Beke Sándor, a nyughatatlan színházalapító

Már Pozsonyba azért ment tanítóképzőbe, mert ott volt színház. Előbb színházat is itt akart alapítani, de mivel ehhez a felsőbb szervek részéről minimális fogadókészség sem volt, Kassát választotta. Egy olyan várost, ahol jár villamos, mert Beke szerint ott van igazi szellemi pezsgés is. Egy kis csilizközi faluból, Csilizradványból indult, s miután elvégezte a pozsonyi tanítóképzőt 1958-ban, beiratkozott az ottani színművészetire is. Közben már pár szerepet eljátszott Komáromban.

Olyan osztálytársai voltak, mint Galán Géza, Thirring Viola vagy Božiadara Turzonovová és a magyar gyökerekkel rendelkező Emília Vášáryová. Itt még színész szakon végez, de őt elsősorban a rendezés izgatja, az egészet akarja átlátni, nem csak egy-egy szerepet.

Szerencséje van, felveszik Budapestre, ahol a legendás hírű Nádasdy Kálmán tanítványa lesz. Komáromban ekkoriban két úttörő-jellegű előadást is rendez, a Korunk és költészetünk és az Emberbotanika című előadásokat, megteremtve ezzel a felvidéki irodalmi színpadot. Az elkövetkező években legalább tucatnyian követik őt, Kulcsár Tibortól Vas Ottón át Gergely Józsefig. Igazi reneszánsza van akkoriban a költészetnek, Bekére a kortársak közül elsősorban Tőzsér Árpád van különös hatással, ahogy egy későbbi interjújában meséli, a Férfikor című verset a mai napig kívülről tudja. Már Budapesten felhívja magára a figyelmet, előbb egy Salinger-adaptációt visz színpadra Huszti Péterrel és Dőry Virággal, majd jön O´Neill Jonson császára Koncz Gáborral, Csurka Lászlóval és Csomós Marival.

Ő volt az első, aki rendezőként végez Magyarországon az itteniek közül, de egy percig se gondolkozik azon, hazatér-e. Vizsgaelőadásaként Komáromban a Liliomfit rendezi meg (van pár olyan darab, amely hasonlóan a Liliomfihoz többször is megkísérti a pályája során), ezt követi a már a bevezetőben is említett Rómeó és Júlia, két egykori pozsonyi egyetemista társával, Galán Gézával és Thirring Violával, valamint Mercutióként a rimaszombati Csendes Lászlóval.

Ezt követi Háy Gyula Isten, császár, paraszt című darabja (az akkor már Svájcba emigrált Háy is a kedvenc szerzői közé tartozik), amely forradalmi időkben kerül színre, 1969 áprilisában. Az oroszok és testvércsapataik már bent állomásoznak az országban, de a prágai tavasz még utózöngéit éli. Beke ekkor határozza el, színházat létesít a keleti végeken. Tíz évvel korábban Krausz Zoltán tett már rá sikertelen kísérletet Rozsnyón, Beke Kassa mellett kardoskodik.

Tudjuk, mert ott jár villamos. A színház – amely az eredeti elképzelésekkel ellentétben mégsem lesz önálló műintézmény – 1969 őszén meg is alakul a komáromi anyaszínház és annak akkori igazgatója, Dráfi Mátyás nem túl nagy lelkesedésére. Valahol érthető is, Dráfi attól fél, hogy egy jól működő színház helyett majd lesz két, egymást ellehetetlenítő társulat. Utólag már látjuk, nem volt alaptalan a félelme. De Beke vakmerősége, elszántsága nem ismert lehetetlent, s miután sikerült megszereznie az „ipari” tornatermét, s átcsábítani pár meghatározó tagot (Várady Béla, Csendes László, Lengyel Ferenc, Gombos Ilona) Kassára, a színház 1969 novemberében megkezdte a működését.

