Életműdíj Boráros Imrének Kisvárdán
Augusztus 21. és 29. között rendezték meg a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját. A szombati díjkiosztás elején az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíját vehette át Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja. A színművész éppen aznap volt 55 éve a pályán.
„1965. augusztus 29-én kerültem a komáromi Magyar Területi Színházhoz. Addig újságból ismertem a komáromi színészeket, mindent elolvastam róluk, több előadásukat láttam Pozsonyban. Nagy varázsa volt, amikor közelről is találkozhattam velük. Sok mindent lehetett tőlük tanulni. Amikor megérkeztem, évadnyitót tartott a társulat, három nap múlva pedig három hetes turnéra indultunk keletre A lőcsei fehér asszony című produkcióval. Zakál Gyula barátom szerepébe ugrottam be, mert Gyuszi bevonult katonának, és nem tért vissza a színházhoz.”
– emlékezett vissza Boráros Imre, aki a héten kétszer tette meg a Komárom– Kisvárda utat.
„Tréfásan azt mondhatnám, hogy ez volt az álmom. És az álom teljesült. Miután előadtuk a fesztioválon a Peer Gyntöt és hazajöttünk, néhány nap múlva hívott Gál Tamás színházigazgató, hogy jelezték Kisvárdáról, életműdíjat kapok.”
– nyilatkozta a 76. évében járó, kisvárdai életműdíjas Boráros Imre.
A Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján a Komáromi Jókai Színház A Glembay ház című drámája, amelyet Martin Huba rendezett és a kassai Thália Színház Ma már nem mész sehova című előadása, Czajlik József rendezése mellett a csallóközi Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült Peer Gynt című drámai költemény (rendező: Pataki András Jászai Mari-díjas) indult a versenyprogramban.
A legjobb női mellékszereplő díját megosztva Horváth Zsuzsa színművésznő kapta a Peer Gynt előadásában nyújtott alakításáért az öttagú szakmai zsűritól, amelynek tagjai Gulyás Gábor esztéta; Kozma András dramaturg – Nemzeti Színház; Naszlady Éva rendező, a zsűri elnöke; Mészáros Blanka színművész – Radnóti Miklós Színház és Sztarenki Pál színművész, rendező voltak.
(bj)