2011. november 8., 14:42

Emlékévet szentelnének a Broadway-musical úttörőjének

NAGYKANIZSA. Születésének 125. évfordulója alkalmából jövőre emlékévet szentelne Sigmund Rombergnek, az amerikai operett és musical úttörőjének számító, nagykanizsai születésű zeneszerzőnek a nevét viselő emlékbizottság.

Halász Gyula, a Sigmund Romberg Emlékbizottság elnöke kedden az MTI-nek elmondta: a Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkárságánál kezdeményezik, hogy 2012-ben - Sigmund Romberg születésének 125. évfordulóján - méltó módon emlékezzen meg a Nemzeti évfordulóink 2012 című kiadványban és az országos programsorozatban Rombergről.

Romberg önálló fejezetet írt a világ musicaltörténetébe, az 1920-as években elért sikerei alapján méltán lett örökös tagja a Dalszerző Hírességek Csarnokának (Songwriters Hall of Fame). Muzsikája a zeneszerető közönség tudatában halhatatlanná vált, és életművével méltó arra, hogy szülőhazájában végre elfoglalja az őt megillető helyet - fejtette ki Halász Gyula.

Az emlékbizottság a nagykanizsai önkormányzathoz, a város oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézményeihez, valamint a város polgáraihoz, civil egyesületeihez is felhívást intézett, hogy csatlakozzanak programokkal a 2012. évre tervezett rendezvényekhez. A Romberg-emlékévben az emlékbizottság konferencia, koncertek, kiállítás, dalestek megrendezését és zenei CD kiadását tervezi - sorolta Halász Gyula.

Sigmund Romberg magyar-amerikai zeneszerző, producer, szövegíró 1887. július 29-én született Nagykanizsán Rosenberg Zsigmond néven. Romberg az amerikai operett és musical műfajának egyik korai úttörője volt, főként egyesült államokbeli népszerűsége, valamint munkássága révén a műfaj kimagasló alakjaként tartja számon a zenetörténet.

A zenés műfaj térhódításának és aranykorának egyik meghatározó komponistája volt a Broadway-en, ahol közel kétezer dalát, 78 musicaljét játszották és játsszák még ma is. Együtt dolgozott Gershwinnel, Bing Crosbyval és Nat King Cole-lal, szerzeményeit napjainkban is számos világsztár énekli, játssza Plácido Domingótól Natalie Cole-on át Diana Krallig.

A Sigmund Romberg Emlékbizottság 2010 őszén kezdte meg munkáját Nagykanizsán. Halász Gyula, a Magyar Jazzkutatási Társaság tagjának kezdeményezéséhez csatlakozott Baráth Zoltán, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója, Kocsis Katalin könyvtáros, kutató és Kőfalvi Csilla muzeológus. Az alapítók célja a Nagykanizsán született és 1951-ben New Yorkban elhunyt világhírű zeneszerző és producer emlékének felkutatása és tevékenységének, életművének népszerűsítése, közkinccsé tétele.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.