Beke 30 éves akkor, s az első évadok szakmai eredményei egyértelműen őt igazolják. Az első hivatalos bemutatót Gömörhorkán tartják (bár nem itt volt Goldoni Két úr szolgája előadásának első előadása, hanem Komáromban, s keleten is játszották már Szepsiben, Rimaszombatban és Füleken), a címszerepet Várady Béla alakítja, a siker fergeteges. Amíg a tornaterem épülete át nem alakul, egy-egy bemutatót vidéken (Mecenzéfen, Losoncon, Rozsnyón és Nagykaposon) tartanak, míg Kassán a Dukla mozi ad otthont a társulatnak. Beke fontos rendezései születnek ekkor, Ibsen Kísértetek, Cocteau Rettenetes szülők, Sartre Altona foglyai című drámái, de az első évek termései közé tartozik Tamási Áron Énekes madár című költői játéka, ahogy Goldoni Mirandolinája (amelyet az akkor még szintén pályakezdő Zsámbéki Gábor visz színre), de a Szerelmem, Donna Rita című zenés bohósága (manapság Charley nénje címen játsszák), amelynek egyik főszerepére meghívják az akkor Szolnokon játszó, szintén pályakezdő Szombathy Gyulát is.

A Komáromból érkezettek mellett a színház meghallgatáson próbál utánpótlásról gondoskodni, így kerül a társulathoz Kövesdi Szabó Mária, Érsek György, Horváth Lajos, de ideszerződött a Szombathyhoz ma már hasonlóan Kossuth-díjas Sunyovszky Sylvia is. Beke nemcsak az alapítás során tesz tanúbizonyságot bátorságáról, nem egyszer vakmerőségéről, hanem a darabválasztások során is. Csongor és Tünde, Elveszett paradicsom, Kakuk Marci, Tóték, Chioggiai csetepaté – mind-mind mérföldkövek nemcsak Beke pályáján, hanem a szlovákiai magyar színháztörténetben is. Ilyen megkerülhetetlen mérföldkő utolsó kassai rendezése, Szakonyi Adáshibája is.

Ekkorra már tarthatatlan Beke helyzete Kassán, egész egyszerűen kihúzzák a talajt a lába alól, s előbb csak rendezni megy Magyarországra, majd családjával együtt áttelepül.

De Beke nem veszik el a magyarországi színházi dzsungelben sem, Miskolcon, majd később Kecskeméten is nevezetes előadások megrendezése fűződik a nevéhez. De előbb még visszatér egy bemutató erejéig Komáromba, ahol az Othellót viszi színpadra, a címszerepben Dráfi Mátyással (akik botrányra várnak, azoknak kellemetlenül csalódniuk kell), Jagóként Holocsy Istvánnal. S ebben az előadásban lép először színpadra egy apródszerepben Kaszás Attila.

