2011. augusztus 22., 16:02

Évadnyitó a Katonában - Előremenekülés és megújulás

BUDAPEST. Tizenegy új bemutatóval, köztük két koprodukcióval készül a Katona a színházi évadra. A társulatba egy új színész érkezik, megújul a Kamra, és új, kedvezménykártyás pártolói rendszert indít a színház.
Máté Gábor, a színház igazgatója augusztus 22-én a társulat évadnyitó ülésén ismertette a 2011/2012-es évad bemutatóit, melyek között a prózai előadások mellett három zenés premier is szerepel. Az évadban két koprodukcióra is sor kerül: tavasszal a Művészetek Palotájával dolgozik együtt a Katona egy zenés előadáson Pelsőczy Réka rendezésében, valamint a Szputnyik Társulattal is készül egy közös produkció, melyet Bodó Viktor rendez.

A színház első bemutatója az évadban október 7-én Tadeus S³obodzianek A mi osztályunk című darabja Máté Gábor rendezésében a Kamrában, egy nappal később pedig Bessenyei György A filozófus című darabjának premierje lesz a nagyszínpadon (rendező: Gothár Péter). Õsztől a Kamrában vendégszerepel Csákányi Eszter monodrámája, A hét asszonya.

A társulat új tagja Ötvös András, aki az egri Gárdonyi Géza Színháztól érkezik, Jordán Adél és Rezes Judit szülési szabadságukról visszatérve folytatják munkájukat, dramaturgként pedig Radnai Annamária csatlakozik a Katona József Színházhoz.

Az idei évad újdonsága lesz a kedvezménykártyás pártolói rendszer, a diákok és a nyugdíjasok számára kibocsátott Katona-kártyák, valamint a szeptemberre átalakuló vizuális arculat. Fontos lépés a színház életében a Kamra átalakítása, mely után ősztől megújult belső terek fogadják a látogatókat.

Máté Gábor a színház gazdálkodásáról elmondta: a támogatás több mint 20%-os csökkenése ellenére idén a megszokottnál jóval több bemutatót tart a Katona. „A nehéz gazdasági helyzetben előre kell menekülnünk: többet, jobbat és értékesebbet kell nyújtanunk, minél szorosabban részt vennünk a társadalom életében, és ahogy eddig is, valóban érvényes kérdéseket feltennünk, hogy nézőinket megtarthassuk, és új közönséget hozzunk be” – mondta Máté.

Idén is folytatódik a Katona ifjúsági programja Végh Ildikó drámapedagógus vezetésével; a kezdeményezés szervesen beépül a színház életébe.

Az évadnyitón kiosztották a Katona belső elismeréseit, a Vastaps Alapítvány kuratóriumának díjait. A legjobb rendezés díját Zsámbéki Gábor (A mizantróp), a legjobb női főszereplő díját Szirtes Ági (Cigányok), a legjobb férfi főszereplőét Fekete Ernő (A mizantróp), a legjobb női mellékszereplőét Bodnár Erika (Két lengyelül beszélő szegény román, Nordost), a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést pedig Lengyel Ferenc (Cserenadrág) vehette át. Különdíjat kapott Vajdai Vilmos (Cserenadrág). Az Ivánka Csaba Alapítvány díját Bán János kapta.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.