2021. július 12., 07:33

Háromszoros állótaps és örökös tagság Varsányi Marinak

A Komáromi Jókai Színház társulata és közönsége is kiböjtölte a világjárvány alatti kényszerű zárvatartást, melyre némi hiánypótlást jelentettek a párszereplős stúdiódarabok, s végre a várva várt nagyszínpadi előadás bemutatásának ideje is eljött. Egyúttal a fergeteges sikeré, amelynek ékes bizonyítéka volt a július 9-én, 10-én és 11-én örömittasan átélt, hosszadalmas állótaps, amit kiérdemelt A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínmű alkotógárdája, élén Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendezővel.

Varsányi Mari, Dráfi Mátyás és Matusek Attila az egyik jelenetben
Galéria
+3 kép a galériában
Varsányi Mari, Dráfi Mátyás és Matusek Attila az egyik jelenetben
Fotó: Dömötör Ede

A pénteki premier után Gál Tamás színházigazgató bejelentette, hogy a nagyravágyó Kocsmárosnét nagyszerűen alakító Varsányi Mari a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja lett. A közönség állva tapsolta meg a közkedvelt színművésznőt, akit szívesen látott viszont Thália komáromi szentélyében, akárcsak a Sugár Mihály furfangos öreg bakancsost hitelesen életre keltő Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas, Érdemes Művészt, aki szintén a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja. Talán érdemes lenne gyakrabban visszahívni egy-egy szerepre a már nyugalmazott közönségkedvenceket...

Eperjes Károly Gál Tamás színházigazgatóval és Varga Emese művészeti vezetővel
Eperjes Károly Gál Tamás színházigazgatóval és Varga Emese művészeti vezetővel
Fotó:  Photo: N - Fóti Dávid

A „jó bor sokáig érik" mondás igaz e Szigeti József-produkcióra, amely próbái még a múlt év végén kezdődtek, majd a próbafolyamat a járványnak „köszönhetően“ februárban megszakadt, és csak négy hónap elteltével folytatódhatott. Közben sikerdarabbá érlelődött, amit még azok a megrögzött kortárs-darab-hívek is elismerhetnek, akik általában ódzkodnak az ízig-vérig magyaros népszínművek bemutatásától. Vitatva, hogy a felvidéki magyar színházaknak az „örökzöld“ magyar darabokat is rendszeresen játszaniuk kellene.

Ebben az 1853-ban született, Horváth Z. Gergely átirata alapján készült, s az egyik legismertebbnek számító magyar népszínműben ugyanis mindaz megvolt, amire az egyidejűleg kultúrszomjukat oltani akaró és szórakozni vágyó színházkedvelőknek e nehéz időszakban szükségük van. Részük lehetett egy másfél órán át üresjáratoktól mentes, szívmelengető, humorral is fűszerezett szerelmi történetben, amely pozitív végkifejletéhez sok fondorlat, józan paraszti ész ugyancsak kellett. Dramaturgként Garajszki Margit közreműködött a produkcióban. Az adott kort idéző díszlet a jelmezekkel együtt Gyarmathy Ágnes tervei alapján készült.

Eperjes Károly színművész, a produkció Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezője
Eperjes Károly színművész, a produkció Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezője
Fotó:  Photo: N - Fóti Dávid

A már említett szereplőkön kívül dícséret illeti a Laci huszárt alakító Matusek Attilát és darabbeli szerelmét, az Ilon bőrébe bújó Bencsík Stefánia egyetemi hallgatót is. A „gyors viszonyok korában“ is sikerült elhitetniük a nézőkkel, hogy létezik a minden akadályt legyőző nagy érzés és a holtodiglan-holtomiglan... A főszereplőkön kívül említésre méltó a Kocsmárosnét tanácsokkal ellátó, pénzsóvár Kántor, vagyis a Jászai Mari-díjas Fabó Tibor, a mosolyfakasztóan ügyefogyi Frici, azaz Szabó Viktor és párja, Lidi - Hostomský Fanni játéka is, akiken kívül a kis Pistaként kettős szereposztásban Méhes Gergely/Mácsik Bence jelent meg a színen.

Az előadás színvonalát emelte, hogy az elhangzó dalokat élő zenei kísérettel adták elő a színészek. A zenekart tagjai voltak: Kónyai Flórián (hegedű), Baranyai Lajos (klarinét), Orsós Tamás (brácsa) és Hanusz Zoltán (nagybőgő). Továbbá Gálik Gábor hangulatfokozó koreográfiája is hozzáadott érték, amit látványosan jelenített meg a következő tagokból álló tánckar: Gálik Gábor, Gálik Klaudia, Barthalos Kristóf, Nagy Áron. További közreműködők voltak: Pálinkás Andrássy Zsuzsanna zenei munkatárs, ifj. Erdélyi Zoltán, Leczkési Dóra, Nagy László, Sipula Zoltán és Varga Benjámin.

Matusek Attila (Laci huszár) és Szabó Viktor (Frici)
Matusek Attila (Laci huszár) és Szabó Viktor (Frici)
Fotó:  Photo: N - Fóti Dávid

A hosszas állótaps valószínűleg majd a július 23-án, pénteken és 24-én, szombaton 19 órakor kezdődő előadások után is megismétlődik. Aki részese akar lenni egy gondűző, ám nívós produkciónak, ne hagyja ki ezt a közös élményt!

Varsányi Mari, aki immár a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.