2023. március 27., 09:46

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban - KÉPEKKEL

A Komáromi Jókai Színházban március 26-án kezdetét vette az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál, amely a hónap utolsó hat napján vonzó színházi csemegéket kínál a közönségnek. Annak keretében összesen nyolc nagyszerű színházi előadást élvezhetnek a nézők – mondta el Gál Tamás Jászai Mari- és Deszka-díjas színművész, a házigazda KJSZ igazgatója az intézmény előcsarnokában vasárnap délután megtartott megnyitó beszédében.  

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Galéria
+6 kép a galériában
Gál Tamás színházigazgató nyitotta meg a fesztivált
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„A 70. ünnepi évadunk egyik kiemelt eseményeként kerül sor a hiánypótló I. Kisebbségi Színházi Fesztiválra, amelyet ezentúl kétévente szeretnénk megrendezni. Örvendetes, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap anyagilag támogatta e tervünk megvalósítását, s így a nehézségeink ellenére találkozhatunk egymással. A határon túli, magyarlakta területekről,

így Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból, valamint az anyaországból meg tudtunk hívni egy-egy zseniális produkciót bemutató, magyar társulatot.

Továbbá Eperjesről a ruszin színházat látjuk vendégül, amelyet egyébként, a köztünk levő nagy távolság miatt szintén nehezen tudna megnézni a közönségünk. A hazai magyar színeket pedig ma, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös nyitóelőadásunk, valamint az Ifjú Szivek Táncszínház és a kassai Thália Színház egy-egy produkciója képviseli“ – mondta el a színidirektor, miután üdvözölte a jelen levő színházi szakembereket és a további érdeklődőket.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Czajlik József, Forgács Miklós és Gál Tamás élénk eszmecseréje
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arról is beszélt, hogy nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak a kisebbségi létnek, mert miközben a többséghez tartozó szakmabeliekkel is jó kapcsolatban vannak, más kisebbségi társulatok produkcióiból is meríteni – építkezni tudnak.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Magyarországi szakemberek is tiszteletüket tették a megnyitón
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„E fesztiválon a gondjainkon és örömeinken kívül arról is elbeszélgethetünk, hogy miként haladjunk tovább e zavaros időszakban, amikor nehéz meglelni az igazodási pontokat. A lényeg az, hogy a grundot semmiféle politikai párt, hatalom ne tudja elvenni tőlünk!“ – fogalmazott Gál Tamás.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
"A lényeg az, hogy a grundot semmiféle politikai párt, hatalom ne tudja elvenni tőlünk!“
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Reményét fejezte ki, hogy sokadmagávasl együtt sikerül egy tartalmas hetet együtt tölteniük. Örömmel nyugtázta, hogy az előadásokra szóló belépőjegyek mintegy háromnegyedét már megvásárolták a nézők. Továbbra is mind a nyolc előadást 10 eurós egységáron kínálják az érdeklődőknek.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Gyülekeztek a megnyitóra érkező vendégek...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Budapestről, Sopronból, Dunaszerdahelyről is több csoport jelezte az érkezését, mert szeretnék látni ezeket az előadásokat, amelyek a kisebbségi létről, a múltbeli traumák feldolgozásáról, mindennapjainkról és az együttélésünkről szólnak. Minden előadás más és más optikát kínál a kisebbségi létformáknak, egyben a kisebbségi színházak lehetséges küldetéseinek a mérlegeléséhez“ – szögezte le.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
A Woyzeck szereplőinek közös meghajlása
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Tehát a közönség a megtekintendő előadások által, egyazon városban, hosszadalmas utazgatások nélkül kap némi áttekintést a határon inneni és túli kisebbségi színjátszásról. Ráadásul az előadások után a nézők kötetlenül elbeszélgethetnek az alkotókkal, amire máskor ritkán nyílik lehetőségük.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Oszlík Péter, Béres Attila, Lakatos Krisztína és Katona Eszter beszélgetés közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Sajnos, a fesztivál második napjára tervezett szakmai konferencia több tervezett résztvevő által az elmúlt napokban sorozatban jelzett, egészségi és technikai problémái miatt elmarad. Előfordulhat, hogy majd a későbbiekben megrendezik. A meghívott színházak igazgatói, művészeti vezetői a Tiszti Pavilon dísztermében vitatták volna meg a kisebbségi színjátszással kapcsolatos gondjaikat, örömeiket, a jelenlegi csöppet sem rózsás helyzetüket és a további kilátásaikat.  

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Akik az előadás után szívesen elbeszélgettek Béres Attila rendezővel...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A megnyitó után az érdeklődők megtekintették a Woyzeck című című drámából készített koprodukciós előadást, Oszlík Péter főszereplésével, utána pedig az előcsarnokban elbeszélgethettek Béres Attila rendezővel, aki a produkcióval kapcsolatos kulisszatitkokba is beavatta a jelenlevőket.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
A szakma több képviselője a közönségtalálkozón
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Íme, az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál további műsorkínálata!

Március 27-én (hétfőn) 19 órától az Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című formateremtő előadását mutatja be a KJSZ nagyszínpadán.

Március 28-án (kedden) 16 órától az eperjesi A. Duchnovič Színház Leonyid Andrejev Szeresd felebarátodat (Láska k blížnemu) című szatírájával mutatkozik be a Benkő Géza Stúdiószínpadon. Majd 19 órától a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház foglalja el a nagyszínpadot: a hazáját elhagyni kényszerült beregszászi társulat előadásában Petőfi Sándor falusi eposza, A helység kalapácsa lesz látható.

Március 29-én (szerdán) 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs drámáját viszi színre a Benkő Géza Stúdiószínpadon. A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik, a sötét és reménytelen időszakot kamaszhősei szemén keresztül mutatja meg nekünk a szerző.

Március 30-án (csütörtökön) 17 órától az Egressy Béni Városi Művelődési Központ színpadán lesz látható a Szívhangok Társulat Történhetne másképp című előadása, amely a szociodráma és a dokumentarista színház eszközeivel elsősorban arról mesél, milyen ma roma nőként gyereket szülni Magyarországon. Aznap 20 órától a kassai Thália Színház a KJSZ nagyszínpadán mutatja be a Szentivánéji álom című darabot. 

A kisebbségi színházi szemlét március 31-én (pénteken) 19 órától a KJSZ nagyszínpadán a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Banović Strahinja/Bánovity Sztrahinya című kétnyelvű előadása zárja.

Érdemes mielőbb jegyeket váltani a hagyományteremtő fesztiválra.

Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Az elhagyhatatlan piros sapkájában Béres Attila rendező
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Elkezdődött az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban KÉPEKKEL
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.