2020. május 23., 11:36

Egyetlen unokája levélben búcsúzott Szilágyi Istvántól

A brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szilágyi Istvánt pénteken temették el a budapesti Kozma utcai Új Köztemetőben. A szertartáson rengeteg barát, pályatárs és kolléga is részt vett. A színész egyetlen unokája a Ripost információi szerint a járvány miatt nem tudott hazajönni, ezért levélben búcsúzott a nagyapjától, amit Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója olvasott fel.

Szilágyi István temetése
Szilágyi István temetésén felolvasták unokája levelét is
Fotó: Koncz Márton

Szilágyi István és felesége unokája, Andor Brüsszelben él az anyjával, így a koronavírus miatt nem tudott ott lenni a pénteki temetésen.A fiú volt a nagyszülők szemefénye, az egyetlen, akire igazán büszkék lehettek, és a fiú is ragaszkodott az apai nagyszüleihez írja a lap.

A 17 éves fiú mindenképpen szeretett volna elbúcsúzni a színésztől, ezért írt egy búcsúlevelet, amit elküldött Forgács Péternek, a Győri Nemzeti Színház igazgatójának, és arra kérte, hogy olvassa fel a szertartáson.A levélben a fiú arról ír, hogy Szilágyi István tanította meg arra, hogy soha ne adja fel.

Forgács Péter maga is beszédet mondott a temetésen, és mivel a Győri Nemzeti Színház a saját halottjának tekinti a színészt, a temetés költségeit ők fedezték.

A temetésen nagyjából 150-en vettek részt, zenélt a 100 tagú cigányzenekar egy része. Több résztvevőn Szilágyi István fotójával ellátott szájmaszk volt. A szertartáson beszédet mondott a kerület fideszes önkormányzati képviselője, Rózshegyi Péter is. Emondta, hogy nemrég tartották a színész 80. születésnapját, és erre az alkalomra gyűjtést is rendeztek neki.

A színészt május 3-án gyilkolták meg a saját otthonában. A gyanú szerint a saját fia verte halálra egy kalapáccsal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.