2012. október 9., 11:57

Harmadik bemutatójára készül a kolozsvári színház

KOLOZSVÁR. Harmadik bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című darabját viszi színre Lori Petermann rendezésében.
A kolozsvári Krónika és Szabadság című napilapok keddi tudósítása szerint a fiatal amerikai rendező Dürrenmatt darabját először az Egyesült Államokban vitte színre, amelyet látott Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgatója, és meghívta a rendezőt Kolozsvárra, hogy ott is állítsa színpadra.

Lori Petermann jelenleg Los Angelesben él, rendezői munkája mellett jelmeztervezéssel is foglalkozik, valamint több színházban és oktatói központban színészetet, rendezést, bohócmunkát és maszkkészítést tanít.

A rendező a kolozsvári színházban pénteken este sorra kerülő bemutatóról elmondta: az előadást nem lehet egyetlen hagyományos műfajba sem besorolni, hiszen egyaránt komédia, szatíra és tragédia. A darab a hidegháborús konfliktusról, a fegyverkezési versenyről és korrupt politikusokról szól - tette hozzá a rendező, aki szerint az emberiség önpusztítása ugyanaz marad még akkor is, ha a nevek megváltoznak. "A fő kérdés, hogy ki őrült és ki normális a fizikusok közül, ez gyakorlatilag valamennyi karakter személyiségfejlődését végigkíséri" – mondta a rendező.

A darabban fellép Dimény Áron, Váta Loránd, Molnár Levente, Kató Emőke, Skovrán Tünde, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Pethő Anikó, Varga Csilla, Vindis Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd, Bodolai Balázs, Köllő Csongor, Buzási András, Balla Szabolcs és Fogarasi Alpár. A díszletet Steven Kemp tervezete, a jelmezeket Emily DeAngelis készítette.

A kolozsvári társulatnak az idei évadban ez a harmadik bemutatója azt követően, hogy szeptemberben Tompa rendezésében színre vitték a Romok igaz menedék című táncszínházi alkotást, valamint Leonida Gem Session címmel Ion Luca Caragiale román drámaíró Leonida naccsás úr és a reakció című drámájának adaptációját.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.