Bory Jenő, aki Blaha Lujzát szoborba öntötte
1940. november 10-én vasárnap délelőtt Blaha Lujza születésének 90. évfordulóján, a visszatérés napján szülővárosában, Rimaszombatban a Fő téren (az akkori Horthy Miklós téren) felavatták a nemzet csalogánya mellszobrát. A szobrot egy székesfehérvári szobrászművész, a 145 éve született és 65 éve halott Bory Jenő készítette, aki egy időben a leg(el)ismertebb magyar képzőművészek közé tartozott, majd szinte kiradírozták a nevét is a magyar képzőművészek névsorából, amelyet mindössze az ún. Bory-vár, „a magyar Tadzs Mahal” őrzött meg, amely a székesfehérvári Mária-völgyben évtizedek óta várja a látogatókat.
Bár a Gömör című hetilap budapesti szobrászművészként hirdeti, Bory Jenő egyetemi éveit kivéve egész életében szülővárosához kötődött, ahol apja géplakatos mesterként ténykedett. A tehetséges fiú városi ösztöndíjjal és józan atyai tanácsra a Műegyetemre iratkozott be, ahol építészmérnöknek tanult. De apja ennek 1903-as elvégzése után már nem ellenzi, hogy fia kipróbálja magát a Magyar Királyi Mintarajztanodában, ahol az Epreskertben a liptói Stróbl Alajosnál szobrászatot, míg Székely Bertalannál festészetet tanul. A Millennium tájékán fellendül a köztéri és emlékmű-szobrászat, s még olyan időket élünk, amikor többnyire összeegyeztethetőek a megrendelő, a nagyközönség és a művész(et) elvárásai. Bár természetesen ekkor is vannak kifejezetten ellenállók, főleg a kritikusok részéről, de az akkor készült épületek és szobrok a mai napig meghatározzák például Budapest arculatát.
Ahogy annak idején bevett szokás volt, ő is megjárja Németországot és Olaszországot, különösen Carrara van rá nagy hatással, ahol a márványszobor-készítés rejtelmeivel ismerkedik, s első márványszobrát ki másról is mintázhatná, mint feleségéről, Komócsin Ilonáról.
Vele Székelynél ismerkedik meg, hisz a nála hat évvel fiatalabb szegedi lány szintén festészetet tanul. 1907-ben feleségül is veszi, s egészen a művész haláláig, 1959-ig élnek példás házasságban. Ennek bizonyítéka a Bory-vár is, amit 1912-ben kezd építeni, s egészen haláláig folyamatosan bővítget és újítgat. Építészmérnöki karrierjének az 1911-ben tervezett szintén székesfehérvári Jézus Szíve templom mellett ez az egyetlen állomása. A templom megtervezése az anyagokkal való kísérletezés első igazán nagy lehetőségét jelentette Bory számára, a vasbetonból készült kupola statikai szempontból ma is kifogástalan állapotban van, az épület a magyarországi vasbeton szerkezetű szecessziós alkotások kiváló példája.
Bory Jenő – ahogy már írtuk –, Székely Bertalannál találkozott Komócsin Ilonával, vagyis ahogy ő hívta, Picoskával, aki 1885-ben született Szegeden, s igen korán teljes árvaságra jutott. Nagyszüle nevelik, nem épp példásan s nem épp ideális körülmények között, tanítónőképzőt végez, majd ahogy későbbi férje, ő is városi ösztöndíjjal kerül fel a Mintarajziskolába, ahol ő is Székely Bertalan tanítványa lesz. Miután férjhez megy, elsősorban születendő három gyerekükkel (Klára, Ilonka, György) foglalkozik, kertészkedik a Bory-várban, s mellette gyakorta modellt áll a férjének vagy portrékat és virágcsendéleteket fest, amelyeknek többsége ma is a várban található. 15 évvel élte túl a férjét, s egészen haláláig annak életművét ápolta, de már nem élte meg, hogy férje ismét visszakerüljön az őt megillető helyre, a magyar képzőművészet jelesei közé. A Bory-vár, amelyet a közvélemény a magyar Tadzs Mahalnak nevezett el, s amelyet a hitvesi hűség és szeretet emlékművének is tartanak, 1934-ben nyílik meg a látogatók előtt, amely nemcsak a házaspár életművét sorakoztassa fel, hanem számos ismerős és barát alkotásait is közszemlére teszi. Műalkotásai, hősi- és síremlékei az ország minden részében fellelhetők, némelyikük eredeti gipszmodellje a vár százoszlopos udvarának árkádjai alatt ma is látható.
Az árkádokon kaptak helyet az ugyancsak betonból megformált történelmi nagyjaink, hátul a kápolnában a hitvesi szeretet szobra áll. Az impozáns látványt tornyok, csigalépcsők, erkélyek teszik teljessé. Az egyik falon olvasható Bory Jenő verse is, amely egyfajta ars ars poeticaként is értelmezhető:
Köd hamu pára
Ennyik vagyunk
Ami bennünk érték
Az csak agyunk
Ott székel a lélek
S Isten a lélek
Van azonban mégis
Van valami még
Ami mellett törpe
A szivárványos ég:
Semminek se látszik
S oh! Mi nagy dolog
Az a drága szív, mely
Kebledben dobog.
