2012. március 15., 07:23

Dráma a gondolkodó ember harcáról a Jókai Színházban

RÉVKOMÁROM. Pénteken mutatja be a Komáromi Jókai Színház Székely János: Caligula helytartója című drámáját. Az előadást Béres Attila, a Budapesti Operettszínház rendezője, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője állította színpadra a Horesnyi Balázs díszlettervező által megálmodott díszletben.

A jelmezek Pilinyi Márta jelmeztervező tervei alapján készültek, az előadás dramaturgja Ari-Nagy Barbara. A szíriai helytartó szerepében Tóth Tibor, friss Jászai Mari-díjas színész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója látható. Ellenfele Barakiás, főpap alakítója Papp Zoltán Jászai Mari-díjas m. v. Budapestről.

További szerepekben Mokos Attila (Decius), Fabó Tibor Jászai Mari-díjas (Agrippa), Olasz István (Júdás), Szabó Viktor e. h. (Lucius), Tóth Károly e. h. (Probus), valamint Majorfalvi Bálint, Bernáth Tamás lép színpadra.

„Székely drámája annak az embernek a harcáról szól, aki mer gondolkodni” – vallotta Béres Attila – „Ez a történet itt, Komáromban hatványozottan igazabb történet, mint ha Magyarországon tűzi műsorára valamelyik színház. Mert Székely műve határon túl sokkal összetettebben, érzékenyebben, sokkal húsba vágóbban beszél a hatalom kiszolgálójának a helyzetéről, a hatalom és a humánum viszonyáról...” – tette hozzá Béres Attila.

Az elődás helyszíne nem egy korabeli (i.sz 39-44) palota, vagy tárgyalóterem – hanem egy katonai bázis. „Azért szeretem ezt a katonai világot az előadásban, mert ez van legközelebb ahhoz a rendhez, diktatúraszerűséghez, amit ez a világ képvisel. Egy katonaember egyszer eljut arra a szintre, hogy meghall dolgokat, utána eljut oda, hogy meghallotta, elgondolja, és ha átgondolta, tenni is akar valamit… És ez a gyötrődés eljuttatja oda, ahová reményeink szerint az előadás végére eljut...“ – mesélte a rendező.



Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.