2013. január 13., 15:42

Elege lett Poirot-nak

LONDON. 23 év után elege lett David Suchetnek Poirot alakjának eljátszásból. Felesége unszolására azonban elvállalt még egy évadot.

Alig pár ember tudja, hogy színházi főszerepeket is játszom - panaszkodott a 65 éves David Suchet , aki 1989 óta tizenkét évadon keresztül alakította a legendás Poirot felügyelőt. A színész tavaly azt mondta, hogy elég, leáll a forgatással, ám most felkérték a 13-dik évadra, amire pár nap gondolkodás után igent mondott.

„Erre a szerepre készült a legtöbbet életében” -mondta a színész neje, Sheiia Ferris, akivel 1976 óta házasok, egy fiút és egy lányt neveltek fel. „Napokig sétálgatott a lakásban, mire megtanult totyogva, a kezében sétapálcával járni.”

A színészt leginkább a híres detektív karakterével azonosítják. Elmondása szerint
Londonban egyszer megállította egy férfi, és megkérte, hogy segítsen neki kinyomozni, hogy kivel csalja meg a felesége, de amikor azt mondta, hogy ő csak egyszerű színész, és ebben nem tud segíteni, akkor az illető idegesen otthagyta, hogy őt ugyan ne akarja átverni- írja a Best.

„Sheila folyamatosan azzal rágta a fülemet, hogy imádja a sorozatot, és ha már a többi
rajongóra nem gondolok, legalább az ő kedvéért mondjak igent. Még arra is megkért, hogy vegyem fel a műbajuszomat - magyarázta a színész döntésének okát.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.