Miskolcon Musset Lorenzaccio című tragédiájával teszi le a névjegyét. A címszerepben Reviczky Gábor, mellette Blaskó Péter. De ő mutatja be az első magyar abszurdot is, Schwajda György Segítségét is. Két évvel később ő követi Ruszt Józsefet Kecskeméten, ahol a Káin és Ábellel indít, a két címszereplő Reviczky Gábor és Blaskó Péter. Egy kis budapesti kitérővel a husáki Csehszlovákiából kiátkozott Beke egy minisztériumi delegációt kísérve jön az általa alapított Thália Színpad húszéves, jubileumi előadására 1989 novemberében, de a bemutató (Illyés Lélekbúvárja) elmarad, az ok: forradalom. Beke virágcsokor helyett az Esőcsináló című Nash-darab szövegkönyvét kapja meg, s 1990 februárjában már ismét rendezőként szerepel az akkorra már majdnem önállósult színház plakátján. A színészi csapathoz Komáromból érkezik segítség Boráros Imre és Petrécs Anna személyében, de a hazaiak (Pólos Árpád, Fabó Tibor, Dudás Péter, Érsek György) is kitesznek magukért. E sorok szerzőjének ez volt az első Beke-rendezése. Az előadást még a Pesti Színházban is játszották. Beke közben elnyeri a komáromi, akkor már Jókai Színház igazgató posztját, ahol kedvencével, Háy Gyula cAliguLÓ-jával indít, de terítékre kerül a Mohács is, amely számomra máig Beke legjobb rendezése. II. Lajos és ifjú felesége szerepében Boldoghy Olivért és Kovács Ildikót láthattuk, míg a nagyasszonyt, Kanizsai Dorottyát Lőrincz Margit alakította felejthetetlenül. Bár a két színház már önállósult, a két színház egyet többet működik együtt, a komáromi nyári színházként létrejött Bástya Színház (ezt is Beke alapította) a két színház koprodukciójában mutatja be Márai Sándor A kassai polgárok című darabját. De Beke Komárom mellett Kassán is fajsúlyos előadásokat rendez, Bródy A tanítónőjét Danyi Irénnel, A vágy villamosát Dósa Zsuzsával, majd a Segítsd a királyt! Csendes Lászlóval. Komáromi rendezései közül emeljük ki még a Fehér házasságot, Illyés Tisztákját, amelyben a budapesti Papp János tűnik fel, ősbemutatóként viszi színre Ébert Tibor Esterházyját Dráfival a címszerepben, ahogy Mészáros László helyi érdekeltségű Klapkáját is. S ki ne felejtsük a névsorból Az ember tragédiáját is. Ádám Boldoghy Olivér. De a politika sokadszor is belép Beke életébe, s Mečiar országlása idején ismét távozni kényszerül. A hivatalos indok: magyar állampolgár. Több lehetőséget kap a budapesti Nemzetiben, ahol a Liliomfit és a Szent Péter esernyőjét rendezi, majd öt évre az egri Gárdonyi Színház igazgatója lesz. Kassától viszont nem szakad el, a kétezres évek elején művészeti tanácsadó, s újabb fontos előadásokat visz az egykori tornaterem színpadára. Bánk bán, Hamlet (Petrik Szilárddal és Kerekes Vicával), Pillantás a hídról. Dobos Földönfutókja, Egressy Angyalkövetje.

2014-ben, 75. születésnapján Pásztó András segítségével megírja regényes életrajzát (A Sors vezetett…), amelyet akár színháztörténeti krimiként is nyugodtan olvashatunk. Utóbbi három kassai rendezése Márai Sándorhoz köti, előbb A gyertyák csonkig égnek dramatizált változatát rendezi meg Kelemen Csabával, a 75. születésnapján a Bástyából beviszi a parányi színpadra A kassai polgárokat, majd újabb öt év múlva a Kaland című drámáját, amelynek a főszerepét ismét Kelemen Csabára, valamint Kiss Szilviára bízza. Kelemen Csaba nincs már, de az előadás Seress Zoltánnal a professzor szerepében ma is műsoron van.

A rendszerváltás utáni években rendszeresen találkoztunk, hisz állandó látogatója voltam a komáromi és a kassai színház előadásainak is. Egyik recenzióm után dühösen hívott fel: „Tudja Fiatalember, hogy ön még a világon sem volt, amikor én már színházat csináltam (ebben igaza is volt, ugyanis pár héttel a kassai színházalapítás után születtem), s most képes ezt a szart írni rólam?” Mire én flegmán (hisz azért a telefon révén pár száz kilométer választott el bennünket egymástól) megjegyeztem: „Ez csak azt jelenti Beke Úr, hogy ön már egy másik generációhoz tartozik” (természetesen a telefonban pontosan elhangzottak még most sem tűrnek nyomdafestéket). Amikor pár héttel később megláttam a Thália ajtajában, viszont tényleg megijedtem. De fölösleges volt minden félszem, Beke már messziről nyújtotta a kezét: „Most már ideje, hogy letegeződjünk” – mondta, de ez nem akadályozott meg abban, hogy arról az előadásáról sem írtam túl jókat. 

Az idén Beke 85, a Thália 55. Ideje volna tehát egy újabb Beke-rendezésnek. Czajlik József, a színház igazgatója nem is helyezkedett elutasító álláspontra, de azok az átkos anyagiak...

Talán majd ősszel, a színházalapítás évfordulóján. Boráros Imre és Dráfi Mátyás viszont már megkapta a Kossuth-díjat, igazán itt volna már az ideje, hogy Bekét is megdobják vele. Hisz ami jár, az ugye jár. Kossuth-díjat Beke Sándornak!