„Csak engedjenek át a határon, jövünk!” – Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Divat volt egy időben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját az elfelejtendő rendezvények listájára tenni, a nekrológra sem érdemes kategóriában számon tartani. A szervezőknek olykor gereblyével kellett összekotorniuk a világháló avarából azokat a pozitív visszajelzéseket, amelyekből önbizalmat és erőt meríthettek a következő évadi program előkészítéséhez. Aztán, lassacskán kifogyott az undortermesztő szókertészek érvkészlete: a város megvárosiasodott; elegáns szálloda fogadja a fesztivál résztvevőit, van hova beülni-kiülni süteményre, bambira; a kávébabot helyben pörkölik, és az aktuális menedzsment nem abban jeleskedik, hogy szórvány-magyar japáni bevándorlókat szoktasson át a kabukiról a szittya dramaturgiára, hanem igyekszik meghívni évről-évre az elszakított nemzetrészek színházainak legizgalmasabb előadásait. A határon túli társulatok pedig fokozódó kedvvel jelentkeznek a részvételre.

„Csak engedjenek át a határon, jövünk!” – felelte hívásunkra az egyik igazgató, amikor tudattuk, hogy a Fesztivált későbbre halasztjuk.

Mert március legelején ugyan meg tudtuk még hirdetni a pontos műsort, ám 10-én már lakat került a színházakra. Pár nappal később lezárták a határokat: karanténba vonult a remény. Szerencsére, ez utóbbi (a remény) elővillant hamar. Amint érződni kezdett, hogy a Covid-19 képességét meghaladja Európa lakosságának teljes kipusztítása; vakmerően kitűztük az új, a júniusinál reálisabb, augusztus végi időpontot. A korábban meghívott színházak pedig szinte azonnal válaszoltak a módosító levelünkre: jönnek, hát persze! Ez a refrénszerű hát-persze – a pandémia különös ajándéka – a nemzeti összetartozást méltató, bármilyen szónoklatnál többet ért.

Klasszikusok újragondolva – adtuk a címet a legkorábbi fesztivál-beharangozónknak, s a mondandónkat kis gasztronómiai magyarázattal indítottuk. Kapros tojáshéjporral hintett pacalcsíkok a tányér közepén, kicsike halomban. Mellette sáfránnyal színezett joghurtmártás csészécskében, ugyancsak a tányéron. Ilyesmi lehet egy Michelin-csillagos szakács mesterműve: a honi tökéletesség nemzetközi szimbólumává vált pacalpörkölt, újragondolva. Látunk olykor a színházainkban is hasonló nemzetköziségeket, ám a mi újragondolásunk komolyabb. Vagy komikusabb.

A huszonegyedik századot tapossuk, tapos minket kihívásaival a huszonegyedik század, s e kölcsönhatásban szembesülünk a drámatörténet üzeneteivel, a korábbi előadás-élményeink emlékével.

Most éppen vírus pácolta agytekervényekkel fogunk beülni a nézőtérre. A pác összetevői: félelem, féltés, gondoskodás, rászorultság, életvágy, együttérzés, gyász, bezártság, derengő remény: csupa személyes drámapont.

Bizarr világ. Saját repülőgépet ígér szovjet Oroszország minden polgárának Lenin, a Németországból exportált bérforradalmár – mesélik a tiszteletbeli határon túli, Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Tizenkilenc című előadásában: Andrási Attila tollából – az ő rendezésében – Trianon bölcsőjéről.

A kisvárdai közönség régen várja, hogy újra találkozhasson a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata színészeivel. Az alkalom Sardar Tagirovsky különleges rendezése, Szőcs Géza Raszputyinjának előadásával érkezik el. A címszereplő, Rappert-Vencz Gábor szakít a tradícióval: a legendás cári kegyencnek nem a szörnyetegarcát mutatja meg.

A nyomorgók hatalmi tényezők, a szervezett koldusság atomfegyver a pangó monarchiában. Bocsárdi László Koldusoperájában London réme, a rettegett Bicska Maxi egy kölyökképű, pufók macsó (a nagyszerű Erdei Gábor, Tamási Áron Színház). A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért c. előadását a legendás film- és tévésorozat alapján rendezte meg Kokan Mladenović. Az eredeti figura ötletgazdái a törpe-gyarlóságok enciklopédiáját rajzolták meg, a szocialista embertípus kimunkálása ürügyén. Az előadásnak négy Gusztávja van. A Színészek katonai gázálarcot formázó Gusztáv-maszkot öltenek. Alakzatban dolgoznak a futószalag mellett, és épp olyan következménytudat nélküli, tucatsorsú lények, mint a magyar rajzfilm kishőse: a Gusztávok közveszélyes túlélők.