Pedig Bory Jenő karrierje ugyancsak fényesen indult. Az első világháború egy részét a fronton töltötte, de 1917-ben ő nyerte el egy pályázaton Ferenc Ferdinánd meggyilkolt trónörökös emlékművének az elkészítését Szarajevóban. Az emlékmű el is készült, megkapta érte a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, sőt a tervei alapján még egy templom és gyermekotthon is felépült volna. De közben az Osztrák-Magyar Monarchia elveszítette a háborút, s létrejött a Jugoszláv Királyság.
Nemcsak a templom és a gyerekotthon nem épült meg, de a szobrot is elbontották. A második világháború után erre a sorsra jutott a Műegyetemen felállított emlékszobra is, amely a háborúban elesett egyetemistáknak állított emléket. Ezt 2000-ben állították fel újra, immár „bevonva” a második világégés és 1956 egyetemista áldozatait is.
Első gyűjteményes kiállítását 1908-ban szülővárosában rendezték a Szent István Teremben. 1911-től már tanított az Országos Rajztanárképző Főiskolán, majd hazatérve a háborúból 1918-tól rendes tanár lett a Képzőművészeti Főiskolán, sőt két év múlva a Műszaki Egyetemre is meghívták. 1940-ben a Magyar Képzőművészetek Egyesülete elnökévé, 1943-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektorává választották. A háború befejezése után, 1945-ben megbízását viszont nem hosszabbították meg, 66 éves ekkor, ennek következtében visszavonult, s 1959-ben bekövetkezett haláláig a Bory-vár helyreállít, a látogatók fogadására, vezetésére fordította energiáit.
Blaha Lujza, aki igazi vándorszínész szülők gyerekeként, tényleg véletlenül született Rimaszombatban, s aki mégis büszke büszke volt szülővárosára. Halála előtt nem sokkal az akkor még ifjonc tollforgatónak, Szombathy Viktornak adott interjút. Nagy pompával kísérték utolsó útjára a Kerepesi úti temetőbe, ahol Jókai és Ady mellett kapott végső nyughelyet 1926-ban. Pompás síremlékét három évvel a halála után Fülön Elemér szobrászművész készítette el. Bory Jenő először még életében, 1920-ban, 70. születésnapján találkozott Blaha Lujzával, akinek elkészíthette szentesi szobrát. 1940-ben két felkérést is kapott, az egyiket a székesfővárostól a Városligeti fasorba, a másikat pedig Blaha szülővárosától, Rimaszombattól. Az 1938-ban az anyaországhoz visszatért gömöri város is Boryt kérte fel a mellszobor elkészítésére, amelynek átadására 1940 november 10-én, vasárnap került sor a visszatérés emléknapján. „A város kegyeletes lélekkel avatta fel Blaha Lujza mellszobrát” – áll a Márkus László szerkesztette Gömör című hetilap címlapján, amely részletesen beszámol az avatási ünnepségről, s közli Rábely Miklós szoboravató beszédét is.
A város lakói előbb ünnepi ülésen emlékeztek meg a visszatérésről, s a Városháza épületében felavatták Márai-Makovits Jenő helyi festőművész Horthy Miklós kormányzót ábrázoló festményét, majd kivonultak a Fő térre (amely akkoriban szintén Horthy nevét viselte), s ünnepélyes keretek között kezdetét vette Bory Jenő szobrának a leleplezése. A cserkészzenekar eljátszotta a Szózatot, majd Gabonás János alpolgármester köszöntötte az ünnepség résztvevőit. „Amikor ezen szobrot Rimaszombat város közönsége nevében megőrzés és gondozás céljából átveszem, ígéretet teszek arra nézve, hogy e kötelességként városunk híven és maradéktalanul fogja teljesíteni” – jelentette ki a szónok, majd felkérte Rábely Miklós képviselőt, hogy mondja el ünnepi beszédét. A szónok Teleki Sándor írót idézte, aki szerint „csak egy Petőfi volt, csak egy Blaháné van. Nem is lesz több Petőfi és nem is lesz több Blaháné soha”. Az ünnepség végén Spangel Anna cserkészlány elszavalta Pósa Lajos Blahánéhoz írt versét, a Rimaszombati Magyar Dalegylet Halász József karnagy vezetésével Blaha Lujza kedvenc dalaiból adott elő egy csokorra valót, (
) s a szobor leleplezése után elhangzott a cserkészzenekar tolmácsolásában a Himnusz és a Rákóczi-induló is. A szobor Bory Jenő több más alkotásával ellentétben túlélte a szocializmus éveit, s ma is egyik kedvenc megállóhelye a Rimaszombatba érkező turistáknak, s a helyiek is ötévenként rendszeresen megkoszorúzzák azt.
„50 esztendeje csinálom a szobrokat… Egy mulasztás terhel csak, hogy soha munkáimról naplót nem vezettem. Hogy melyik évben, melyik szobrot hová készítettem” – írja önéletrajzában Bory Jenő, akit most kezd felfedezni utókora. Magony Imre monográfiája mellett Wehner Tibor és Köpöczi Rózsa (Egy elfeledett művészpálya újraidézése) is részletes tanulmányt közöl Bory Jenő életéről és munkásságáról, sőt megjelent egy album is, amely felidézi a mester munkásságát. De aki teheti, az mindenképpen látogasson el a Bory-várba, vagy emelje meg kalapját a művész Blaha Lujza szobra előtt Rimaszombatban.
