2021. július 15., 14:22

Évértékelés és az új évadra vonatkozó tervek ismertetése a Komáromi Jókai Színházban

A július 15-i évadzáró társulati ülés előtt Gál Tamás Jászai Mari- és Deszka-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója Varga Emese művészeti vezetővel közös sajtótájékoztatót tartott az intézmény Benkő Géza Stúdiószínpadán. A nehéz járványhelyzetben megvalósult terveiken kívül a személyi változásokról és azokról az előadásaikról is szóltak, amelyeket a következő évadban szeretnének bemutatni.

A Komáromi Jókai Színház épülete
A Komáromi Jókai Színház épülete
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Varga Emese bevezetőjében elmondta: a kaotikus járványhelyzetben szűkre szabott keretek között tanulnak meg élni, de bíznak annak mielőbbi rendeződésében. Gál Tamás leszögezte: a koronavírus-járványon kívül a 2020/21-es évadot az igazgatóváltás is jellemezte, amely kapcsán a társulat egy része azonnal az új vezetés mellé állt, a másik része azonban elbizonytalanodott. „Ma már kijelenthetem, hogy időközben egy igazi, jó, erős társulattá váltunk!“-- hangsúlyozta.

Varga Emese: "a kaotikus járványhelyzetben szűkre szabott keretek között tanulunk meg élni..."
Varga Emese: "a kaotikus járványhelyzetben szűkre szabott keretek között tanulunk meg élni..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A direktor részletezte, hogy mely´ nagyszínpadi és stúdió-produkcióikat (Szeretkezz, ne háborúzz, valamint Hamlet, Csöndes ház, Prah) mutathatták be – újították fel. Sajnálattal közölte, hogy A mi osztályunk című lengyel dráma bemutatását meghiúsította a panémia, így a felvidéki származású, Londonban játszó Lucskay Robert nagy visszatérése meghiúsult. A Hat szerep szerzőt keres című Pirandello-művet pedig kénytelenek voltak áttenni az új évad elejére – annak nyitányaként szeptember 17-re tervezik a bemutatását. Kiemelte A vén bakancsos és fia, a huszár című, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész által rendezett népszínművet, amely próbái a múlt év végén kezdődtek, de annak bemutatására csak július 9-én kerülhetett sor, mert a súlyosabb járványidőszakban nem akarták kockára tenni az idősebb szereplők egészségét. A hétvégi háromszoros állótaps ékes bizonyítéka volt a darab sikerének.

„Az összefogás hatalmas ereje mutatkozott meg az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal közösen kiadott karácsonyi CD-nk elkészítése, bemutatása és eladása kapcsán“ – emelt ki. Majd arról a 20 sajátkészítésű kisfilmjükről beszélt, amelyekben költőóriások műveit tolmácsolták diákoknak. Az oktatási tárca a további online oktatási segédanyagaik készítését is anyagilag támogatni kívánja. Az igazgató most sem győzte hangsúlyozni a bérletvásárlás fontosságát, hiszen a fenntartójuk, Nyitra megye csak az alapbérüket, valamint az épület fűtéséhez és világításához szükséges pénzeszközöket biztosítja. Ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít a pályázatok folyamatos benyújtásának: „Mivel jól pályáztaunk, a jövő évadunk nincs veszélyben“ – fogalmazott.

Gál Tamás igazgató részletezte, hogy mely´ nagyszínpadi és stúdió-produkcióikat mutathatták be.
Gál Tamás igazgató részletezte, hogy mely´ nagyszínpadi és stúdió-produkcióikat mutathatták be.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután Varga Emese az új évadra vonatkozó terveiket ecsetelte. Elhangzott: Az említett nyitó darabot Michal Vajdička, a Szlovák Nemzeti Színház volt igazgatója rendezi, aki a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola katedravezetőjeként több hazai magyar tanítványát is szerepelteti a Pirandello-előadásban. Ekképp a KJSZ saját oktatási program hiányában is részesévé válik az esetleges jövendő társulati tagjai jelenlegi munkájának. Októberben pedig ismét látható lesz a Soproni Petőfi Színház és a felvidéki Csavar Színház közös előadása, Ibsen Peer Gynt című verses életútdrámája.

Azt is megtudtuk, hogy augusztus 16-án kezdődnek Schwechtje Mihály kortárs szerző Örökség című, 7-8 szereplős stúdió-produkciójának a próbái, amely a társadalom peremén élők hátrányos megkülönböztetésével és a gyermekkereskedelemmel is foglalkozik. Az igazságügyi minisztérium anyagi támogatásának köszönhetően a Rédli Károly által rendezendő előadás után Hunčík Péter pszichiáter vezetésével majd témábavágó beszélgetéseken vehetnek részt a diákok.

