2012. október 2., 09:37

Eltűnhet a Nagy-korallzátony

SYDNEY. Kutatók szerint az Ausztráliában található Nagy-korallzátony az utóbbi 27 évben koralltakarójának több mint felét elveszítette a viharoknak, mérgező tengeri csillagoknak és a klímaváltozáshoz kapcsolódó kifehéredésnek köszönhetően.
Az Ausztráliai Tengertudományok Intézete és a Wollongong Egyetem kutatóinak vizsgálata arra figyelmeztet, hogy a világörökségként számon tartott zátony – mely a világ legnagyobbika – koralltakarója 2022-re ismét megfeleződhet, amennyiben ez a trend folytatódik.

Az intenzív trópusi ciklonok felelősek a kár nagy részéért – 48 százalékban -, második helyen a korallal táplálkozó töviskoronás tengeri csillagok állnak 42 százalékkal. 1998-ban és 2002-ben két súlyos kifehéredési eseményre került sor az óceán melegedése miatt, mely szintén „rendkívül káros hatással” volt a zátony középső és északi részeire – mutatta ki a tanulmány, amely megállapította, hogy ez a folyamat 10 százalékos károsodást okozott.

Hugh Sweatman, a vizsgálat vezetője szerint az eredmények – melyeket 2700, a tengeren töltött nap után gyűjtöttek be a világ legnagyobb zátonyvizsgáló projektje folyamán – azt mutatják, hogy a korall regenerálódhat az ilyen traumából. "A folyamat azonban 10-20 évet ölel fel. Jelenleg a zavaró tényezők közötti intervallumok általában túl rövidek a teljes gyógyuláshoz, és ez vezet a hosszú távú veszteségekhez" - mondja a kutató.

John Gunn a vizsgálat társszerzője szerint a viharoknak és kifehéredésnek nehéz gátat szabni, azonban erőfeszítéseiket a nagy testű, tüskés tengeri csillagra fókuszálhatják. Ezek az állatok megeszik a korallpolipokat és elpusztíthatják a zátonytakarót. Úgy hiszik, a csillag egyedszáma jelentősen megnőtt, mivel kevés ragadozófaja hanyatlásnak indult, míg a mezőgazdasági túlfolyások – mint műtrágya – a zátonyok mentén az algák felszaporodását váltják ki, ami a tengericsillag-lárváknak kedvez.

„A viharokat nem tudjuk megállítani, de talán a tengeri csillagokat igen – mondja Gunn. – Ha sikerül, a zátonynak több lehetősége lesz adaptálódni az emelkedő tengeri hőmérséklet és óceáni savasodás kihívásaihoz.” Elmondása szerint a kutatók így megpróbálhatják „jobban előre jelezni és csökkenteni a tengeri csillagok rendszeres populációs robbanásait", és feltérképezhetik, hogy a beavatkozás a vízminőséghez hasonló tényezőkbe, csökkentheti-e egyedszámukat.

A PNAS folyóiratban megjelent tanulmány szerint a koralltakaró a tengeri csillagok nélkül évente 0,89 százalékban megújulhat. „Így még a ciklonoknak és kifehéredésnek köszönhető veszteségekkel is lenne némi regenerálódás” – mondja Gunn.

Az UNESCO az év első felében figyelmeztetett, hogy a zátonyt veszélyben lévő világörökségi helyszínnek deklarálhatja az Észak-Ausztráliában zajló, predecens nélküli gáz- és szénbányászat fellendülése, valamint a növekvő part menti fejlesztések miatt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.