2023. május 24., 10:27

Elhunyt Daniel Heriban, az egyik legnépszerűbb szlovák színész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Daniel Heriban szlovák színész és zenész. Egészségügyi szövődményei miatt mentőt hívtak hozzá szerdára virradóan, de életét már nem tudták megmenteni.

Daniel Heriba n
Fotó: TASR

A népszerű színész Szentgyörgyben élt, a TV JOJ információi szerint egészségügyi szövődményei voltak, ami miatt mentőt hívtak hozzá. Előző nap még a kórházban is volt hátfájdalmaival.  A nyilvánosságra került információk szerint színész halálát szívmegállás okozhatta, még csak 43 éves volt.

Daniel Heriban 1980-ban Nagyszombatban született, 2004-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a hazai művészeti világ élvonalába tartozó színházaiban dolgozott. 2014-től a Szlovák Nemzeti Színház tagja volt, az elmúlt években olyan sorozatokban szerepelt mint Horná Dolná, Pumpa, Druhá šanca vagy a nagy sikert aratott filmekben, amilyen az Únos és Sviňa.

Szeptemberre tervezték legújabb filmjének bemutatóját, amelyben a csehszlovák politika meghatározó alakját, Alexander Dubčeket formálta meg. 

A színészet mellett énekesként is tevékenykedett, filmekhez, színpadi darabokhoz írt dalokat és gyermekalbuma is megjelent.

A szakma és a közönség egyaránt elismerte tehetségét, háromszor nyerte el a legrangosabb hazai színészei elismerést, de a közönség a tévés OTO díjjal is kitüntette. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.