Csáky Pál: „Hit és hűség“- száz évünk történelmi tablója

„Nagy örömmel tölt el, hogy Csáky Pál nekem írta ezt a művet, amely a felvidéki magyarságról szól, miközben egy évszázad, azaz az Osztrák-Magyar Monarchia, a két világháború közti időszak, a háború és az oroszországi hadifogság, majd a kitelepítés és a reszlovakizálás, végül az 1989-es bársonyos forradalom eseményeit öleli fel, tehát egyfajta sűrített szlovákiai magyar történelem. Hangsúlyozva: mi, magyarok a többségi nemzet képviselőivel minden tekintetben egyenrangú polgárok szeretnénk lenni Szlovákiában. Nekünk több mint egy évezredre visszanyúló történelmünk van ezen a területen – itt vagyunk, és leszünk is a szülőföldünkön! A legtöbb felvidéki magyar család -  így vagy úgy -  átélte a történet egyes részeit, ez tehát egy öt nemzedékre visszanyúló felvidéki családregény, amely a szlovákiai magyar lélek mélyrétegeiről szól. Persze, a mű mondanivalójába próbáltam belesűríteni a saját üzenetemet, a hitvallásomat, a világnézetemet, az emlékeimet, mindazt, amit átéltem, hallottam, s erről olvastam“ – fejtette ki portálunknak Boráros Imre.

Mindkét premieren jelen volt a mű szerzője, Csáky Pál, aki a darab kulisszatitkaiba is beavatta a Hírek.sk-t.

„Tavaly májusban jelent meg a „Csend és lélek” című könyvem. Mivel Boráros Imrével régóta ismerjük egymást, a könyv révkomáromi bemutatója előtt megkértem őt, hogy olvasson fel abból egy-egy részletet. Megtiszteltetésnek vettem, hogy ő ezt elvállata. Aztán a könyvbemutató után ugyanazt mondta, amit Pomogáts Béla is megjegyzett a könyv pozsonyi bemutatójakor: a Magyar sorsok című részben ismertetett mindegyik sorsban egy-egy dráma feszül, ezért azokat megérné átültetni színpadra. Boráros megkérdezte, nem írnék-e belőle egyszemélyes monodrámát. Majd ősszel, amikor ezzel elkezdtem komolyabban foglalkozni, úgy láttam, hogy talán mégis csak jobb, színesebb és mozgalmasabb lenne, ha háromszereplősre írnám meg a darabot. Egy október végi pozsonyi találkozónkon odaadtam neki a kéziratot, és kellemes meglepetést okozott azzal, hogy már másnap reggel felhívott mondván: azt éjjel elolvasta, és mivel nagyon megtetszett neki, a darabot 2014-ben be szeretné mutatni. Voltak némi elvárásaim, ám közösen csiszolgattuk a művet. Javasoltam a zenei betéteket és a vetítés beiktatását, majd ők válogatták be a mondanivalót erősítő dalrészleteket és dokumentumanyagokat. Először én más munkacímmel láttam el a darabot, de aztán beláttuk, hogy ez a Hit és hűség lehet a legkifejezőbb cím. Eléggé szabad kezet adtam Borároséknak, mert elismerem azt, hogy a színpadi munkához ők értenek igazán. Az általam adott kéziratból tehát nekik köszönhetően készült el ez a színpadi játék. Szerintem nagyon jól sikerült, amit az is bizonyít, hogy a produkció végén Pozsonyban és Révkomáromban is állva tapsolt a közönség. Úgy érzem, a révkomáromi bemutató a pozsonyinál is sikeresebb volt, ami talán azzal magyarázható, hogy a szereplők egyre jobban azonosulnak a játékkal, a mondanivalóval” – magyarázta Csáky, aki a Magyar Közösség Pártja (MKP) listavezetője a közelgő európai parlamenti választásokon.

Bár a színpadi játékot maga Boráros Imre rendezte (zenei vezetője Hanzser Árpád), saját bevallása szerint szívesen fogadta Galy László magyarországi rendező szakmai tanácsait.

