2019. október 26., 13:37

Cseh színházi fesztivált rendeznek a Katona József Színházban

Csekkold! címmel cseh kortárs színházi fesztivált rendeznek a budapesti Katona József Színházban november 8. és 10. között; a programban két színházi előadás és két kortárs darab felolvasószínházi bemutatója szerepel.

szinhaz06

Az idén negyedik alkalommal megvalósuló fesztivál a cseh kritika által 2018 legjobb előadásának választott darabbal, a prágai Divadlo pod Palmovkou produkciójával indul november 8-án.

Shakespeare Szeget szeggel című művét a neves lengyel rendező, Jan Klata állította színpadra – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közleményben idézik Lucie Orbókot, a Cseh Centrum igazgatóját, a fesztivál alapítóját, aki az előadásról elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy Klata Csehországban rendezett. Shakespeare feldolgozása provokatív és kritikus, groteszk képekben mutatja be azokat az emberi lényeket, akik számára a gonoszság, a korrupció és a konformizmus a legtermészetesebb dolog a világon.

A másik produkció, amelyet a Katona József Színház nagyszínpadán mutatnak be, Stefano Massini olasz szerző több díjat elnyert Dinasztia című darabjának adaptációja, Michal Dočekal rendezése. A brünni Divadlo Husa na provázku előadása november 10-én látható. A trilógia a 2008-as válságra adott reakcióként született meg, és a Lehman-család történetétét meséli el. A terjedelmes drámát számos nyelvre lefordították, de szinte sehol nem játszották a teljes darabot. A Docekal-féle változat háromórás, de a hossza ellenére is lélegzetelállító, friss, vizuálisan és zeneileg attraktív előadás –írják a közleményben.

A fesztiválon a Katona József Színház társulatának tagjai elevenítenek meg két kortárs szöveget, Dankó István rendezésében a Sufniban november 9-én.

Jiří Havelka cseh szerző és rendező a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta az Elitek című darabot, amelyet felolvasószínházi formában mutatnak be a fesztiválon. Az ellentmondásos művet Jiří Havelka 2017-ben rendezte meg az első számú szlovákiai színpadon, ahol napjainkban is a repertoár része. Az Előttünk a múlt alcímet viselő darab érvényes az egykori szovjet blokk minden országában, a korábbi ügynökök és a rezsimet kiszolgálók újjászületése napjaink politikai és gazdasági vezetőiként olyan téma, amely minden országban egyformán rezonál – idézik Lucie Orbókot, aki kiemelte: különösen most, amikor a vasfüggöny lehullásának 30. évfordulójára emlékezünk, a Havelka darabjához hasonló művek figyelmeztetnek rá, hogy a szabadság nem magától értetődő dolog.

A másik darab, David Kosták A szívnek rács mögött a helye című drámája a társadalmi felelősség kérdését vizsgálja.

A cseh előadásokat magyar és angol felirattal mutatják be.

A fesztivál a Cseh Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a prágai Művészeti Intézet - Színházi Intézet, a budapesti Cseh Centrum és a Divadlo Unlimited egyesület támogatásával jött létre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.