Amíg Raszputyin a békeharc lidérce, addig a beregszásziak Esze Tamása az igazságtébolyban harcoló kuruc. „Ez nem történelmi dráma. Nem színpadi tabló, amely fő küldetésének azt tekinti, hogy a Rákóczi-szabadságharc eseményeit hitelesen prezentálja. Nem. Ez a darab úgy viszonyul a magyar történelem ezen időszakához és Esze Tamáshoz, ahogy Sergio Leone westernjei a vadnyugat pisztolyhőseihez, vagy Kurosawa Akira mozgóképes csodái a középkor szamurájaihoz: ez az antihősök mitikus eszközökkel újrateremtett ideje. A világ rendjének megváltozása miatt az egyén a morális értékek határvidékére szorul, ahol már csak a törvényen kívüliek erő alapú igazságtétele létezik, ahol az íratlan becsületkódex felülírja a hatalom szavát. Az elvhűségnek ez a formája viszont csak vérben ázó káoszt és hullahegyeket szülhet. Az antihősnek szüksége van egy új eszmére, amely célt és eszközt ad jogos haragjának. És ezt az eszmét valakinek képviselnie kell.” Gyevi-Bíró Eszter expozéja szinte összefoglalója annak, amit az újragondolók törekvéseiről elmondhatunk.

Az újvidéki Anna Karenina (Béres Márta) nem vattába rejtve viseli szíve vágyait: a mindenki szeretetét mohón követelő természete modern sodrú világban mutatkozik meg: nyersen és szívbemarkolóan mondatik ki, hogy az ilyen élet nem folytatható. Sirály (Csíkszeredai Csíki Játékszín). A cím alapján Anton Pavlovics Csehov komédiája ifjú színésznőjének szerelmi kötéltáncára készülünk az avantgárd művészpalánta és a sikeres író között, ám nem egészen ezt kapjuk. Az átirat szerzője, Borisz Akunyin kriminalizálja a történetet…

Találkozik majd a néző olyan előadásokkal, amelyeknek a tartalmára még csak utalnunk sem szabad egy beharangozóban, mert az atmoszférájuk a tartalom.

Ezeket – Lila ákác (Nagyvárad), Függöny (Spectrum Színház, Marosvásárhely), Pornó – Feleségem története (Kolozsvár és Gyula koprodukciója), Ma már nem mész sehova (Kassa), Római karnevál (Zenta – Spectrum, Sopron), Fekete Péter (Népszínház, Szabadka), Tóték (Gyergyószentmiklós), Peer Gynt (Csavar Színház – Sopron), A Glembay ház (Komárom), Y-elágazás (Vajdasági Tanyaszínház), Alice az ágyban (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) vagy a Mosoly (Újvidéki Művészeti Akadémia) – látni, és érzékelni kell.

Változatos stílusú, magas művészi értékű a fesztiválkínálat, amely – nem utolsósorban – a jövő színházteremtőinek nevelkedését szolgálja. Két színművészeti egyetemi osztály tart előadást, és 3 workshopot is hirdetünk.

Ezzel – különösképpen a Maladype Színház és tanár-igazgatója, Balázs Zoltán szerepvállalásával – a jövő évtized fesztiválrajongóinak toborzása új szakaszába lép.

„2020 a Nemzeti Összetartozás éve. Az emlékév megünneplésére keresve sem találhatnánk jobb alkalmat, mint az elszakított nemzetrészek társulatainak találkozóját, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A programsorozat - melynek hosszú és eseménydús idővonalán az idei év egy újabb mérföldkő lesz - nem marad el. Legyen ez a kilenc nap az egyetemes magyar színházkultúra ünnepe, a klasszikusok és az újdonságok élvezete, a félbemaradt repertoárok és reménybeli bemutatók tovább-gondolásának terepe, életünk újra indulásának nyitánya.” – fogalmazta meg Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója.

BIZTOSÍTSA A HELYÉT, RENDELJE MEG JEGYÉT ELŐRE:
kisvarda.szinhaz@gmail.com

Kövesse a történéseket a Facebook oldalon: https://www.facebook.com/KisvardaiFesztival/

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma; Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda város Önkormányzata. Médiatámogató: Friss FM Rádió, Kisvárda