Tulajdonképpen a Hogyan tovább? kérdéskörrel, vagyis az útkereséssel foglalkozik az új évad szinte valamennyi produkciója. Bagó Bertalan rendezi majd a kortárs orosz szerzőpáros, a Presznyakov-fivérek Csónak avagy előttünk a vízözön című komédiáját, amelyben az emberek az új Noé irányításával a végítéletre készülődnek... Azután Moliére Don Juanját értelmezi újra és rendezi Nagy Péter István, annak bemutatóját január 14-re időzítették. Március közepétől pedig Mikszáth Kálmán A beszélő köntöse kerül terítékre. A családoknak szánt nagyszabású zenés-táncos produkciót, amely a hová, kikhez érdemes tartozni – témakört feszegeti, Gál Tamás rendezi, zenéjét Lakatos Róbert szerzi, a koreográfiáját pedig Juhász Sándor készíti el. Aztkövetően február végén vagy március elején mutatják be Ibsen Kísértetek című darabját, a Turócszentmártonban dolgozó Lukáš Brutovský rendezésében. Örkény Tóték című drámáját pedig a tavasz folyamán Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezheti.

Az igazgató most sem győzte hangsúlyozni a bérletvásárlás fontosságát.
Az igazgató most sem győzte hangsúlyozni a bérletvásárlás fontosságát.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az említett produkciók bemutatásán kívül független színházi csoportok további előadásainak is teret ad a színházvezetés. Az évad végén Matusek Attila, a Benkő Géza Stúdiószínpad vezetője rendezi Jordi Galceran katalán szerző Burundanga című bohózatát főleg azért, hogy az ifjabb színészek vidámabb műfajban is bemutatkozhassanak. Továbbá a repertoárba egy Garajszki Margit dramaturg által rendezendő kamaramese is bekerül, amely akár osztály- és tornatermekben is játszható lesz. Elsősorban a középiskolásoknak szánják az Egressy Béni VMK és a Dialóg n.sz, közös produkcióját, a Gerendás Beáta által írt Reunion című, hazai magyar drámát, amely a környezettudatosság, a felelősségvállalás, a koronavírus-járvány kérdéskörét is körüljárja.

A komáromi színtársulat egyre több magyarországi (győri, dunaújvárosi, budapesti) színházzal akar együttműködni, ami vendégelőadások cseréjében nyilvánul majd meg. Augusztus 28-án pedig másodízben, a VMK-val közösen, ismét a Klapka téren rendezik meg a Bérletek éjszakáját, amely kapcsán indul a hivatalos bérlethirdetés. A korábbi évadzárókon – a társulati szavazatok alapján – mindig átadták a Ferenczy Anna Díjat és a Színészrobot Díját, erre azonban az idei „csonka évadban“ nem kerül sor, hiszen a színészek önhibájukon kívül nem tudtak teljes mértékben kibontakozni.

A sajtótájékoztatón elhangzó egyetlen újságírói kérdést portálunk tette fel, s az az esetleges személyi változásokra vonatkozott. Varga Emese válaszában először az évad során már megvalósult változásokat, így Banai Tóth Bál gazdasági igazgató és Fabó Mária, szervezési és marketing osztályvezető távozását említette, akik helyére Zsiga Magdolna mérnök és Juhász Eszter érkezett. Továbbá Majorfalvi Bálint színművész és Kardos Tünde dramaturg szerződése lejárt, s ők is elhagyták az intézményt. Bárány János médiareferens augusztus végéig marad a színházban, s őt majd az újság- és prózaírással is foglalkozó Bese Bernadett váltja fel. Mivel Nyitra megye nem biztosítja új színművészek felvételét, ezért az állománybővítés helyett vendégművészeket hívnak egy-egy produkcióba. Többek között a komáromi színpadon viszontláthatjuk majd Rancsó Dezsőt, Gubík Ágit, Jókai Ágit, Kerekes Vicát, Szvrcsek Anitát és Bandor Évát.

Végül két örömhír is elhangzott: egy sikeres pályázatnak köszönhetően, ősztől negyedéves megjelenéssel színházi folyóiratot indítanak, amelyben további művészeti ágaknak is helyet adnak. Továbbá vélhetően októberben valósul meg Lőrincz Margit színművész, a KJSZ Örökös Tagjának ötlete: szabadtéri színháztörténeti múzeumot létesítenek a színházépület tövében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.