2019. június 10., 11:41

Először kapta meg a színházi Oscart kerekesszékes művész - VIDEÓ

A 31 éves Ali Stroker lett a legjobb női mellékszereplő a musicalek mezőnyében az idei Tony-gálán, New Yorkban. Kétévesen bénult meg mellkastól lefelé.

kerekesszekes-amerikai.jpg
Fotó: Theo Wargo/AFP

Történelmet írt Ali Stroker a 73. Tony-díjátadón, a kultikus rendezvényhelyszínen, a New York-i Radio City Music Hallban. A 31 éves színésznő az első kerekesszékes művész, akit Tony-díjra jelöltek, és aki meg is nyerte azt.

Stroker a legendás szerzőpáros, Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II Oklahoma! című musicaljének idei felújított változatában szerepel, Ado Annie szerepét alakítja. Teljesítményéért a legjobb női mellékszereplő egy musicalben kategóriában jelölték, és át is vehette a díjat magyar idő szerint hétfőn kora hajnalban. A közönség álló tapsviharral jutalmazta a kerekesszékes színésznőt, aki köszönőbeszédében azt mondta,a díj, amit a kezében tart, minden olyan gyereknek szól, akik fogyatékossággal élnek, és régóta arra vártak, hogy valaki képviselje őket ezen a díjátadó gálán.

Stroker kétévesen szenvedett gerinvelő-sérülést egy autóbalesetben, azóta kerekesszékben él. A mozgáskorlátozottsága nem jelentett akadályt számára, hogy megvalósítsa az álmait, hétéves korában látott először zenés darabot, akkor eldöntötte, hogy musicalszínésznő lesz. Ő az első kerekesszékes előadó, aki a Broadway-en színpadra állhatott, még 2015-ben.

A legsikeresebb előadás egyébként a Tony-gálán a várakozásoknak megfelelően az idei Broadway-szezon slágermusicalja, a Hadestown lett, amely a görög mitológiából ismert Orfeusz és Euridiké történetét dolgozza fel. 14 jelölésből nyolcat díjra váltott, többek között a legjobb musicalnek is megválasztották.

A videó a díjátadáson készült:

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.