„Nem dalokban gondolkodom, hanem jelenetekben”

Mi van először: a zene, vagy a szöveg (szövegkönyv)? Nyilván, mivel ez esetben egy Arany balladáról van szó, így az alaphangulat megvolt. Hogy állt össze a musical? Hogy álltál neki komponálni?

2016 tavaszán kerestem meg Pesty Nagy Katit, hogy véleményezze egy Szent Erzsébetről szóló zenés darabomat. Ez volt az első összefüggő zenés művem. Kielemezte a zenét és nagyon tetszett neki. Azt mondta, hogy a stílust, amit képviselek, el tudná képzelni a készülő darabjához, a Vörös Rébékhez, amit tíz éven keresztül írt. Szóval először a szövegkönyv készült el. Mondtam neki, hogy nem vagyok képzett zeneszerző. Azt írom le, amit hallok, amit maga a mű kihoz belőlem. Elképzelem a jelenetet az agyamban és hallom hozzá a zenét. Kati mondta, hogy tegyünk egy próbát, rögtön átküldte az első felvonás egyik legfontosabb jelenetét. Ehhez a zenét két nappal később teljesen meghangszerelve elkészítettem és ez nagyon tetszett neki, ezután ünnepélyesen felkért az egész musical megzenésítésére.

Milyen volt a munkafolyamat?

Nem tartottam semmilyen zenedramaturgiát az elején. A képzeleterőmre hagyatkoztam és amilyen érzéseket kiváltott belőlem az adott szöveg, azt azonnal megzenésítettem és leírtam. Nem olvastam el az egész szövegkönyvet, hanem Katival egyeztetve részenként komponáltam.

Mivel én nem dalokban gondolkodom, hanem jelenetekben, sok helyen a prózai részek alatt is van zene.

Miután a jelenetek megszülettek, a végére hagytam a nyitányt. Ebbe belesűrítettem mindazon témát, ami jellemzi ezt a darabot. Azért is hagytam a végére, hogy dramaturgiailag bennem összeálljon az a kép, ami majd megadja az egész hangulatát. Az első öt percből ki kell derülnie, hogy ez nem egy vígjáték, hanem itt egy kőkemény dráma lesz.

Majd Kati elküldte az eredeti Arany balladából vett részleteket is, és kérte, hogy ezeket is zenésítsem meg. Ettől féltem a legjobban, mert eszembe jutottak a megzenésített versek, amik magukban jó kis dalok, de a színpadon nem működnek.

„Vörös Rébék általment a

Keskeny pallón s elrepült -”

A nyitányhoz elképzeltem például, hogy a kis Rébék anyja megbolondul, és a vízbe veti magát és ez megpecsételi a lány jövőjét. Kíváncsiságból megkértem a kisebbik lányomat, Johannát, hogy énekelje fel nekem. Hozzátettem a zenét és kirázott a hideg. Elküldtem Katinak is, akire hasonló hatással volt és megkért, hogy Johanna énekelje a többi részletet is.

A színészektől gyakran halljuk, hogy teljesen átszellemülnek, átélik, átérzik a szerepüket és ebből gyakran nehézséget okoz kizökkenni. Hogy van ez a zeneszerzéssel?

Az alkotófolyamat minden percét élveztem, ugyanis olyan világba kalauzolt el az egész zeneszerzés és a darab születése, amit még nem tapasztaltam. A második felvonás szinte egy zenei folyam, melyben az egyik téma átfolyik a másikba. Kitaláltam a fő hangulatokat, amelyek visszaköszönnek, ha bizonyos szereplők és helyzetek előjönnek. A zenével segítettem a történet értelmezését. Ezeket az apróbb dolgokat, utalásokat nagyon szeretem, és mikor megszületett egy ilyen fontos jelenet, akkor a szereplőkkel együtt szinte belehaltam.

Fotó:  MTI/Mohai Balázs

Ahhoz, hogy egy balladából musical készüljön, elemeire kell szedni magát az alapművet, emellett ez esetben a rendező még arra is törekedett, hogy korunk nyelvezetére is lefordítsa a mondanivalót. Zenével ezt hogy lehet megoldani?

A balladát Kati alakította át a mai nyelvezetre, abban én nem vettem részt. Abba szóltam bele, ha átküldött egy jelenetet  és annak  „nem hallottam” a zenéjét, akkor megbeszéltük és aszerint átírta a dal szövegét, majd szinte egy gombnyomásra megszületett a zene. Tényleg csak az ösztöneimre, a megérzéseimre hagyatkozva írtam. Megpróbáltam a klasszikus hangszerelést alkalmazni, viszont ami különleges, az a sámándobok megszólaltatása, amivel az ősi erőt, a gyökerekhez való visszatérést szerettem volna hangsúlyozni. Viszont a kezdetektől szimfonikus zenekarra láttam, hallottam, álmodtam meg ezt a darabot, mint egy opera, ami mégsem opera. Én modernizálni nem akartam, és nem is volt tervben.

Több kollégád fogalmazott úgy, hogy világszínvonalú zene készült általad a musicalhez. Ezt én is így érzékeltem. A barátaim, akik elkísértek a darabra, a szünetben odasúgták, hogy olyan a zene, mint a Disney mesékben. Ez nálad bóknak számít? Milyen visszajelzéseket kaptál eddig, amelyek meghatározóak voltak számodra?

Igen, a szereplők, a barátaim hálásak, mert olyan dalokat sikerült írni, amik megérintik a lelkeket és hatással van rájuk is. Azt mondják, hogy jó énekelni a zenéimet. Többször kaptam azt a bókot is, hogy mintha Disney filmzene lenne. Ezt is vállalom, mert nagyon szeretem a Disney-ket.

A nagy drámai filmeket úgy nézem, hogy hallgatom a zenét, hogy mi az a fordulat, ami segíti a jelenetet, hogy hasson rám. Komponálás közben, én is egy filmet látok magam előtt, mikor olvasom a szöveget, és hozzá hallom a zenét, amit aztán leírok. Talán azért jut Disney eszébe az embereknek, mert törekedtünk arra, hogy nagy volumenű legyen a darab. Nem elégszem meg azzal, hogy van egy szomorú jelenet, és ahhoz írok egy szomorú zenét. Nekem kell, hogy az a csontokig hatoljon az emberben.

Több olyan duett, tercett van a Rébékben, amibe én akkor bele is haltam és akkor érzem is, hogy ez egy jó zene lesz. Azt, hogy milyen színvonalú a zene azt, pedig nem én fogom eldönteni, sem a kritikus, hanem a néző, és ezáltal az évek. Mert például Puccininek is voltak pályakezdő kollégái, akik megírták az első operáikat, közülük Puccini a szakma által minősíthetetlen volt, és egy számunkra már ismeretlen zeneszerző nyerte a versenyt akkor. Vagy például Bartóknak is kilenc évet kellett várnia, hogy bemutathassa a Kékszakállú herceg várát és húsz évet, hogy sikere legyen az operának.

Akkor most minek nevezed magad?

Azt szoktam mondani, hogy én darabszerző vagyok. Nem ülök otthon és várom az ihletet. Én akkor írok zenét, amikor kell, amikor felkérnek egy darab megírására. Én azt érzem, hogy teljesen józanul állok hozzá a zenéimhez, nem kiáltom ki magam nagy zeneszerzőnek, én csak leírom, amit hallok, aztán majd az idő eldönti.