Hiszékeny úr – aki ellen halála után ordas merényletet követtek el

A kabaré műfaja francia gyökerekkel rendelkezik, s története 1881-ig nyúlik vissza, amikor is Párizsban, a Montmartre-on Rudolphe Salis festő és társasága egy pincehelyiségben Chat Noir néven kisebb előadásokat kezdett el rögtönözni. A magyar változatra további 26 évet kellett várni. 1907-bean, vagyis még a boldog békeidőkben a Teréz körút 28. szám alatt (ma  a Játékszín épülete) nyílt meg a  Fővárosi Cabaret Bonbonnière. A szórakozóhely igazgatója a balassagyarmati születésű Kondor Ernő – A vén cigány című örökzöld halhatatlan szerzője volt –, aki meghívta a Kárpátaljáról Budapestre került Nagy Endre újságírót, olvassa fel egyik írását. Nos, így indult el a magyar konferansz története, a kissé raccsoló Nagy műfajt teremtett, akit nagyon sokan követtek majd mintegy száz éven át.

Bár Kondor alig egy hónap alatt megbukott, a magyar kabaré virágzásnak indult, a klasszikus konferansz mellett vidám jelenetek, kuplék, sanzonok követték egymást, s aki nem Csehovot vagy háromfelvonásos bohózatot akart nézni, de némi szellemi élvezkedés közben jókat iszogatni, pöfékelni vagy női társaságban szórakozni,  annak ideális helyszínül szolgált a kabaré vagy az orfeum, ahol ráadásul meg is vacsorázhatott.

A kabaréra szakosodott szerzők mellett a magyar irodalom olyan nagyjai, mint Ady Endre, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Szép Ernő is szívesen írtak a kabarénak vagy adták könnyedebb hangvételű költeményeiket megzenésítésre (Szirmai Albert, Reinitz Béla). Heltai Jenő például sokkal jobban érezte magát ebben a közegben, s talán sokan ezért nem is tartották komoly írónak, bár hangsúlyozom, akkoriban nem volt akkora szakadék komoly és kevésbé komoly irodalom között, mint mostanában.

A nyolcvanas években Hegedűs Géza Pipafüstben címmel egy remek sorozatot is készít a televízióban a kevésbé komoly irodalom legjelesebbjeiről. Szóval, virágzott a kabaré, gombamód szaporodtak, s többnyire legalább olyan gyorsan szűntek meg az egyes kabarék, s ezeknek a szerzői a harmincas években az akkor létrejött hangosfilm szolgálatába álltak. Ennek is köszönhető, hogy a semmiről sem szóló, nagyobbrészt csacska, bugyuta vígjátékok a mai napig nézhetők.

Olyan szerzők írták ugyanis a forgatókönyveiket, mint Vadnai László, Békeffi István, Zágon István, Mihály István vagy a Gömörből érkezett Kőváry Gyula, (https://ma7.sk/film/kovary-es-fia-rimaszombatbol) aki színészként (sőt rendezőként) is megmutatta magát ezekben a filmekben.

A második világháború ugyan leszámolt a régi világgal, de a kabarét nem tudta felszámolni. 1951-ben elindult a Vidám Színpad, majd 1967-ben követte Budapest legkisebb színháza is, a tőle alig pár száz méterre található Mikroszkóp Színpad is, amelyek egészen a kétezres évek elejéig a magyar színházkultúra meghatározó részei maradnak. Töredelmesen bevallom, amikor a kilencvenes években Budapesten éltem, ez a két színház kimaradt az érdeklődési körömből (jómagam is a komolyabb műfajokat preferáltam), amikor pedig felfedeztem a kabaré műfaját, már nem volt hová mennem. Amíg a hatvanas években a lassan, de biztosan családtaggá váló televízió komoly ellenlábasa lett a színházaknak, a sztárkultuszra épülő kabarészínházakat inkább segítettem hisz a néző látva az akkor bizony ugyancsak nívós szilveszteri és egyéb időpontokban adásba kerülő kabaréműsorokat, kedvet kapott arra, hogy kedvenc színészeit élőben is megnézze. A Vidám Színpad első konferansziéi közé tartozott Salamon Béla (Ha én egyszer kinyitom a számat), Kellér Dezső (Fogom a függönyt) (https://ma7.sk/irodalom/ha-en-egyszer-kinyitom-a-szamat-kellerek-gomori…l), Rozsos István, Kazal László és Kibédi Ervin voltak, de ezeken a színpadokon aratta le a babérjait a kis Kabos, Verebély Iván, Csala Zsuzsa, de nagy tapsos sikerekért  járt a Révai utcába Csákányi László vagy az a Bodrogi Gyula, aki majdnem két évtizeden át lesz az intézmény legendás igazgatója, mielőtt átsétál a vadonatúj Nemzeti Színházba. Előtte évekig a kassai születésű Fejér István is igazgatta az intézményt.

