Hetvenkedés a nosztalgia hullámhosszán
Október elsején lélekemelő időutazást tehettünk a Komáromi Jókai Színház, vagyis a korábbi Magyar Területi Színház megalakulásának időszakába, amikor erős küldetéstudat, lelkesedés és tenni akarás segítette áthidalni a kezdeti nehézségeket.
Három helyszínen ünnepelhettek együtt a hajdani és mai színházcsinálók az intézmény fenntartóival, támogatóival és szeretett közönségükkel. A megemlékezések sorozata a Tiszti Pavilon dísztermében kezdődött, ahol Komárom város köszöntötte a 70 éves színházat. „Színházi ünnep ez, de nem csak a színházé, hiszen 1952-ben is kellett a megfelelő befogadó közeg és a közösség, amely úgy akarta, hogy elkészüljön a MATESZ-nek helyet adó, egykori Katolikus Legényegylet épületének erre a célra történő átalakítása” – hangzott el az ünnepségsorozat első állomásán, ahol Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Berényi József, Nagyszombat Megye Önkormányzatának alelnöke, valamint a Szövetség párt több elnökségi tagja és képviselője is tiszteletét tette.
Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója nem véletlenül hangsúlyozta, sikereik mögött generációk munkája áll.
„És nem csak munkája, hiszen évtizedeken át sokan minden idejüket, energiájukat rááldozták, hogy itt színvonalas színház működhessen. Amikor a 70 éves színházunkat ünnepeljük, egyben azt is ünnepeljük, milyen fontos szerepet játszik ez az intézmény a szlovákiai magyar kulturális életben, és hogyan kapcsolódik élő módon a magyar színházi hagyományhoz”.
1952 februárjában határozott az állam a Magyar Területi Színház megalapításáról, székhelyéül Komáromot jelölte ki, az alapítással járó feladatokkal pedig Fellegi Istvánt, a Csemadok Központi Bizottsága titkárát bízta meg. Az általa létrehozott társulat legtöbb tagja az Állami Faluszínház magyar tagozatának átigazolt színésze volt, majd az 1959-ben megszüntetett Állami Faluszínház magyar tagozata beolvadt a színházba. Az előkészületek után 1952. október 1-jén volt az első társulati ülés, a MATESZ első bemutatóját (Urbán Ernő: Tűzkeresztség) 1953. január 31-én tartották, majd a rendszerváltozás után Beke Sándor javaslatára, 1990-ben vette fel Jókai Mór nevét.
Keszegh Béla emlékplakettel jutalmazta meg Ferenczy Anna érdemes művészt, a színház egyik alapító tagját, az Állami Faluszínházból a MATESZ-hez szegődött Szentpétery Arankát, továbbá Beke Sándort, a Kassai Thália Színpad alapító rendezőjét és a színház 1990–1994 közötti igazgató-főrendezőjét, a Kossuth-díjas Boráros Imrét, a Jászai Mari-díjas Dráfi Mátyás érdemes művészt, a MATESZ korábbi igazgatóját és művészeti vezetőjét, továbbá Thirring Viola színművészt, akinek a pályája 1963-ban indult Komáromban, valamint Petrécs Anna, Varsányi Mari, Ropog József, Benes Ildikó, Cs. Tóth Erzsébet, V. Mák Ildikó és Mokos Attila színművészt, illetve Kopócs Tibor képzőművészt, a MATESZ egykori díszlet- és jelmeztervezőjét valamint Zsákovics Lászlót, a MATESZ volt zenei vezetőjét, rendezőjét, házi zeneszerzőjét.
Nemrég fejeződött be a színház épületének nagyszabású felújítása. Csenger Tibor megyei alelnök és a Szövetség elnökjelöltje, valamint a párt több megyei képviselőjének jelenlétében ünnepélyesen is átadták az épületet. Gál Tamás akkor elárulta, nagy az érdeklődés a hetedik, ún. Csemadok-bérletük iránt, s óriási eredménynek tartaná, ha igazgatói időszaka végére már tízféle bérletük lenne.
– Korábban valaki azt mondta, hogy ötnél többfajta bérletet nem lehet eladni. Ezt igyekszünk megcáfolni. A kulturális minisztériumtól pedig elvárnánk azt, hogy kiemelt támogatást nyújtson a Jókai és Thália Színháznak, valamint az Ifjú Szivek Táncszínháznak, biztosítva zökkenőmentes működésünket. Lételemünk ugyanis a kultúránk, hiszen ez határozza meg az identitásunkat.
