Holocsy István meg nem élt 75. születésnapján

Egyik interjújában úgy emlékezett vissza, nagyon rossz gyerek volt, de a szereplési vágya már akkor megmutatkozott. 10 éves, amikor a Jávorfából furulyácska című mesejátékban juhászlegényből királyfivá avanzsál. 16 évesen egy másik darabban már udvari bolondot játszik. Illésháza után a pozsonyi gimnáziumi évek következnek, s egy újabb korszakos, életre szóló meghatározó találkozás a Kulcsár Tibor vezette Forrás Diákszínpaddal. Kurázs A Karnyónéban, majd főszerep a Jókai által írt

A debreceni lunátikusban, s alakításdíj a Jókai Napokon. Ekkoriban mégsem gondol arra, hogy a színészetet válassza, munkába áll Pozsonyban, rakománykötöző a villamosművekben. Liszek István barátjával mégis elhatározzák, felvételiznek a pozsonyi színművészetire. Fel is veszik Karol Zachar osztályába.

S innen már felgyorsul az élete. Egy év múlva Budapestre vezet az útja, bár Jonáš Záborský a pozsonyi főiskolán biztosítja, gond nélkül visszaveszik, ha mégis úgy döntene. De nem dönt úgy, Kazimír Károly osztályába kerül, aki mellett Gáti József a kedvenc tanára, aki szép magyar beszédre s értő versmondásra tanítja, az osztálytársai között van Gálvölgyi János és Reviczky Gábor, de akitől mégis a legtöbbet tanul nemzetis gyakorlati éve alatt, az Sinkovits Imre, akivel Az ember tragédiájában kerül össze. Ehhez az előadáshoz kapcsolódik egyik nagyon fontos élménye is, elfeledkezik az egyik előadásról. Szerencsére még időben kapcsol, s mire Major Tamás lefújná az előadást, beesik az öltözőbe. „Hát akkor kezdhetünk, Holocsy úr is megérkezett!” – mondja flegmán Major, de a késének természetesen  híre megy, s másnap már Kazimír hívatja raportra: „Legalább most az egész szakma megtanulta a nevét” – teszi hozzá a lecseszés mellé a maga szarkasztikus humorával. Kazimír szeretné, ha Holocsy Budapesten maradna, de ő már eldöntötte, hazatér. Pedig a budapesti Thália Színház legendás direktora még egyik könyvét is így dedikálja a végzős színinövendéknek: „Holocsy Istvánnak szeretettel, mert nem akar hazamenni.”

1973-at írunk, a MATESZ komáromi társulata akkoriban több sebből vérzik, nem egyen Budapesten kötnek ki (Galán Géza), mások a nemrég alakult kassai társulatnál (Csendes László) próbálnak szerencsét. Váradi György rendezésében Németh Ica oldalán eljátszhatja Ádámot, s ezt az elkövetkező két évtizedben számtalan fő- és fontos szerep követi majd.

Ő kapja Jágó szerepét Beke Sándor legendás 1975-ös rendezésében (a címszerepet Dráfi Mátyás, Desdemonát Kuczman Eta adja), Hlesztakov A revizorban, Bicska Maxi a Koldusoperában, Noszty Feri és Vibra Gyuri két Mikszáth-adaptációban, Petúr bán a Bánk bánban, Müller az Egy lócsiszár virágvasárnapjában, játszik Konrád József és Takáts Emőd számos rendezésében, köztük 1983-ban a Szeretve mind a vérpadig című Jókai-adaptációban, amelyben ő Ocskay László, s időnként átáll a másik oldalra is, rendezői feladatot is elvállal. Ugo Betti Bűntény a Kecske-szigeten című előadását a Magyar Rádió is rögzíti (talán ekkor hallottam először a nevét), de ő viszi színre Batta György Töklámpás című darabjának ősbemutatóját, majd Slade Jövőre veled, ugyanitt című könnyed vígjátékát is. 1981-től művészeti vezetőként is ténykedik a MATESZ-ban. A filmmel viszont – ahogy a legtöbb szlovákiai magyar színésznek – neki sincs szerencséje.

