2026. február 18., 10:02

Célozzuk meg a Marsot, hogy elérjük a Holdat!

Gál Tamással, a Komáromi Jókai Színház igazgatójával találkoztunk. Látszólag abból az alkalomból, hogy tudassuk, a független, Színházat nekünk! portál értékelése szerint 2025 legjobb színházi előadásai közé bekerült a komáromi színház egyik darabja is. Sőt, hogy ne szerénykedjünk, nyugodtan elmondhatjuk, hogy az Egy piaci nap című színdarab a lista harmadik helyén végzett, miközben a magyarországi és a határon túli magyar színházakban csak a múlt évben is kétszázat jóval meghaladó premier volt. A komáromi darabot a listán csak két budapesti társulat, a Radnóti Színház és a Proton Színház egy-egy darabja előzte meg. Ezek szerint osztályon felülinek is nevezhető társaságba került a Jókai Színház előadása.

Gál Tamás
Gál Tamás: Ha a szakmának ugyanannyira tetszik egy darab, mint a közönségnek, azt tartom én igazán jó színháznak
Fotó: jokai.sk

A szíve mélyén mindig is erre vágyott, mondta Gál Tamás. Mindig hitt benne, hogy a színészei vannak annyira jók, hogy az élvonalbeli magyarországi megmérettetésen is helyt álljanak. Hozzáteszi, hogy bár nem okvetlenül fontos a felkerülés egy ilyen listára, a rangsorolásnál nyilván a fő rendezőelv a hitelesség és a minőség volt. De miért is fontos ez a számunkra, hiszen a közönség szeretetét megkapjuk egyébként is – teszi fel a kérdést a színházigazgató, aki szerint az a jó, ha a közönség szeretete és a szakmai elismerés együtt jelenik meg.

Ha a szakmának ugyanannyira tetszik egy darab, mint a közönségnek, azt tartom én igazán jó színháznak

– állapítja meg tömören, de kifejezően. A közönség szeretete nemcsak verbálisan, egy-egy elismerő véleményben jelenik meg, hanem a nézőszám -növekedésben is, amire nem titkoltan büszke Gál Tamás, hiszen immár elérte az 1800-at a bérlettel rendelkező nézők száma. Amikor 2020-ban átvette a színház vezetését, öt bérletfajta volt, s már akkor az volt a vélemény, hogy ez a plafon, ennél többet nem lehet bevezetni. Gál azonban kihívásként fogta fel a bérletesek számának számottevő növelését. Akkor tett egy ígéretet, hogy a bérletesek számát megduplázza, ami mostanra sikerült is. Immár tíz bérletfajta és a hat évvel ezelőtti bérletesszám duplája jelenti a stabil alapot, amit az igazgató is óriási eredménynek tart.

Azt minden számolni tudó ember tudja, hogy hat év alatt, romló gazdasági körülmények között nem mindennapi teljesítmény 100 százalékos növekedést elérni. Gál Tamás ehhez annyit tesz hozzá, hogy miközben másutt a vevőszám és a forgalom növekedése a legfontosabb mutató, a Jókai Színház esetében a döntéshozók ezt mintha észre sem vették volna.

Igaz, teszi hozzá, ezeknek az eredményeknek nyilván szerepe volt a 2025-ös igazgatói újraválasztásában, de a lényeg, hogy sok dicséretet nem kapott érte, mondja kis csalódottsággal a hangjában. Elárulja egyik ars poeticáját, amely úgy hangzik, hogy „Célozzuk meg a Marsot, hogy elérjük a Holdat”.

jókai színház
Egy piaci nap - 2025 egyik legjobb előadása
Fotó:  Dömötör Ede
A megye és a színház kapcsolata

Arra a megjegyzésünkre, hogy tapasztalt színházi emberként nem volt-e naivitás köszönetet, elismerést várni a fenntartótól, illetve a kinevezését eldöntő testülettől, Gál Tamás elmondja, az igazat megvallva nincsenek ilyen elvárásai, mert azt a közönségtől megkapja a társulat. Korrektül azt is hozzáteszi, hogy számíthatnak a fenntartóra, vagyis Nyitra megyére, ha bármit is kérnek, megkapják, igaz néha hosszú várakozás után. A direktor tisztában van azzal, hogy a megyei önkormányzat magyar képviselői próbálnak javítani a színház körülményein, de odafigyelnek az igazgatói munkáját bírálókra is, amit érthetőnek tart. A politikusoknak kötelességük odafigyelni minden véleményre, ismeri el, s nyomban hozzáteszi, hogy a Jókai Színház a drámairodalom legnagyobb gyöngyszemeinek színpadra állításával érte el a sikereit, nem a szórakoztató műfajjal.

