Bohó Markusz még csak az út elején jár
Az elmúlt hetekben új szerzővel találkozhattak olvasóink, a száz éve született Darvas Ivánra e sorok szerzőjével közösen Bohó Markusz emlékezett, aki színésznek készül, de nem áll tőle távol a színháztörténet sem. Bár még csak ősszel lesz húsz éves, ember legyen a talpán, aki meg akarja őt fogni, hisz szinte mindent tud a magyar színházról. A zárkózott, mégis különös kisugárzású, hiperérzékeny fiú színésznek készül, a minap érettségizett, s bár elsőre nem vették fel a budapesti színművészetire, nem adja fel, s jövőre is megpróbálja.
„Darvas Iván a szívügyem (https://ma7.sk/kultura/a-pragai-magyar-szinesz-darvas-ivan), hiszen apai nagyszülei, vagyis a
költő Darvas János szülei Várgedéről származtak el” – mesél a cikk keletkezésének körülményeiről Markusz, akit – amióta csak az eszét tudja –, semmi más nem érdekel, csak a színház. „Emlékeszem, amíg az osztálytársaim focizni jártak, vagy csak úgy lógtak a faluban, én otthon ültem a mamával, s régi magyar filmeket néztem. Csak azt nem tudtam még akkor, mi is az a színészet, s akikkel együtt sírok vagy nevetek, azok mind csak játszó személyek. S amikor már olvasni is tudtam, akkor mindent összeolvastam, ami a színházzal kapcsolatos.
– sóhajt nagyot a magánéletben ugyancsak zárkózott, egyenesen félénknek tűnő Markusz, aki a színház iránti vonzódását sokáig titokban tartotta, s az alapiskola befejezése után kereskedelmiben szerette volna folytatni.
Édesanyja viszont beadta a jelentkezési lapját a rimaszombati Magánkonzervatóriumba is, ahol akkor nyílt drámapedagógiai képzés. Fel is vették, a gond csak az volt, hogy amíg a diáktársai jórészt magyarok voltak, addig a tanárok főleg szlovákok, akikkel főleg az elején nagyon nehéz volt szót érteniük. Többen le is morzsolódtak menet közben, de ő nem adta fel.
– teszi hozzá Markusz, akit az idén Kovács Ildikó tanárnő készített fel, s közösen Thornton Wilder A mi kis városunkból választottak egy monológot.
Hálás viszont Fekete Irénnek, a Kaszás Attila Fesztivál főszervezőjének, akit nem érdekelt, milyen nyelvű iskolába jár, így eljuthatott Komáromba, ahol olyan nagyságok értékelték, mint Ráckevei Anna vagy Pápai Erika.
Nem tagadja, a nyelvi problémák mellett a zárkózottsága miatt is elég nehezen sikerült kibontakoznia, szerencsére nagyon sokat segítettek az osztálytársak, akik tartották a lelket benne a legválságosabb pillanatokban is.
Markusz egyik osztálytársa, kedves barátnője, Illés Lídia a Heuréka Magán Művészeti Iskola alkalmazottjaként már két éve szakkört vezet Balogfalán, s mivel ő is Várgedén lakik, csatlakozott Markusz kezdeményezéséhez, aki iskolatársaival szeretné kihasználni a tíz éve felújított, de évek óta üresen álló Sztojkovits-kastély által kínált lehetőségeket, s az alakulóban lévő magyar színkört Várgedei Ifjúsági Színkör néven a patinás kastély falai között működtetni.
De szeretnék ápolni Darvas Iván emlékét is, s gondolkoznak egy regionális szavalóverseny létrehozásában is. A záróvizsga egyik feltétele egy szakdolgozat megírása, s Markusznál nem is lehetett vitás, hogy magyar témát választ, s a választása egyik nagy kedvencére, Venczel Verára esett. Igaz, nem döntött könnyen, hisz „játékban volt” Ruttkai Éva, Psota Irén, ahogy az élők közül az általa annyira csodált Molnár Piroska is. Büszkén újságolja azt is, hogy a felvételi előtt meghallgatta őt Esztergályos Cecília is, akivel évek óta leveleznek, több hangfelvételét is elküldte neki, s a művésznő mindig elmondja a véleményét egy-egy előadásáról.
Az elmúlt tanév elsősorban az érettségi körül forgott, s amíg az előző években semmi komoly szerepet nem kapott az iskolában, most
színészmesterség tanárnője, Katarína Smaczna két testhezálló feladattal is meglepte. Amíg Ivan Bukovčan Hurok két személyre című
groteszkjében elsősorban a drámai énjét kellett megmutatnia, addig Viliam Klimáček játékában szabadon huncutkodhatott a Sátán szerepében.
– mesél a budapesti élményeiről Markusz, aki imádja a magyar fővárost, s eltökélt szándéka, hogy ott folytassa.
„Tudom, hogy nem vagyok egy Rómeó-típusú színész, – de színháztörténész énje rögtön hozzá is teszi –, Shakespeare se modellnek írta a darabot, ráadásul Júliát akkoriban férfi játszotta, ahogy nem is olyan rég Kaposváron remekelt Júlia szerepében Börcsök Enikő. Hogy bebizonyítsam, egy hozzám hasonló karakter is lehet halálosan szerelmes, ahogy voltam is már, Illés Lídiával most készülünk egy közös estre Veled kettesben címmel”.
Megkérdezem Lídiát is, mit szól a merész ötlethez, aki eredetileg szintén meglepődött a készülő esten, de annál nagyobb örömmel vállalta a felkérést. „Bár Markuszt már az alapiskolából ismertem, jobban a konzervatóriumban barátkoztunk össze, amikor elkezdtünk együtt játszani. Mára a legjobb barátom lett, akit a testvéremként szeretek, ezért is furcsa lesz szerelmespárt játszani vele, de annál izgalmasabb feladatként tekintek rá. Hisz Markusz egy nagyon tehetséges fiatalember, akivel az eddigi közös munkáink mindig zökkenőmentesek voltak” – vall a barátságukról Lídia.
Bár az iskola elvégzése után a Heuréka Magán Művészeti Iskola azonnali munkalehetőséget kínál a számára is, Markusz lelkileg mégis a színművészetire készül.
végső tíz szöveget, amellyel jövőre megpróbálkozom. Nagy példaképem Dino Benjamin, aki szintén innen, Felvidékről, Királyhelmecről indult el tíz éve, s azóta már ismert színész, sokak nagy kedvence, aki Nemecsekként, Lámpásként, Pinokkióként, s nemrég a Hunyadiról szóló filmben Vlad Tepesként is fényesen bizonyított”
– mesél a terveiről Bohó Markusz, s Budapest mellett a pozsonyi főiskolát is megpróbálja, hisz eltökélt szándéka, hogy színész lesz, de a színháztörténethez sem marad hűtlen, hisz sokak szerint a tudása mellett az íráskészsége is megvan hozzá. Amíg a többség a jól megérdemelt nyári vakációját tölti, addig Bohó Markusz tervez és próbál, készül az őszi feladataira, s nagyon várja, hogy minél több helyen megmutathassa a tehetségét. És higgyék el nekem, színházi ember lesz belőle, akárki meglássa!