A rendszernek a három T jegyében szüksége volt az engedélyezve odamondogató kritikára, a kérdés mindig csak az volt, meddig lehet elmenni? Több évtized távlatából újranézve a filmszalagon is megőrzött felvételeket, meg kell állapítanunk, hogy igen messzire.

16 évvel a Vidám Színpad megalakulása után (amelynek a helyén most a Puskás Tamás által igazgatott Centrál Színház áll) a kor egyik nagy hatalmú figurája, Komlós János a pesti Broadwayen, a Nagymező utcában Gál Péterrel közösen, a kor kultúrgurujának, Aczél Györgynek a hathatós támogatásával megalapította a Mikroszkóp Színpadot, amelyet később Marton Frigyes, Sas József és Selmeczi Elek fia, Selmeczi Tibor működtetett nagy sikerrel, majd a kabaré végső haldoklásának idején, 2002 táján Verebes István, gyors távozása után pedig Nádas György próbált életben tartani. Nem sok sikerrel. Ezen a parányi színpadon olyanok indultak el a pályájukon, mint Hofi Géza, Boncz Géza vagy a Markos-Nádas duó.  S ennek a két színháznak volt a meghatározó alakja a nemes Szluhából Szuhayvá átvedlett, Balázs keresztnevet viselő fiatalember, aki 1935-ben született már Budapesten.

„Hogy ki vagyok? Az elmúlt fél évszázadot átélt magyar állampolgár. Életem tehát nem unalmas tespedésben telt. Oly pályát választottam, mely – bár sokat vesztett hajdani »titokzatosságából« – kívülről csillogóbbnak tetszik, mint amilyen valójában. De belülről is szép. Nehéz, de elhagyhatatlan. Szerencsés sorsom olyanokkal hozott össze, kiket én nem tudok elfeledni. Megpróbálom megmutatni magamat, s azokat, kiket szerettem, tiszteltem.

Úgy, ahogyan én láttam őket” – írja még 1988-ban megjelent könyvében (Kiadom magam). S itt álljunk meg egy kicsit a verbói eredetű Szluha családnál, hisz ebből a családból származik a később nevet módosított Szuhay Balázs. A családnak számos ismert tagja volt, elég, ha csak az egyik legnevesebb magyar genealógust, Szluha Mártont említjük, de volt miniszter is a családban.

Anyai nagyapja, a ma Besztercebányához tartozó Radványban született (tudjuk, a radványi sötét erdőben ölték meg Bárczi Benőt, legalábbis Arany János balladája szerint) Bernolák Nándor egy rövid ideig a Bethlen-kormány népjóléti minisztere volt.

Később feleségül is egy felvidéki lányt vett el, felsőgéczi és garamszeghi Géczy Ágnest.  Szuhay apja városházi tisztviselő volt, de nagyon fiatalon, pár hónappal a háború után meghalt, így a gyerekek (volt egy öccse is) nevelése az anyjukra maradt. Őket sem kerülhette el az új rendszer dühe, s mivel származásuk miatt ellenségnek minősítették őket, egy időre kitelepítették őket a Szerencs melletti Taktaszadára.

Visszatérve a Toldy Ferenc Gimnázium mellett Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját is látogatta, itt ismerkedett meg későbbi neves kollégái közül például Hofi Gézával, Sas Józseffel vagy Sztankay Istvánnal. Színészi pályáját Békéscsabán kezdte táncos-komikusként a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-darabban, innen került Kecskemétre, majd vissza a fővárosba, ahol a Vidám Színpad, valamint a Mikroszkóp Színpad oszlopos tagja lett. Konferansziéit többnyire maga írta, s írói tehetségét főleg majd akkor kamatoztatja, amikor súlyosbodó szívbetegsége miatt egyre kevesebbet állhat színpadra. Amíg a film sosem látott benne fantáziát, alig pár filmben volt egy-egymondatos szerepe, például az 1962-es   Bliccelők című oktató filmecskében ő volt az a férfi, aki a barátnője mellé kérte a jegyét. Annál többet szerepelt a szinkronban, ahol számtalan mesefigurának adta a magyar hangját. „Hosszú évekig én voltam a legismertebb kandúr” – nyilatkozta egyik interjújában, ami nem is csoda, hisz a Kukori és Kotkodában (Kopasznyakúként Márkus László partnereként), a Kérem a következőt! Vadkandúrjaként, de a Foxi Maxi Kandúr Bandijaként is évekig szórakoztatta a kisebbeket, s az örökké fiatalokat. Igazi népszerűségét viszont 1975-ben a Zsebtévé műsora hozta meg a számára, amelyben Gyabronka József Móka Mikije mellett a végtelenül együgyű Hiszékeny urat alakította jó tíz éven át.