Volt olyan évad, amikor csak drámát játszottak, s mégis, mivel hitelesek voltak, a közönség nemcsak, hogy elfogadta, de szerette is ezeket az előadásokat.

Kérdésünkre, hogy mi a jókais előadások fő vonzereje, ami akár a bérletesek számának megduplázódását is kiváltotta. Az igazgató szinte gondolkodás nélkül a hitelességre törekvés szándékát mondja, s ugyanazzal a lélegzettel fel is teszi a kérdést, vajon mit jelent a hitelesnek lenni elvárása? A választ az igazsághoz vezető legrövidebb út keresésében és megtalálásában látja, miközben törekednek arra, hogy olyan témákkal dolgozzanak, amelyek a 21. század emberét foglalkoztatják. Az elmúlt hat év valamennyi előadását szerették, természetesen volt, amelyik nagyobb, némelyik pedig kisebb sikert aratott, de egyetlen előadás sem bukott meg. Meglepő, ha egy színházigazgatót bukásról hallunk beszélni, így aztán megkérdeztük, hogy mit nevezne bukásnak Komáromban?

Bukás az, amikor a ház fele hazamegy a szünetben

– hangzott a válasz.

A közönség igényes

– Az igényesség szól a kőszínházi létnek, ahol szinte elvárás, hogy csak jó darabok lehetnek műsoron. Ehhez járul a Jókai Színház közösségi státusa, hiszen a legnagyobb szlovákiai magyar színháztól szintén elvárás, hogy kötelezően hozza a színvonalat. Vagy tetszik a darab a közönségnek, vagy nem. Nincs kompromisszum!

S hogy a legkisebbekről, a majdani bérletesekről sem feledkeznek meg, bizonyítja a Tündér Lala, illetve az, hogy immár hatodik alkalommal nyúlnak olyan sikerdarabhoz, mint a Süsü, a sárkány, amelynek hagyománya van Komáromban. Már azok is viszik gyermekeiket az előadásra, akik gyereként maguk is láthatták ezt a mesejátékot.

A múltból a jelenbe, illetve a közeljövőbe pillantva megtudjuk, hogy zajlanak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról próbái, amelynek rendezője maga a színházigazgató.

Koreográfus kollégája, Gergye Krisztián személyében gyakorlatilag egy társrendezőt is kapott, hiszen elképzelésük szerint mozgalmas lesz az előadás és a táncosok szinte végig a színpadon maradnak. Sokkal mozgalmasabb előadás lesz, mint bármelyik eddigi feldolgozás, amelyet a nézők láthattak, hiszen egy fesztivál állandó jelleggel pezseg, mozog, ahogy az történik napjainkban is Gombaszögön vagy a Szigeten, sorolja az aktuális példákat Gál Tamás. Elmondta, hogy a pezsgő előadáson, a remek zenén és a szövegen kívül további pluszt is kap a közönség, de, hogy pontosan mit, a bemutatóig nem árulhatja el. Lapunk olvasói azonban annyit már most megtudhatnak, hogy korunk problémáihoz igazodó előadásról van szó, főleg a másság el nem fogadása kapcsán.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bemutatóját 2026. március 6-án tartják a komáromi Jókai Színházban. A Gál Tamás igazgatóval készült beszélgetést teljes terjedelmében podcastműsorunkban hallgathatják meg.

Egyebek mellett megtudhatják, hogyan emelte meg az utolsó pillanatban a Nyitrai Andrej Bagar Színház vezetősége a Zoboralja magyarságának szóló előadás bérleti díját; hogy újabb Shakespeare-darabot állítanak színpadra neves vendégrendezővel, illetve, hogy Kassa után Komáromban is bemutatják a Gergő és az álomfogók című, minden korosztálynak szóló mesedarabot.

Megjelent a Magyar7 2026/7. számában.

Megosztás
Címkék