2023. november 12., 17:00

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad! – KÉPEKKEL

A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium - az SJG elődje – és a Komáromi Városi Művelődési Központ, újabb nevén Egressy Béni VMK együttműködésének gyümölcseként 1993 őszén megalakult GIMISZ Diákszínpad november 11-én 30. születésnapját ünnepelte az „Egressy“ nagytermében. A GIMISZ 30 – Our Stars – Csillagaink című jubileumi gálaesten, egy korábbi filmfelvételen jelen volt annak az öt évvel ezelőtt elhunyt alapító vezetője, Kiss Péntek József rendező is, s fellépett több hajdani olyan „gimiszes“, aki később a színészi pályán érvényesült.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Galéria
+5 kép a galériában
A jubileumi gálaest szereplői
Fotó: Pálinkás Eszter - My Neverland photo

Bár érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt nézőtérről nem számolhatok be, de a közönség soraiban több meghívott vendég, köztük Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke és több megyei képviselő, valamint Keszegh Béla, Komárom polgármestere is jelen volt. Az égi páholyban idejekorán helyet foglalt „Jóska bá´“ vetítővásznon át idézte fel az 1993-as évi „gimiszes“ kezdeteket, amikor az akkori végzős diákok a Hairt szerették volna betanulni, de könnyebb falatnak tűnt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, amellyel elindult egy sikertörténet.

„Nagyon fontos a tehetséggondozás, s a GIMISZ kapcsán erről is beszélhetünk, hiszen az eltelt időszakban e diákszínpadról számos tehetség került ki, akik hivatásos színművészként folytatták a pályájukat, vagy olyan humán területen érvényesültek, ahol magabiztosságra, jó fellépésre és kommunikációs készségre volt szükségük. Itt, a GIMISZ-ben mindehhez tapasztalatokat tudtak szerezni, s barátságok kötődtek...“ – hangzottak Kiss Péntek József utókor számára is megörökített mondatai, könnyeket csalva a szemünkbe. 

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Andruskó Imre, Keszegh Béla és Lakatos Róbert megköszönte Bajkai Csengel Mónika munkáját
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

Majd minden évben új alkotás született a GIMISZ „műhelyében“, diákok százaival megszerettetve az amatőr színjátszást. A rendező munkáját több éven át Spátay Adriana gimnáziumi magyartanár és Varga Emese dramaturg segítette,  s asszisztensévé, majd rendezőtársává az egykori diákszínjátszó, Bajkai Csengel Mónika vált, aki 2012-től vezeti a GIMISZ-t. Íme, pár bemutatott produkció címe: Ezek a fiatalok, Sztárcsinálók, Hair, A dzsungel könyve, Valahol Európában, Csinibaba, Hyppolit, a lakáj, A lóvátett lovagok, Liliomfi, Diótörő, Csárdáskirálynő, Abigél, Fekete Péter... Az előadások a gimis szalagavatókra szoktak elkészülni, majd azokat minden évben többször is színre vitték. A Jókai Napokon és más fesztiválokon is gyakran díjazták a csapatot. 2002-ben Szabó Csilla pedagógus-rendező megalakította a kisgimisek csoportját, akik szintén nagyon lelkesen szerepeltek, a Duna Menti Tavaszról számos díjjal tértek haza.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Varga Annát, a VMK korábbi igazgatóját is virágcsokorral és emléklappal jutalmazták
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

A két és fél órás esemény elején több ünnepi beszéd hangzott el. Lakatos Róbert, az „Egressy VMK“ jelenlegi igazgatója hangsúlyozta: „Kiss Péntek József szelleme valahol itt lebeg a VMK falai között, három évvel ezelőtt felavattuk a róla elnevezett kamaratermet, ahol azóta nagyon sok értékes előadást és koncertet rendeztünk. A GIMISZ-nek ezentúl is mindennemű emberi és infrakstrukturális segítséget meg fogunk adni. Ma felavatjuk az új, előzőleg sokkal nívósabb hangtechnikai rendszerünket, hogy e gálán minden jól hallatszódjon. Kapcsolják be az öveket, s induljon egy kis időutazás, amihez mindenkinek jó szórakozást kívánok!“.

Majd Keszegh Béla polgármester a komáromi diákszínjátszás történetében fontos mérföldkőnek nevezte a GIMISZ megalakulását, amikor ő Csengel Mónikával együtt éppen a szalagavatójukra készültek. Emlékeztetett: az első produkciót a budapesti Sziget Fesztiválra (akkor indult Diákszigetre) is meghívták, ahol szintén nagy sikert aratott.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Szebellai Dániel, Hostomský Fanni és Melecsky Kristóf
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

„A GIMISZ az évek folyamán egyfajta branddé nőtte ki magát, amely bemutatóira időben kell helyet foglalni, olyan nagy szokott lenni az érdeklődés, s azt követően többször kell eljátszani a darabot, miközben a diákok is szép élményekkel, emlékekkel gazdagodtak...“. Végül sok szép születésnapot kívánt a jubilánsnak: “Bízom benne, hogy az 50, szülinapon majd még nagyobb bulit csapunk, s addig is szülessen nagyon sok, szép előadás, amelyeket majd tudunk élvezni, miközben összekovácsolódik egy-egy jó diákközösség...“.         