Még a nyolcvanas években eszébe jut az arca Rényi Tamásnak (Makra) és Kovács Andrásnak (Valahol Magyarországon), ahogy szerepel egy szlovák filmben (Utolsó az ábécében) is, de később már csak halála évében A szigetvári vértanúk című tévéfilm őrzi meg az arcát. Az ún. rendszerváltozás az ő életében is fontos változásokat hoz.

Előbb az igazgatóvá kinevezett, s magyarországi száműzetéséből visszatért Beke Sándor emblematikus színésze lesz, Háy Gyula CAliguLÓ című előadásában ő Caligula, majd a Mohács című darabban Zápolya János, s ő az első komáromi A padlás Révésze is. De mivel megromlik a viszonya Bekével, 1993-ban már Kassán találjuk, ahol Chrysale módos polgár Molière Tudós nők című darabjában. Mivel a viszonyok nem rendeződnek, odakint pedig dúl a mečiari kultúrterror, választást írnak ki az igazgatói posztra, amelyre Beke és Galán Géza mellett ő is beadja a pályázatát. Bár a bizottság – ha egy szavazattal is  –, Bekét hozza ki győztesnek, a miniszter mégis Holocsy Istvánnak szavaz bizalmat. Nem is sejti, hogy végzetes évek következnek, s a Sors már csak alig két évet ad majd a számára. Utolsó nagy alakítása a Nem félünk a farkastól George figurája a nemrég elhunyt Ľubomír Paulovič rendezésében. Petrécs Anna Marthája oldalán, a másik két társ Vörös Lajos és Vincze Emőke. George-t felváltja játssza Boráros Imrével. Emlékszem, az előadást Komáromban és Kisvárdán is láttam, mind a két előadás, mind a két George máig a zsigereimbe ivódott, életre meghatározó élmény. Ekkor már a nagyobbik lányáért is izgulhat, hisz Krisztina is úgy dönt, az apja hivatását követi, s az egyik apácát játssza Goggin zenés bohózatában, amelynek Kisvárdán akkora sikere van, hogy meg kell azt ismételni. Húga, Kati ekkoriban még hezitál, Veszprémbe hittudományira jár, de közben már magánórákat vesz Budapesten. Dráfi Anikóval együtt játszik a Wataridori Színkör A nék bosszúja című előadásában is. De ezt az édesapja már nem láthatja. 2006 júliusában Az aranyember bemutatója után – amelyben a pár hónappal később szintén hirtelen távozó Kaszás Attila játssza Tímár Mihály szerepét – az új évad tervezése közben váratlanul lepi meg az aljas halál.

Ekkor már Erzsébet-díjas, halála után 1997-ben in memoriam Nyitott Európáért Díjban, 1998-ban pedig az Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási miniszterének posztumusz Pro Cultura Hungarica Emlékplakettjében részesült. 2010-ben, 60. születésnapja alkalmából a Komáromi Jókai Színházban adják át a Juraj Gráfel által készített bronz mellszobrát. 2016-ban halálának huszadik évfordulója alkalmából Illésháza Község posztumusz díszpolgárává avatták.

„Pista csak meghalt 1996 ama tragikus júliusi napján, de nem ment el közülünk, továbbra is itt van, itt él velünk. Személyes példája él és éltetődik tovább: az, hogyan kell, s lehet tisztességesnek maradni egy olyan korban, amikor sok minden könnyebben megy tisztességtelenül. Hogyan kell értékelvűnek s közösség – és közönségközpontúnak lenni egyszerre, olyan időben, amikor a könnyebbik út sokkal több lehetőséget kínál az embernek” – mondta a komáromi szoboravatón Tóth László színháztörténész, akinek a gondolatait nem véletlenül idézte e születésnapi köszöntő végére. Nem tudom ugyanis, mit szólna Holocsy István a mára teljesen szétesett felvidéki magyar közösséghez, amelynek sajnos a színházi élet is az elsők között esett áldozatául. De ne legyünk ünneprontók, Holocsy István alig több mint két évtizedes színházi munkássága, felejthetetlen szerepei még sokáig ott élnek sokunk emlékezetében, míg lányai viszik tovább a nevét. A 200 éves komáromi zseni, Jókai Mór „árnyékában” gondoljunk ma rá is!