2013. március 25., 08:08

Hangjáték-adaptáció készül a Magyar Drámaíró Verseny győztes darabjából

BUDAPEST. Háy János "Ázsiavíziós dalfesztivál 2013." című darabja lett a XVIII. Magyar Drámaíró Verseny győztese a szakmai zsűri döntése alapján.
A legjobb rendezésért járó elismerést Bozsik Yvett vehette át Kiss Judit Ágnes "Donor szívek" című darabjának rendezéséért. A legjobb férfi színész díjat Tege Antal nyerte el, a legjobb női színész elismerésben a zsűri Földes Esztert részesítette.

A Magyar Nemzet szombati számában megjelenő anyagok közül az idén a "Sapkák" című cikk alapján írtak drámát a felkért drámaírók: Kiss Judit Ágnes, Háy János és Podmaniczky Szilárd.

A cikk Cipő, a Republic együttes énekese halálával kezdődik és a rockzene és a filozófia témakörét érinti. A művek egyfelvonásos színpadi változatait a színészek és a felkért rendezők közreműködésével vasárnap este mutatták be a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán, ahol a hagyományokhoz híven a zsűri mellett a közönség is szavazhatott.

A legjobb rendezésért járó közönségdíjat Háy János drámája kapta, a legjobb rendezésért járó elismerésben Dávid Zsuzsát részesítették aki Háy János " Ázsiavíziós dalfesztivál 2013." darabját állította színpadra.

Az MTVA különdíját Gazsó L. Ferenc vezérigazgató-helyettes adta át a nyertes drámaírónak, amelyben az MTVA felajánlja a szerzőnek, hogy a drámából a Kossuth Rádió közreműködésével készítsen hangjáték-adaptációt, amelyet a rádió bemutat.

Az idei évben először részesültek elismerésben a drámaíró versenyt segítő, a háttérszakmában dolgozó művészek. Az MTVA különdíját Galambos Hajnalka vehette át.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.