A nyolcvanas évek végén ő is aktivizálta magát a rendszerváltás mellett, de azt is hangsúlyozta, hogy ha kell, akkor megmondja a magáét is. „Mostanában a gyerekverésnél is súlyosabb bűnnek számít némelyek szemében a kormánypártiság. Jómagam ezt épp ellenkezőleg vallom: ezt a kormányt a sajátomnak tudom, ezért nem fogom ütni-verni. De »nevelni« igen. Ha úgy vélem, hibázik, megfricskázom. Az ellenzéket is. Természetesen helyt adok az ellenvéleménynek is, ha az szellemes és nem üt övön alul. Legfeljebb vitázom vele. Merő önzésből. Mert hogyan várhatnám el, hogy valaki meghallgassa az én véleményemet, ha én nem hallgatom meg az övét?! Voltaire-rel vallom: ha egyetlen szavával sem értek egyet, akkor is mindent elkövetek, hogy elmondhassa. A politika amúgy is csak a humor egyik tárgya. Más kérdés, hogy mostanság hajlamosak vagyunk mindenbe politikát erőltetni.” – írja az 1998-ban megjelent Megmondtam százszor... – Az én rendszerváltásom című memoárjában.  Ekkoriban már sokat betegeskedik, így orvosai eltanácsolják a színpadról, s egyáltalán a fellépésektől. Marad az írás, a legendás Szabó család egyik szövegírója lesz, dalszövegeket ír (Nádas Gábor utolsó dalának a szövegét is ő követi el – Én a halálomig élni fogok), ahogy ő a forgatókönyvírója a Frici, a vállalkozó szellem című 30 részes vígjátéksorozatnak, amely Körmendi János és Borbiczki Ferenc főszereplésével készült, de egy ideig vezette a TV-ben a Parabolát, s főszerkesztette a Ludas Matyit is. Talán nem véletlen, hogy a humorérzékünk tartós kihalásával együtt nemcsak a Vidám és a Mikroszkóp, hanem ezek is megszűntek.

65 évesen, a sokadik szívroham végzett vele, így szerencséjére már nem élte meg, hogy egy kétes hírű, szintén felvidéki gyökerekkel rendelkező vállalkozó (nevét, legalábbis az írásunkban fedje jótékony homály) azzal vádolta meg, hogy évekig jelentett róla. Sokak számára tűnt ez hihetetlennek, s bár a nevét az illető nem mondta ki, annyi adatot közölt róla, hogy a zuglapok egyértelműen vele azonosították.

Az ügynöktéma egy külön fejezetet érdemelne, hisz amíg a rendszerváltás előtt ezek az ügynökök keserítették meg mások életét, a rendszerváltás után a felemás törvények miatt nem egy olyan embert is bemocskoltak, akinek nem is volt köze az egészhez, vagy egész egyszerűen lehetetlen volt kitérnie a beszervezés elől.

Egy részük jelentéseikben teljesen ártalmatlan dolgokat jelentett, s voltak olyanok is, akik az illetőt a valóságosnál is sokkal jobb színben tüntették fel. Igaz, voltak ordas besúgók is, akik így élték ki aljas ösztöneiket. Pár évvel később a vállalkozó meghalt, a kérdés pedig továbbra is kérdés maradt, vajon ő volt-e a Viktor néven vele azonosított besúgó vagy egy aljas játék áldozata lett 13 évvel a halála után. Félek, hogy sosem derül már ki az igazság.

Szerencsére rajongói és tisztelői a remek humoristát, parodistát és konferansziét tisztelik benne, aki a Bál a Savoyban Musztafa bejeként ugyanolyan kiugró sikert aratott az operett kedvelőinél, mint Hiszékeny úrként a gyerekeknél vagy konferansziéként a valóságra annyira érzékeny átlagpolgárnál.