– mondta a 89 éves Ferenczy Anna.
– Sosem felejtem el a nagyon hideg öltözőket, és a tájolásunkhoz használt zötyögő buszt. Jobb is, hogy a színházalapítás idején nem sejtettük a sok gondot, mert akkor talán megijedtünk volna attól, ami ránk várt. Minket akkoriban a tenni akarás és a küldetéstudat hajtott, s valamennyi szerepemnek őszintén örültem. A kis szerepeket is nagy átérzéssel igyekeztem eljátszani. Fellegi „atyuska” gyakran azzal sarkallt a még jobb alakításra, hogy a bemutató előtt elárulta, éppen milyen jeles vendégek érkeznek, akik előtt bizonyítanunk kell. Megkért, hogy a csöppet sem rózsás körülmények ellenére is a lehető legjobb alakítást nyújtsuk, vigyék a jó hírünket – idézte a hőskort Annuska.
Kérdésünkre, hogy kollégái közül kikre emlékezik a legszívesebben, Ferenczy Anna elmondta, nem tesz különbséget közöttük.
Soha senkivel nem veszekedtem, és nem voltam haragban, mert a veszekedés mindig újabb veszekedést, a harag pedig újabb haragot szül. Egymásra voltunk utalva, s a békesség híveként annak segítettem, akinek csak tudtam. Nagyszerű érzés volt színházban játszani, hangjátékokban és filmekben szerepelni.
Ferenczy Anna 66 évesen ment nyugdíjba, több életrajzi ihletésű írása is megjelent. Mint mondja, jólesik neki az utódok hálája, bár soha senkitől nem várt hálát vagy elismerést.
– A kedves szavakat, virágcsokrokat azonban mindig örömmel és köszönettel fogadtam, mert feltöltöttek. Az ifjú színészeknek pedig azt tanácsolom, hogy a szerepformálásnál önmagukból, a belső énből induljanak ki, el kell hitetniük a nézőkkel, hogy abban a szerepben belőlük is van valami! Csak szakmai rutinból, belső késztetés és teljes átélés nélkül nem születhetnek jó alakítások – mondta búcsúzóul az idős művésznő, aki az Ispotály utcai idősotthonban él, és mint mondja, gyakran énekelget, például az egyik kedvencét, azt, hogy „holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány...” (nekem is elénekelte).
Beke Sándor pályája Komáromban indult, így az évfordulós ünnepség különösen nagy hatással volt rá.
– A legbüszkébb arra vagyok, hogy a rendszerváltás után sikerült megszerezni a színház jelenlegi épületét, az intézményt pedig Jókai Színháznak elnevezni. Az utóbbi miatt én a keresztapja is vagyok. Minden beképzeltség nélkül sorolhatom mindazt, ami a nevemhez fűződik. Korszakváltásnak nevezték a Rómeó és Júlia rendezésemet, s miután igazgató-főrendező lettem, újabb korszakváltások következtek.
Talán arra is büszke lehetek, hogy akkoriban helyben annyi sok előadásunk volt, hogy tájolásra már nem maradt időnk. Még a lépcsőkön is ültek a nézők, Észak- és Dél-Komárom lakossága szinte elkapkodta a színházi bérleteket. Amikor „kis Komáromból” az első négyszáz, ünneplőbe öltözött diák a hídon át a színházunkba tartott, a hatóságok riadóztatták a határőrséget, mert azt hitték, hogy provokáció készül. Nagyon jólesett, hogy a tanév végén ezek a gyerekek az egyik tanárukkal együtt virágcsokrokkal köszönték meg, hogy az összes bérletes előadást megnézhették.
Beke Sándort a hatvanas évek vége már Kassán találja.
– Kinek ne lett volna fontos, hogy Gömörben és a Bodrogközben, illetve Kassán is működjön magyar színház, hiszen ott is annyi magyar él, mint az ország délnyugati felében? A Thália Színpad első bemutatója, Goldoni: Két úr szolgája című komédiája 1969. november 29-én, a gömörhorkai kultúrházban volt, mivel a kassai székhelyünk még nem készült el.
Inkább adják a belső valójukat, és keressék a közönség szívét! Ha azt megtalálják, akkor egyre több kiváló, telt házas előadást játszhatnak, és sikeres lesz a pályájuk.
Megjelent a Magyar7 2022/41. számában.
