Hogyan ne dögöljünk meg? –avagy bölcs gondolatok Laár Andrástól
Sajnos ez az előadás nem arról regélt a gombaszögi chill sátor közönségének, hogy hogyan ne haljon meg még idő előtt (vagy úgy egyáltalán) az ember, hanem inkább arról szólt, hogyan keressük mindig önmagunkban a világ problémáira való megoldást/megoldásokat.
Laár András buddhista tanításaival sokan egyetértenek, és ez így van jól (vagy nem). Szinte minden világégető probléma olyan egyszerűen oldható, hogy az ember először nem is veszi észre. Ilyenkor kell úgy istenigazán magunkba nézni, és felfedezni lelki világunk legjavát.
A párkapcsolatokban kialakult problémáinkat is csak mi, emberek, egyének generáljuk. Mert mi az, hogy én tartozom valakihez? ,,Egy hete kezdtünk járni, most már hozzá tartozom.” No, de előtte vajon kihez tartoztam? Mi az, hogy akkor mostantól nem engedem a másikat moziba, csak velem mehet el. Előtte megszabta ezt bárki is? A válasz: nem.
Tehát az egyén még mindig individuum, az egyéniség pedig még mindig áldás, hiszen ettől különbözünk embertársainktól. (Ja, és mindenképpen el kell engedni a másikat moziba!)
De emellett számos egyéb fontos kérdésről beszélt még Laár András, mindenki Besenyő Pista bácsija. Nos, valóban, Besenyő Pista bácsi is néha-néha előkerült a jellegzetes fekete sapka alól. Olyankor mindenkiből előtört a szimpatikus nevetés, amivel együtt járt a tipikus bólogatás, ha éppen egy rossz szóvicc hagyta el Pista bácsi száját.
Mert ,,hazudás” az, ha az ember az üzlet kirakatában forralót lát, hiszen a ló nem fér el a kirakatban, és az már egyenesen botrányos, ha forr is…
Na, de hogy addig üssük a vasat, amíg meleg, előkerült a magyarságtudat is, mert ne legyünk már büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, mert egyik népnek sem kellene büszkének lennie saját magára. Ugyanis minden ország tele van gazemberekkel, gonoszkodókkal, politikusokkal, inkább arra legyünk büszkék, hogy egyedi nyelvvel, hagyományokkal és szebbnél-szebb költeményekkel vagyunk megáldva költőink kéznyoma által.
Hiszen más nyelvben nem tudhatták az ősök, hogy azért raknak tüzet, hogy az égjen. Ilyenkor az ég felé üzentek, és így tisztelhették az eget. Mert hittek valamiben, valakiben. A hite az embernek meginghatatlan. Ha hiszünk valamiben vagy valakiben, akkor minden értelmet nyer.
Zárszóként pedig Edebede bácsi mesélt a ,,gyerekeknek”, mert jól tudjuk, hogy ő nagyon szereti a gyerekeket. A nézők pedig megtudták, hogyan nyelte a kacsa a nokedlit, mert ugye, a mondásunkból nem jövünk rá!