A diákszínpad harmadik tartóoszlopa nevében Andruskó Imre, az SJE igazgatója szólt az egybegyűltekhez: „Ma ünnepelni jöttünk a GIMISZ-t, azokat az alkotókat, akik 30 éven át segítették a működését, valamint azt a közel 1500 diákot, akik az elmúlt 30 évben szerepeltek a GIMISZ elődásaiban... Emellett emlékezünk azokra, akik ma nem lehetnek itt velünk, s már az égi páholyból figyelik ezt a rendezvényt“.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Kristóf Réka szabadúszó operaénekest is szívesen hallgattuk
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

Az iskolatörténeti összefoglalójában azt is felidézte, hogy ez a három évtizedes tevékenység a több száz éves komáromi diákszínjátszás és az 1649-ben a jezsuita atyák által Komáromban megalapított első gimnázium történetének egyik fontos epizódja:“ Az írott források szerint Komáromban 1681-ben mutatták be az első színdarabot, amely II. András király korában a középkori Magyarországon és a Szentföldön játszódik...“. Ugyancsak kiemelte a mindenki iránt toleráns, egyebek mellett a diákszínjátszást is támogatott bencések Komárom kulturális, tudományos és közéletében betöltött, fontos szerepét, s köszöntötte a jelen levő Konstantin bencés atyát is.

Majd két tanáruk: Dobay János és Gáspár Tibor érdemeit emelte ki , akik évtizedeken át munkálkodtak a gimis diákszínjátszásért és az irodalmi színpaduk sikereiért. Megemlítette azokat is, akik a kezdetektől fogva támogatták a GIMISZ működését, így Varga Annát, a VMK egykori igazgatóját és az azóta elhunyt Ipóth Barnabás gimnázium-igazgatót is, akiknek a munkáját utólag is megköszönte. Végül rámutatott, hogy a továbbiakban A padlás című produkcióban elhangzott mondat jegyében kell tevékenykedni: „Nekem itt van dolgom, itt vannak álmaim“.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Csémy Balázs szabadúszó színművész
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

Miután Varga Annát és a GIMISZ korábbi koreográfusait, zenei vezetőit és más segítőtársait, majd Csengel Mónikát is virágcsokorral, emléklappal, miegymással jutalmazták, olyan egykori diákszínjátszók léptek színpadra, akik közül sokan a GIMISZ alkotói csapatának ösztönzésére váltak hivatásos színművésszé vagy televíziós műsorvezetővé. Név szerint: Bencsík Stefánia egyetemi hallgató (Pozsonyi Színművészeti Egyetem), Csémy Balázs szabadúszó színművész, Dékány Nikolett színművész (Andrej Bagar Színház, Nyitra), Ficza István színművész (Örkény Színház, Budapest), Habodász István színművész (Déryné Program), Holocsy Katalin színművész (Komáromi Jókai Színház), Hostomský Fanni színművész (Komáromi Jókai Színház), Jókai Ági szabadúszó színművész, Kristóf Réka szabadúszó operaénekes, Lajos András színművész (Miskolci Nemzeti Színház), Melecsky Kristóf szabadúszó színművész, Molnár Gusztáv szabadúszó színművész,  Ponty Tamás szabadúszó színművész, Szebellai Dániel színművész (Komáromi Jókai Színház), Szurcsík Ádám színművész (Pesti Magyar Színház), Szvrcsek Anita szabadúszó színművész.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Dékány Nikolett, a nyitrai Andrej Bagar Színház színművésze
Fotó:  Pálinkás Eszter - My Neverland photo

Az élő zenével feldobott, irodalmi-zenés-dalos-humoros összeállítás rendezője Bajkai Csengel Mónika, az ő két asszisztense Spátay Adrianas és Varga Emese, korrepetítora és zenei rendezője Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, a gálaest háziasszonya pedig Hernandez Franco Vivien, az M2 Petőfi TV szerkesztő-műsorvezetője, szintén egykori GIMISZ-tag volt. Az Egressy Béni VMK, Komárom város, a Selye János Gimnázium és a Komáromi Jókai Napok Közalapítvány által szervezett, állótapssal végződött eseményt a Kisebbségi Kulturális Alap és Komárom Város támogatta.

Boldog 30. szülinapot, GIMISZ Diákszínpad!  KÉPEKKEL
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.