2020. szeptember 23., 08:34

Benkő Géza nevét vette fel a stúdiószínpad

Megható ünnepség helyszíne volt a Komáromi Jókai Színház alsó előcsarnoka szeptember 22-én, kedden. A színház stúdiótere Benkő Géza a 2017-ben 48 éves korában elhunyt színművész nevét vette fel.

Fotó: Milan Drozd

A színház épülete előtt kezdődött a stúdiónévadó, a komáromi Entrópia metálzenekar adta elő Benkő Géza: Ott vagyok mindenhol című megzenésített versét.

Bent az előcsarnokban először Derzsi György énekelte el saját megzenésítésben a néhai színművész Meddő dal című költeményét. Benkő Géza Apokrif című szövegét Culka Ottó színművész adta elő.

Stúdiószínpad Culka Ottó
Fotó:  Milan Drozd

Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója egy régi előadás emlékét idézte fel, amelyben Benkő Gézával és Olasz Istvánnal játszottak.

Azután a stúdiószínpad elé hívta Benkő Géza özvegyét, és Lakatos Róbert brácsaművész muzsikája mellett leleplezték Szkukálek Lajos festőművész Benkő Gézáról készült alkotását. Az eseményen a festőművész is jelen volt.

Tóth Attila (Tati), a színész barátja, a Benkő Géza Stúdiószínpad „keresztapja” Svédországból küldött video-üzenetet, majd Derzsi György adott elő részletet a Benkő Géza rendezte Lehár című monodrámából.

Stúdiószínpad Derzsi György
Fotó:  Milan Drozd

A névadó ünnepség zárásaként a jelenlévők megtekinthettek egy Benkő Gézáról készült kisfilmet, amelyet Bárdos Ágnes szerkesztett, s amely először 2018-ban a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny megnyitóján került bemutatásra. A film operatőre Milan Drozd, narrátora Culka Ottó volt, a szöveget Varga Emese írta.

A névadó ünnepség műsorát Garajszki Margit dramaturg vezette.

Stúdiószínpad
Fotó:  Milan Drozd

A komáromi Benkő Géza Stúdiószínpad első előadása az aznap este bemutatott Hamlet, a Komáromi Jókai Színház és a SYMBOL Polgári Társulás közös produkciója volt, Matusek Attila színész rendezésében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.