2013. december 3., 07:59

Felmondott a Bolsoj zenei igazgatója

MOSZKVA. Felmondott a sorozatos botrányoktól hangos moszkvai Nagyszínház zenei igazgatója.
Vaszilij Szinajszkij, aki egyben vezető karmesterként is működött a teátrumban, két héttel Verdi Don Carlos című operájának bemutatója előtt jelentette be döntését, és keddtől már nem dolgozik a Bolsojban.

Vlagyimir Urin, a Nagyszínház júliusban kinevezett vezérigazgatója közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul Szinajszkij felmondását, de miután beszélt vele, elfogadta azt. A 66 éves zenei igazgató nem indokolta elhatározását.

Vaszilij Szinajszkij 2010-től töltötte be a posztot, azt megelőzően számos zenekarnál töltött be vezető szerepet. Dirigálta a lett állami szimfonikus zenekart, majd a moszkvai filharmonikusok élére állt, 1995-től pedig a BBC zenekarának meghívott karmestereként is dolgozott.

Szinajszkij hirtelen távozása nem sokkal előzte meg a Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatója, Szergej Filin elleni kénsavas támadás megrendelésével vádolt Pavel Dmitricsenko perében várható ítélet kihirdetését. Az ügyész 9 év börtönbüntetést kért a múlt pénteki tárgyaláson a Bolsoj szólótáncosára. A január 17-i támadás során Filin súlyos szem- és arcsérüléseket szenvedett. Azóta több mint húsz alkalommal műtötték meg mindkét szemét, de csak részben nyerte vissza látását.

A moszkvai Nagyszínházat az utóbbi két évben botrányok sorozata rázta meg. Idén októberben kiderült, hogy több mint 100 millió rubel (több mint 2 millió euró) közpénzt sikkasztottak el a Bolsoj és a mellette lévő Kisszínház 2011-ben befejezett felújításakor.

Az évekig elhúzódó munkálatok eredményét hevesen bírálta két éve Nyikolaj Ciszkaridze, a Bolsoj volt vezető táncosa, táncpedagógus, akivel a színház - sajtónyilatkozatai miatt - júliustól nem hosszabbította meg a szerződést. Ha ez sem lett volna elég, november közepén zsarolással vádolta meg a Bolsoj vezetését egy amerikai balerina, aki azóta távozott a társulattól. Joy Womack azt állította, hogy 10 ezer dollárt kértek tőle azért, hogy felléphessen. A balett-táncos nem tett feljelentést.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.