2016. október 14., 13:46

Díjat vehetett át Párizsban Kulka János

BUDAPEST, PÁRIZS. Kulka János, aki tavasszal stroke-ot kapott, amiből mára csaknem teljesen felgyógyult, a napokban hagyta el a Magyarországot. A színész Párizsig meg sem állt.

Az 57 éves Kulka János, aki tavasszal stroke-ot kapott, amelyből mostanra szinte teljesen felgyógyult, a napokban egyedül hagyta el a Magyarországot - írta meg a Best. A színész Párizsba utazott, hogy átvehesse a Mensch-díjat, amit azoknak ítélnek oda, akik kiállnak az igazságért.

A művésznek sokáig nehezére esett a beszéd és a mozgással is gondjai voltak, talán ez volt az oka annak, hogy a díjátadón nagyon szűkszavú volt. Kulka mindössze egyetlen szót mondott a színpadon.

A színész a lap szerint csupán annyit mondott a díj átvétele után, hogy: "Köszönöm!" Szerencsére ezt mosolyogva tette. Kulka János néhány kollégája is jelen volt az ünnepségen, köztük például Lang Györgyi és Fahidi Éva.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.