2019. május 31., 13:45

Bodrogi Gyula 85 évesen is végigdolgozza a nyarat

Az idén 85 éves Bodrogi Gyula több díjat is kapott az elmúlt hónapokban, de ez nem jelenti azt, hogy visszavenne a munkatempóból. Az idei nyarat is szinte végigdolgozza.

bodrogi-gyula-85.jpg
Fotó: Talián Csaba

Bodrogi Gyula amellett, hogy idén ünnepelte 85. születésnapját, több díjat is kapott. Áprilisban a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját, a héten pedig a Magyar Művészeti Akadémia elismerését vehette át. A díjakkal kapcsolatban a Blikk kérdezte meg a Nemzet színészét, aki azt mondta, nagyon boldog, minden díjat hatalmas elismerésnek érez, de számára elsősorban a közönség és a munka a fontos.

Épp ezért a díjakkal övezett hétköznapokban is csak a színház érdekli, s az idei nyáron sem pihen szinte egy percet sem. Bodrogi Gyula a kora ellenére még mindig rendkívül aktív, és elmondása szerint nincsenek trükkjei. Annyi a lényeg, hogy egyszerűen imádja, amit csinál, mással pedig nem foglalkozik.

„A nyáron is rengeteg munkám lesz, megyek Szegedre, az Operettben is fellépek, a József Attilában megy a Mici néni két élete, illetve a Nemzeti Színházban egy Trianon témájú darabban szerepelek majd, az egyébként ott futó előadások mellett. Ez éltet és tart frissen, fitten. Nem viccelek. Nekem ez nem csak a hivatásom, hanem a hobbim és az életem is egyben.”

A problémákkal nem igen foglalkozik, és erről annyit mondott a lapnak, hogy „nem tartom magam olyan fontosnak, hogy magammal foglalkozzak.

Rengeteg hibám van, problémáim, bajaim persze, de egy cseppet sem érdekel. Ha mégis valami baj van, elmegyek, kijavítanak, legalábbis eddig mindig sikerült. De az is igaz, hogy nem gyakran voltam és vagyok beteg, hála az égnek.

Bodrogi Gyula áprilisban ünnepelte 85. születésnapját, és ez alkalomból természetesen a Nemzeti Színház is felköszöntötte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.