És egyre csak szól a nagybőgő – A Napfoltok a Vasmacska Stúdiószínpadon
A néző már az első percekben érzi, itt valami nincs rendben. Bejön a színre, egy egyszerű szobába egy férfi, és bemondja a telefonba, hogy nem lakik ott semmiféle Ferdinánd. Majd a szobába lopózik egy atlétatrikós, fiatalabb férfi, a földre tiporja az idősebbet. Aki ahelyett, hogy halálra rémülne, közli a fiatalabbal, hogy majdnem jól csinálta.
Tréning volt csupán. Róbert úr (az idősebb) és Gogo (a fiatal) tréningje. Hol mentolos cukorka kerül a tenyérbe, hol cigarettát oltanak el benne. Évek óta így csinálja a két tolvaj. Azután Gogo behoz két bőröndöt tele női fehérneművel, amelyeknek egyszerűen nem tud ellenállni. Amikor megjelenik Teréz, az idősebb férfi menyasszonya és közli, ellopták az állomáson a bőröndjeit, elkezdődik Leopold Lahola Napfoltok című színművének igazi története.
Mégsem bőröndkereső tragikomédia kerekedik a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán. Sokkal sötétebb történet köti össze a két férfit, mélyebb titkokat hordoznak. Teréz kíváncsisága, a dolgokat tisztázni akarása nyomán azután szépen sorban minden titokról lehull a lepel. Kiderül, hogy senki sem az, akinek mondta magát, és a végén elkerülhetetlenné válik a tragédia.
Leopold Lahola Leopold Arije Friedmannként 1918-ban született Eperjesen, és 1968-ban hunyt el Pozsonyban. Ott érettségizett, majd a Komenský Egyetem bölcsészettudományi karára jelentkezett, de tanulmányait a szlovák fasiszta bábállam alatt, származása miatt kénytelen volt felfüggeszteni. A szlovák hadseregbe munkaszolgálatosként rukkolt be. Később maga jelentkezett a Novákyban működő, elsősorban zsidókat összegyűjtő munkatáborba, hogy osztozzon édesanyja és bátyja sorsában. Haditudósító is volt. 1945-ben vette fel a Lahola művésznevet.
Színházaink közül először a kassai Thália Színház tűzte műsorára a Napfoltokat 1993-ban. Hizsnyan Géza így írt az előadásról, a két színház akkori évadának összefoglalójában a Kalligram folyóiratban: „Vitatkozni lehetne Lahola Napfoltok című darabjának értékéről is, ennek az előadásnak azonban más fontos tanulsága van. Mégpedig az, hogy egy rendező csak olyan műhöz nyúljon, amelynek szellemiségéhez köze van, s csak akkor engedje színpadra az előadást, ha azzal valóban elkészült. Ez a két felbecsülhetetlen értékű tanulság tehát a haszna Forgács Miklós, a pozsonyi főiskola harmadéves rendező szakos hallgatója munkájának, akinek bemutatkozását a fönti két tanulság megszívlelése után gyorsan felejtsük el.”
2011-ben a szarvasi Cervinus Teátrum is műsorára tűzte a darabot a komáromi színházból indult Dósa Zsuzsa fordításában, Dávid Zsuzsanna rendezésében. A szereplők Petrik Szilárd (Tomi), ifjabb Bocsárszky Attila (Gogo), Dósa Zsuzsa (Teréz) és Kristóf Roland (Rendőr) voltak.
A Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán Rédli Károly m.v. rendező ezúttal fiatalokra bízta Leopold Lahola 1967-ben írt drámáját. A szerző remekül kidolgozta a karaktereket, a Napfoltok nagyon jó alapanyag a színművészeti egyetemistáknak, hogy ezen keresztül megmutassák magukat.
Béhr Márton e.h. Tomi szerepében régi családi tragédia elszenvedője, ám olyan sokáig cipeli a bosszút, hogy végül összeomlik a súlya alatt. Képtelen elmenekülni a sorsa elől. Teremtménye megtalálja, és ő lesz a végzete. Szerelme, Teréz előtt is színt kell vallania ezen az éjszakán. Amikor pedig a nő eldönti, segít neki, bekövetkezik a nem várt tragédia.
Gogo szerepében Melecsky Kristóf e.h. látható. Alakításán érezni a rengeteg munkát, amit a rendezővel ennek a lénynek a formálásával töltöttek. Gogo világszám lett. Mesteri tolvaj. Annyira ragaszkodik mesteréhez, hogy hetekig kutatja, amíg a nyomára bukkan. – Hát nem csoda, hogy megint együtt vagyunk, Róbert úr? – kérdezi nagyot nyújtózva, és hisz abban, hogy együtt is maradnak. Mindent megtesz, amit a férfi parancsol. Ám amikor megérti, ura és parancsolója szeretné örökre elveszejteni, elszakad a póráz, és a hajdani szolga kiszámíthatatlanná válik. Emlékezetes alakítást láthatunk Melecsky Kristóftól.
Teréz alakítója Hostomský Fanni e.h. a bőröndjeiért aggódó nőként jelenik meg az ajtóban, majd egyre inkább az események középpontjába kerül. A nő szeme előtt játszódik le a két ember igazi drámája.
Skronka Tibor rendőre statisztikát vezet az ellopott és megkerült bőröndök leltárhiányáról, az előadás humoros perceit köszönhetjük neki. Persze, a feszültséget is fokozza, hogy minden megjelenése előtt el kell dugni egy pisztolyt.
És egyre csak szól a nagybőgő. Akár a Sors, akár a Végzet. Az öltönyös, kalapos figura maga a Halál is lehetne, aki vészt jósol muzsikájával. Iván András m.v., a Pósfa zenekar tagja, démonian oldja meg a szerepet.
Az előadás dramaturgja a rendező mellett Varga Emese volt. Madleňák Andrea m.v. jelmezei egyszerűek, de beszédesek. Díszlete az utolsó pillanatban összenyomódik, mintha egy gyilkos beszűkült tudatállapotát mutatná. A fiatal tervezőnő ismét remek munkát végzett.
Rédli Károly rendező az előadáshoz készült Kulisszák című színházi lapban azt mondja a szavait lejegyző Varga Emesének: hisz abban, hogy a színház hat az emberekre, hogy a színházzal meg lehet változtatni őket. Nézve a komáromi színház és a Pozsonyi Színművészeti Főiskola együttműködésében született előadást, megértjük, miről beszél.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/24. számában.
