2012. március 3., 19:46

Caligula a katonai bázison

RÉVKOMÁROM. Javában folynak Székely János Caligula helytartója című drámájának a próbái a Komáromi Jókai Színházban. Béres Attila, az előadás rendezője egy mai katonai bázisra helyezte a helytartó és a zsidók vitáját.

Székely János a maga idejében korának egyik legismertebb alakja volt, Caligula helytartója című műve pedig a huszadik század magyar drámairodalmának egyik ékköve. Egy olyan történelmi dráma, mely nem arra törekszik, hogy színes élő történelemkönyvként emléket állítson történelmi figuráknak, hanem egy társadalmi mechanizmust, egy jelenséget állít a történet központjába – mindezt egy történelmi helyzetbe ágyazva.

A helyzet, amit vizsgál, független attól, hogy épp 2012-t írunk a naptárban, hiszen a hatalom és a hatalmi manipulációk mechanizmusa nem kopik ki a világból, nem veszít divatosságából, csak maximum az egyenruhák színe változik.

Béres Attila, az előadás rendezője egy mai katonai bázisra helyezte a helytartó és a zsidók vitáját. Neonfény, tárgyalóasztal, politikai álarcok mögé rejtett visszafojtott indulat. Vajon ki árul el kit? Szabad-e, lehet-e megtagadni a hűséget egy eszméhez, egy uralkodóhoz, Istenhez, önmagunkhoz? Hol a határ? Az alázat, a parancs, a józan ítélőképesség meddig tart, s mire elég?

Ezeket a kérdéseket járja körül az előadás, melynek dramaturgja Ari-Nagy Barbara volt, a díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pilinyi Márta tervezte. A kilenc szereplős, 1 részben játszott, 1 óra 40 perces dráma szerepeit Tóth Tibor (Petronius, Caligula szíriai helytartója), Mokos Attila (Decius, római lovag, Caligula követe), Szabó Viktor egyetemi hallgató (Lucius, Petronius segédtisztje), Tóth Károly egyetemi hallgató (Probus, láthatóan germán származású segédtiszt), Fabó Tibor Jászai Mari-díjas (I. Agrippa, Palesztina királya), Papp Zoltán, mint vendég (Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja), Olasz István (Júdás, zsidó politikus, az államtanács tagja), Majorfalvi Bálint és Bernáth Tamás (Decius követei) alakítják. A premier 2012. március 16-án, pénteken 19 órakor kezdődik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.