„Boldogság volt számomra, hogy a régi színészbarátaimmal, akikkel egykor a Jókai Színházban dolgoztam, ismét találkozhattam. Én inkább csak bíztattam őket, nem igazán volt szükségük a szakmai tanácsaimra. Annyira személyes ügy az efféle mű, amibe ők valóban nagyon beleélték magukat. Hiteles színészi jelenléttel felemelkedik a szívünkig ez a darab. Révkomáromban azt láttám, hogy a nézők szerették ezt a produkciót. Sajnos, Pozsonyba nem tudtam elmenni. Az a gyanúm, hogy ezt a darabot még sok helyen játsszák majd, és a továbbiakban még inkább a szereplők személyes ügyévé válik a mondanivaló. Azok a pillanatok a legélvezetesebbek, amikor ők el tudják feledtetni velem azt, hogy színészi játékot látok. A hitvallás szintjét, illetve a személyes hitelt kell elérni, és örvendetes, hogy ez az előadás ilyen irányba tart. A három szereplő remekül vizsgázott a színpadon. Boráros Imre esetében azt látom, hogy nem csak filozófiailag és politikailag azonosul a tartalommal, hanem mivel a belső hitét is érezteti, vallomás szintű az alakítása. A másik két szereplő pedig nagyon jó társa a színpadon, azaz nagyon igényesen adja meg a lehetőséget ahhoz, hogy Imre ilyen vallomás szintű alakítást nyújthasson. Ez egy rendkívül igényes munka! Meglepett, hogy Csáky Pál ennyire sokoldalú, még színpadi művet is ír. Szerintem nagyon jó döntés, hogy az eredetileg tervezett, egyszemélyes monodráma helyett többet, érdekesebbet nyújtanak: azt kutatják, hogy ki a felvidéki magyar, honnan jött, merre tart, és mi lesz vele” – állította a révkomáromi bemutatót megtekintő Galy László.

Miután a révkomáromi közönség hosszan állva tapsolt a művészeknek, Boráros Imrét a két eddigi előadás közti eltérésekről és a produkcióval kapcsolatos további terveiről kérdeztem.

„ A két előadás részben különbözött egymástól, mert más-más milliőben mutathattuk be. A pozsonyi színpad nélküli, kisebb térben a színészektől egy méternyi távolságra ültek az első sorbeli nézők. Révkomáromban viszont a tágas színpadnak is megvoltak a maga előnyei. Örvendetes, hogy mindkét helyszínen állva tapsolt a közönség, is vibrált a levegő, mi is energiával töltődtünk fel. A legszebb az volt, hogy odajött hozzám egy idős házaspár, és azt mondta: művész úr, talán nem hiszi el, de ennek az előadásnak a hatására érezzük igazán azt, hogy milyen jó magyarnak lenni. Akkor is, ha nagyon sok megpróbáltatáson kellett-kell átesnünk... Legközelebb április 27-én, vasárnap 15 órától a lévai Reviczky Házban lépünk fel. Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója pedig június 4-re, a nemzeti összetartozás napjára hívott vissza bennünket az aulába, hogy 10 órától a gimnazistáknak is külön bemutassuk az előadást. Örülnénk, ha ezzel a darabbal sok helyen elmondhatnánk, hogy mi mindenen mentek keresztül az őseink, mit éltünk át mi, mert ezt nem szabad elfelejteni – mindezt nemzedékről nemzedékre kell továbbadni! Ebben az előadásban a felvidéki magyarság története 1989-ban lezárul. A darabbeli fiú ugyanis már ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik nagy élményként élte meg a kommunizmus bukását. Kérdés, ha ez a történet folytatódna, akkor jó irányba menne-e, hiszen a történelem ismétli önmagát, napjainkban is sok hasonló problémával szembesülünk, mint amilyeneket az elődeink is korábban átéltek” – mondta végül portálunknak az első felvidéki Kossuth-díjas színművész. Mindehhez már csak egy megjegyzés kívánkozik: ezt a színpadi művet rendhagyó történelemóraként kellene bemutatni a felvidéki középiskolákban, ezzel is erősítve a diákság magyarságtudatát!