tudni, hogy szombaton majd meddig „áll a bál”, a csoportok szombat éjszakai szállását is biztosítjuk” – árulta el Nellike.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Vasvári Üss a Hasadra Színpad
Fotó:  ÉS?! Színház albuma

Végül megemlítette, hogy bár ingyenes a belépés a fesztiválra, a bejáratnál levő becsületkasszába lehet adakozni, amit Várady Kornélia ekképp indokolt: „Anyagiakra folyamatosan szükségünk van, hiszen egyrészt még mindig akad szépíteni való a felújított kultúrházunkon, másrészt a becsületkasszába befolyó pénzből vásároljuk meg a további tevékenységünkhöz, így a Pénteki szöszmötöléshez, a Családi naphoz, a Főzzön együtt az ÉS?! Színházzal… elnevezésű rendezvényeinkhez szükséges lapanyagokat, kellékeket. Minden eurót előre is köszönünk, és mindenkinek jó szórakozást kívánunk!”.

Ismét felszállhatunk az „öröm-színházcsinálók“ ekhós-szekerére – KÉPEKKEL
Márkói KamaraTehátRum
Fotó:  ÉS?! Színház albuma

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.